2024.december.03. kedd.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

113 kilométer, 4 ezer kilogramm súly, 5 nap

3 perc olvasás

tura.jpgMagyarország legszebb nemzeti parkjain vezetett a Fjällräven Vándortúra. Közel kétszázan vettek részt a negyedik alkalommal megrendezett, 113 kilométer hosszú, ötnapos Fjällräven Vándortúrán. Az Aggtelektől Felsőtárkányig vezető expedíció célja a vándortúrázás hagyományainak újjáélesztése, népszerűsítése Magyarországon. A résztvevők több mint nyolcvan százaléka a nagy hőség ellenére teljesítette a túrát. Idén rekordszámú visszatérő túrázó vett részt az expedíción. A természetjárók összesen 120 kilogramm szemetet gyűjtöttek az erdőkben a szemétszedési kampány keretében.

 

A Fjällräven Vándortúrát idén negyedik alkalommal indították azzal a céllal, hogy újjáélesszék és népszerűsítsék hazánkban a vándortúrázás hagyományait. A világ egyik legismertebb túrafelszerelés-gyártója minden nyáron szervez túrákat Svédországban, Dániában, az Amerikai Egyesült Államokban és Hong Kongban, amelyre a világ számos pontjáról érkeznek a természetkedvelő túrázók.

 

Az ötnapos vándortúra résztvevői augusztus elején Magyarország védett tájait és legszebb nemzeti parkjait járták be.

A túra Aggtelekről indult, majd Gömörszőlős, Uppony, Szentlélek és Bükkszentkereszt érintésével Felsőtárkányban ért véget. Magyarország egyik legnagyobb létszámú többnapos túráján a résztvevők naponta átlagosan 22 kilométeres szakaszokat teljesítettek. A vándortúra legmagasabb pontja az 1026 méteren lévő Szentlélek volt.

 

A túrán idén 192 regisztrált résztvevő indult, közülük – a rekkenő hőség ellenére – 155-en teljesítették a kitűzött célt. A túrázóknak két alapszabályt kellett betartani: mindenki maga szállította saját felszerelését és sátorban aludt. A résztvevők az öt nap alatt összesen négyezer kilogramm súlyt cipeltek magukkal, egy túrázó átlagosan 20 kilogrammnyi felszereléssel gyalogolt. Az indulók választhattak, hogy a teljes, ötnapos túrát vagy a rövidebb, háromnapos verziót teljesítik. A résztvevők 80 százaléka a hosszabb túrán vett részt, de többen érkeztek családdal, ők főképp a háromnapos verzió mellett döntöttek.

 

A túrázók egy szemétszedési kampányban is részt vettek: a természetjárók az öt nap alatt rekord mennyiségű, összesen 120 kilogramm szemetet szedtek össze a túra által érintett erdőkben. A legeredményesebb résztvevő több mint 63 kilogramm szemetet gyűjtött.

 

 „A hagyományteremtés mellett fontos cél, hogy a túráinkkal egy valódi, természetszerető közösséget kovácsoljunk. Kiszakadva a megszokott, mindennapi környezetből, napokig a természettel összhangban élni és sátrazni nem csupán fizikai, de lelki megújulást is ad” – mondta el Beszédes Zsolt, a Fenix Outdoor International sales menedzsere. „Nagy öröm számunkra, hogy idén rekordszámú visszatérő vett részt az expedíción: 38-an már jártak a vándortúrák valamelyikén, sőt volt négy olyan résztvevő is, aki eddig minden évben teljesítette ezt a túrát” – tette hozzá Beszédes Zsolt.

 

Az 1960-ban Åke Nordin alapította észak-svédországi Fjällräven időtálló, sokoldalú és tartós felszerelései a világ több mint 30 országában elérhetőek. A Fjällräven kínálatában férfi és női outdoor ruházat és kiegészítők, hátizsákok, sátrak és hálózsákok egyaránt megtalálhatóak. A cég két népszerű outdoor kezdeményezést hívott életre, a Fjällräven Classic-ot és a Fjällräven Polar-t, mindkét túrán ezres nagyságrendben vesznek részt éves rendszerességgel.

 

https://www.fjallraven.hu/kalandjaink/fjallraven-vandortura

https://hu-hu.facebook.com/vandortura

 

Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

szexualpszichologus 18 perc olvasás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.