Veress Róbert: Újkenyéri gondolatok

  Kenyérkészítés a Beregben

Augusztusban ünnepeljük református egyházunkban az "újkenyér" ünnepét, az Isteni gondviselés ajándékozta hálaadás alkalmát. A kenyér fogalma a magyar nyelvben szimbolikus jelentõségû: egyrészt jelenti mindennapi táplálékunkat, másrészt átvitt értelemben vett szükségleteinket. A magyar ember a kenyér szeretetét és tiszteletét a mai napig megõrizte.

  Kenyérkészítés a Beregben

Augusztusban ünnepeljük református egyházunkban az "újkenyér" ünnepét, az Isteni gondviselés ajándékozta hálaadás alkalmát. A kenyér fogalma a magyar nyelvben szimbolikus jelentõségû: egyrészt jelenti mindennapi táplálékunkat, másrészt átvitt értelemben vett szükségleteinket. A magyar ember a kenyér szeretetét és tiszteletét a mai napig megõrizte.

Sokan nem tudják ma, milyen hosszú folyamaton kell a búzaszemnek átmennie, hogy végre kenyérként kerüljön az asztalunkra. Kell a jó vetõmag, a gondosan elõkészített talaj, az idõben végzett vetés, a fejlõdõ növény ápolása, gondozása, védelme a károsítók ellen, majd az aratás. Azt követte a cséplés, elõtte a behordás a szérûskertbe. A kenyeret rendszerint pénteken sütöttek. Ekkor lisztet vittek be, hogy melegedjen, majd megkovászoltak. Aztán nyárfa teknõben egyenletesen lisztet szórtak a kovásszal elegyítve, meg sós vizet, alaposan összekeverték, és gyúrni, dagasztani kezdték. A lányokat úgy tanították, hogy addig kell dagasztani, amíg nem csöpög a gerenda. (Nem a gerenda csöpögött, hanem a dagasztó homlokáról az izzadság.) Ezt csak akkor fejezték be, ha már nem ragadt a dagasztó ujjára a tészta. Ezt követte a szakítás kerek vagy vekni formába, majd újból kelesztették, és már mehetett is a kenyér a forró kemencébe. Idõközben befûtöttek a kemencébe. Addig fûtötték, amíg nem kezdett szikrázni az alja. Mire a kiszakított, kerekre hajtott gyúrt tészta a kenyérkosárban megkelt, akkorára tisztára takarították a kemence alját, fenekét. A megkelt tésztát még vizes kézzel átmosták, simították, éles késsel bemetszették a tetejét, s két órán át sütötték. A kisült kenyereket a kamrában, a gerendára erõsített polcra (vagy kenyérkosárba) tették.

Kicsi beregi gyülekezeteinkben az elmúlt vasárnap adtunk hálát az újkenyérért. Ez az ünnep felbecsülhetetlen evangéliumhirdetési és hallgatási lehetõség számunkra a lelki és a testi kenyér összefüggésében. Számba vehetjük anyagi javainkat, s az úrvacsorai asztal körül tehetünk bizonyságot a mennyei Atya gondviselésének kifogyhatatlanságáról és páratlanságáról. Õ mindenkire felhozza a maga napját, de a hívõk serege meg is köszöni gyermeki hálával az imádság teljesítését: "Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma." Nem csekély értékû kérés ez, hiszen napjainkban is milliók éheznek, sõt éhen is halnak, mert még egy betevõ falat kenyerük sincs.

Kenyér… milyen sok mindent mond nekünk ez a szó. Egy dalban azt énekelik: "Bármilyen íze van ennek a szónak, Egyet gondolsz csak jónak. Sokszor eldobod, de amikor nincs, Rájössz, milyen nagy kincs. Mikor az öregek kenyeret szelnek, Rá még keresztet vetnek. Nehéz kezük a morzsák után nyúl, Szájuk halkan mormol" Bizony sok minden van ebben a néhány sorban. Ma, természetesnek tartjuk, hogy bemegyünk az üzletbe és megvesszük a búza-, barna, félbarna, rozs-, korpás, szezámmagos, diabetikus, és még sorolhatnám milyen kenyeret, de a másnapos kenyérnek már nem sok becsülete van. A régi öregek mondják, hogy a fronton, hadifogolyként mennyire örültek volna a kenyérnek, de sokszor még az sem volt, csak áhítoztak a frissen sült kenyér csodálatos illatáról, amelyhez hasonlót nem ismerünk. Régen mielõtt megszegték, hogy keresztet is vetettek rá, s nemcsak a katolikusok, hanem a reformátusok is, Isten gondviselõ szeretetére gondolva és csak ezután kezdtek enni belõle.

Mindennapi kenyerünkTalán, ha a mindennapi kenyerünket jobban megbecsülnénk, akkor az értékrendünk is más volna. Ismét súlya volna az adott szónak. Az ígéreteinket megtartanánk. A család fontosabb volna számunkra, mint a pénz, nagyobb tisztelettel lennénk egymás iránt, és több figyelmet szentelnénk hagyományaink megõrzésének, a szüleink és a nagyszüleink által teremtett értékeknek. Ha újkenyér ünnepén számot vetünk, akkor ki-ki elgondolkodhat arról, hogy milyen becsben tartja mindennapi kenyerét, s elgondolkodhat arról, hogy a kenyérrel szimbolizált értékekkel hogyan is állunk.

Én hiszem, hogy mi beregi emberek, akik sokszor sírva vetünk, és mégis örömmel aratunk, még tiszteletben tartjuk a kenyeret, és a felnövekvõ fiatal nemzedéket is meg tudjuk gyõzni ezek fontosságáról. Ha ez sikerül, akkor nyugodtak lehetünk, jó úton járunk. Én arra kérek mindenkit, hogy mikor megszegik mindennapi kenyerüket, akkor jusson eszükbe a költõ szava: "Bármilyen barna is az a kenyér. Itthon sokkal jobb ízû énnekem A fekete, mint máshol a fehér."

? www.reformatus.hu Kommunikációs Szolgálat szerk@reformatus.hu T.:(1)460-0753