Történelmi kordokumentum

Az elmúlt huszonöt év grafikai alkotásainak legjava látható október 22-ig Budapesten, a Műcsarnokban. A Magyar Grafikáért Alapítvány által kezdeményezett, „Az év grafikája” díjat 1996 és 2021 között elnyert alkotások – így egymás mellett – jól mutatják, mi minden változott eszközben, személetben, a megvalósítás módjában, az elmúlt negyedszázad alatt. Csak egy maradt állandó: a művészi érték!

Érdekes párhuzamra hívta fel a figyelmet dr. Erőss István, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora, a Székelyföldi Grafikai Biennále kezdeményezője, aki maga is grafikus. A Biennále ötlete, valamint „Az év grafikája” díj első átadása nagyjából egy időbe esik és a digitális technika elterjedése is erre az időszakra tehető. Ez a technika eléggé izgalomba hozta a művészet akkori képviselőit. Azokon a néha apokaliptikus reakciókon nincs mit csodálkozni, hiszen ez szinte mindig így volt, az új irány megjelenése mindig „üzemzavart” okozott. Így történt a litográfia, a fotó, a szitatechnika megjelenésekor. Ez történt a digitális képalkotás belépésekor is, a grafika megítélése kibillent addigi egyensúlyi állapotából. A sokszorosított grafikát az új gazdasági – társadalmi igények hívták létre. A nagy példányszámban való reprodukálás, a kép tökéletesen pontos megismételhetősége és terjeszthetősége keltette életre. A későbbi sokszorosításról – egy idő után – a hangsúly áttevődött a kifejezésre, és így vált önálló műfajjá. Ez a műfaj a továbbiakban integrálta az újonnan megjelenő sokszorosítási lehetőségeket. Az ezredfordulón ekkor olyan vészjósló hangok is megjelentek, hogy az egyedi fájlok végtelen sokszorosíthatósága, valójában fölöslegessé is teszi a grafikai eljárást. Ez a sarkos vélemény azóta sokkal árnyaltabb lett. A pixelalapú és a hagyományos, analóg grafikai eljárások viszonyában felszínre jött, hogy sokkal összetettebbek, sokkal megtermékenyítőbbek egymásra, mint ahogy azt eddig gondoltuk. A digitális technika a környezetünket is megváltoztatta. Épület méretű digitális nyomatok vesznek körül és nemcsak a méretek nőttek meg, hanem a példányszámok is már milliókban mérhetők.  A biennálékon eleinte volt egy kategória az analóg klasszikus kifejezési módokra és egy másik kategória a digitális technikára. Egy idő után ezt már megszüntettük, de megfogalmazódott bennünk egy kérdés. mi a különbség? Olyasmi hiányérzetünk volt, mint amikor a klónozásnál arra gondolunk, hogy vannak a testvérek és vannak a klónozással létrehozott egyedek. De nemcsak a környezetünkben vette át az uralmat a digitális technika, segítségével felfedeztük az emberi test belsejét is. Még a világűrből is egyre több és tökéletesebb képi információt kapunk, akár körbe is utazhatjuk virtuálisan a világot. Egy dolgot mégsem tudunk megtenni: nem menekülhetünk a virtualitásba a létező és az általunk kreált, földi valóság elöl. Nem tudjuk itt hagyni a tönkretett természeti környezetünket. megromlott emberi, szociális kapcsolatainkat, melynek „eredményét” naponta érezhetjük. Itt a kiállításon, ezeket a folyamatokat, ezekre a problémákra adott válaszokat kiolvashatjuk a falakon lévő munkákból, melyeket együtt nagy eredményként értékelhetünk. Elmondható, hogy ez a negyedszázadra visszatekintő kiállítás történelmi kordokumentum, akár évi bontásban is megtekinthetjük. A reflexiók nagyban különböznek egymástól, hiszen különböző érzékenységű, vérmérsékletű alkotóktól származnak, de egy biztos: hogy az adott év grafikai termékének legkiemelkedőbb alkotását látjuk! Ez azért is garantált, mert nem egy önkényesen összerakott zsűri döntötte el, ki kerülhet be ebbe a csapatba, hanem maguk az addigi díjazottak választottak új tagot. Mivel a díjazás idején készült munkák mellett láthatunk aktuális nyomatokat is, érdemes megvizsgálni, mennyire változott az egyes művészek érdeklődése, mennyire koncentráltak az idők folyamán a technikai eszközök bővülésére, a technikai lehetőségekre. Látunk példát arra is, hogy akár az egész műfaj határait figyelmen kívül hagyják. Az is érdekes vizsgálódási lehetőség, hogy generációs szempontból hogyan tekintünk az alkotókra? Mennyire provokatívak, harsányak a fiatal generáció tagjai? Mennyire tud érvényesülni néhány diszkrét formába öntött mű, vélemény, az idősebb nemzedéktől? Ha mindezt alaposan szemügyre vesszük, sokféle attitűddel találkozhatunk – és ez így van rendjén! Sokféle a hang, mely mégis egy kellemes kánonná áll össze. Itt most egy huszonötéves folyamatra tekinthetünk vissza, ami – reméljük – még legalább huszonöt évig tovább folytatódik. Ebben a kaotikus, depresszív világunkban egyre ritkább az igazi ünnepi alkalom, most részesei lehetünk egy kitüntetett pillanatnak. Értékeljük!