Trianon! Még ma is több millió ember él a Földön, akikben e szó hallatán elsőként nem a Párizs melletti turista látványosság ötlik fel. Nehezen, vagy talán sohasem gyógyuló sebeket tép fel, miközben józan ésszel a legtöbbünk már tudja, ideje volna ezt régen elmúlt, tragikus történelmi eseményként, de annál nem többként kezelni. A sebgyógyításban talán most segítségünkre lesz a budapesti József Attila Színház új játéka.

Trianon nem játék – vethetnénk ellen – vagy talán mégis? Majd meglátjuk! A József Attila Színház megbízásából a Trianoni Békeszerződés 100. évfordulójára készített Trianon-akták című, ARG játék bepillantást enged tíz történelmi személy életébe és világlátásába a Nagy Háború kitörésétől a Békeszerződés aláírásáig. A játék – a Trianon-problémával foglalkozó – Feketeszárú cseresznye előadás, valamint a 100 éves évforduló kapcsán született, a színház megbízásából két fiatal fejlesztette és egy pályázati kiírás ihlette. Célja, hogy megismertesse a játékosokkal a Békeszerződéshez vezető utat tíz különböző életúton keresztül, miközben a résztvevők számára egy pár órás múltidéző kikapcsolódást nyújtson. Még az sem lehetetlen, hogy a végén néhány dolgot másként értékelnek majd, másként vetítenek ki a ma történéseire.

A  www.trianonaktak.hu oldalon bárki beléphet. Amennyiben a felhasználó elfogadja a hatályos GDPR rendelkezéseket, akkor ő a világon bárhonnan játszhat. A Trianon-akták egy interaktív történet, melynek során Hunyady Sándor újságíró – és később sikeres drámaíró – a játszót kéri fel, hogy segítsen neki felderíteni a Trianonhoz vezető eseményeket. Az ő megbízásából, a Facebookon keresztül interjút lehet készíteni a híres történelmi személyekkel, Gavrilo Princip-től, a szerb merénylőtől kezdve Apponyi Albertig, a trianoni küldöttség vezetőjéig. A felölelt időszak az első világháború kitörését követően kezdődik és a békekötés után ér véget. A játék menetében olyan, mint egy virtuális szabadulószoba. Az interjúk készítésébe moderátor nem avatkozik bele, egy ú.n. chatbox működteti a játékot. Előre generált válasz-sablonok mentén jut el a játékos a megfejtésig.

A kezdő oldalon adatkezelési tájékoztató van. Az adatkezelési tájékoztató elfogadása után a játék elindul a Facebook-on, ahol a helyes válaszok viszik előre a játékost. Van szövegértési feladat, kutatási feladat, teszt kitöltés – ha a játékos ezeket helyesen megoldja, akkor jut el az utolsó beszélgetésig a kor kiváló ismerőjével, Hunyady Sándorral. Az egyszerre játszók létszámát nem korlátozzák, a Facebook felhasználói közül bárki nekikezdhet, akinek kedve van hozzá. Mindenki egyedül játszik. Mivel az egész program nem versenyszerű, a résztvevők egymással nem mérkőznek, nincs értelme a játék bezárásáról sem beszélni. Az előzetes tervek szerint hosszú ideig elérhető lesz. Éppen ezért díjakat sem osztanak a végén – mint ahogy más internetes játékokban sem – a jutalom csupán egy lezáró beszélgetés Hunyadyval és rengeteg, játékosan szerzett tudás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük