Különleges élményben lehet része annak, aki ellátogat a Nemzeti Múzeumba az Attila kiállításra, majd pedig megnézi az Újszínházban az „Attila Ravennában” előadást. A múzeumi tárlat – mint az feladata is – a történelmi hűség szilárd talaján áll. A színházi előadás ugyancsak két vitathatatlanul megtörtént eseményt rögzít: Attila találkozását I. Nagy Szent Leó pápával és halálát esküvője éjszakáján. Ám ami a kettő között történt, arról kétségbevonhatatlan, igazolt ismereteink a mai napig nincsenek. Itt tehát tág tere nyílik az írói szabadságnak és ezt egy színpadi műtől nem is vehetjük zokon. A szerző nem is várja el, hiszen már a színlapon is „legenda két részben” a műfaji megjelölés.
Mindjárt az első felvonás kezdetén a sámán másfél évezreddel röpít vissza bennünket, az I. Nagy Szent Leó pápával való találkozás napjára, mely 452-ben valóban létrejött. 
Azonnal képet kapunk a kor kereszténységének állapotáról is. Athanáz, Ravenna érseke, éppen összeesküvést sző a katolikus Leó pápa meggyilkolására. Athanáz nem katolikus, Arius követője, aki a 3-4. század fordulóján Konstantinápoly püspöke volt és másként gondolkodott Jézusról, mint a katolikusok. Hogy mi a különbség, az a darabban szintén kiderül, ahogy az is, miként gyilkolják ezért – papjaik vezetésével – oly buzgón egymást a két nézet keresztény hívei! Jelen van egy kisfiú, Odoaker, neve bizonyára nem idegen a Nyugatrómai Birodalom bukásának körülményeit ismerők számára. A 2. felvonásban majd még szó esik róla. Megérkezik Günther és testvére az özvegy Krimhilda, a burgund királyi család tagjai, de nem ismerik fel a zsákmány nélkül visszatérő, fáradt vadászban Attilát.
Erről a vadászról nincs is túl jó véleményük, hiszen ők a díszvacsora előkelőségei közé tartoznak. A pápa kísérőinek is támad némi kalandjuk a hun vezér őrségével és a nézők valószínűleg cseppet sem fognak meglepődni azon, hogy az akkor élt emberek gondolkodása, viselkedése milyen sok hasonlóságot mutat a napjainkban tapasztalhatóval. Persze tudjuk, tények hiányában mindez csak a legendák része, az írói fantázia hozza szemünk elé. De mégis…! Az Attilának szánt ajándékot rejtő láda megmenekül az elkobzástól, ám a tartalma egy jó ideig még rejtve marad. A nézőtéren még nem ismerhetik meg, de a fordulatos, pergő cselekmény miatt unalomról nem panaszkodhatnak.
Attila és Nagy Szent Leó pápa találkozásának részleteiről, valódi mikéntjéről pontos ismeretünk egyáltalán nincs. A színpadon az első találkozásuk két magas műveltségű, de a világot egészen más oldalról, más megközelítéssel néző ember – igen jól megírt – szellemi párharca. Az egyik fölényes győztes, a másiknak nagyon sok a veszíteni valója – nemcsak a saját élete. Abból a kevésből, amit feljegyeztek Attiláról, azt tudjuk: hitt kardjának isteni eredetében. Beszél erről a pápának. Isten és a hit lényegéről szinte azonosan vélekednek, az eltérés közöttük csekély: „a Szent lelket is tisztelitek, csak fölétek a galamb, fölénk a szent sólyom, a turul képében száll”. De Attila Ariusnak ad igazat, meg is mondja: „azért jöttem, hogy Rómából is kiűzem a katolikusokat, és Ravenna után teret nyissak ott is Arius püspök híveinek”. Az őszinteség a vitázókban mégis kölcsönös tiszteletet ébreszt. 
Lapunk kérdésére válaszolva Kiss József Jászai-díjas rendező elmondta, ennek a találkozásnak nagy jelentőséget tulajdonít. Ez egy olyan világ, amit nem ismer senki. Talán csak Priscos rétor iratai azok, amikre esetleg támaszkodni lehet. Bencsik András, az író gondolta tovább, hogy miről beszélgethettek azon a bizonyos lóháton ott Ravenna és Róma között, a pápa és Attila király, mert állítólag még csak le se szálltak a lóról! Attila ezután megfordította a lovát és az egész hun időszámításnak tulajdonképpen azzal a lómegfordítással lett vége. Ott nyilván olyan dolgok hangzottak el, amik az egész világ sorsát fordították meg! Valami olyasmi lehetett az, mint amikor Saul a damaszkuszi úton találkozott Jézussal és ott Szent Pállá változott. 
Bár ez egy fantasy világ, ha úgy tetszik filmes megközelítés – folytatta a rendező. Egy olyan világ, amiben a szeretet fényei kezdenek el derengeni az emberek tudatában. Tehát amit Jézus négyszázhúsz évvel korábban elmondott, az olyan, mintha egy akkori tegnap lett volna. Azt kezdik lassan megérteni, hogy a világot a szeretet megváltoztatja, annak ellenére, hogy azok, akik gyakorolják, általában fizikailag gyengébbek, mint azok, akik a gyűlöletet gyakorolják. Azok mindig nagyon erősek, hatalmas hadseregek állnak rendelkezésükre. Rengeteg pénz – mint ahogy ma is látjuk – a szeretet hívei gyengék, halkak, de aztán végül mégiscsak az győz! Itt ennek tulajdonképpen az első megnyilvánulását, ha úgy tetszik a világpolitikára, a világ folyására a legerősebben ható gesztusát látjuk! 
Feltűnő volt, hogy az előadás során a szereplők többnyire szkítának nevezték magukat, a hun szót csak elvétve használták. Kérdésünkre a darab írója, Bencsik András azzal indokolta, hogy ezek – a szkíta is meg a hun is – beszélő nevek. A kortárs, Priscos rétor is azt írta a krónikájában, hogy megérkeztek Attilához a szkíták királyához. Tehát a kortárs is szkítának nevezi Attilát. A szkíta valószínűleg latin eredetű szó, a sagittis, a nyílból, az íjból ered, bizonyára az íjfeszítő népekre utal. A szkíták ezért befoglaló név. A hun szót pontosan nem tudjuk beazonosítani, hogy ez most a vajon a magyar „hon” szóval rokon-e, de tudjuk, hogy a történelem folyamán ugyanannak a népnek olykor több nevet is adtak. Hasonló a helyzet, mint a székely szónál, ami egyértelműen magyar, és mégis egy más nép, más elnevezéssel. 
A második felvonás még tartogat meglepetést, elgondolkodni valót a nézők számára. A két főszereplő egyik további társalgása során fény derül Jézus kétféle megítélésének mibenlétére. Az arianusok szerint Jézus a legnemesebb teremtmény, de nem Isten, „Volt idő, amikor nem volt”. Attila szerint a szeretet a szkíták legtitkosabb fegyvere, erejével újjá lehet építeni a világot. Néha ölni kell, hogy élhess, de légy kész a kegyelemre! Az idő végtelen országútján vándorló ősi szkíta népnek örökre el kell tűnnie, mert vérrel tisztította meg az utat a szeretet birodalom előtt. Megállapítja: Itáliában és egész Európában Jézus Krisztus uralkodik, de nem lehet kétféle Jézusuk, mert akkor az kettészakítja a világot. Jézus nevében fogják egymást öldökölni az emberek. A színházban ülők viszont pontosan tudják – ez nem monda, ez be is következett. El tudjuk-e kerülni, hogy újból megismétlődjön?
