EuroAstra

HALOTTAK NAPJA 2014 Budapesten

A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. idén is gondoskodik arról, hogy a hozzátartozók méltó módon emlékezhessenek meg szeretteikről, ezért tartja meg ismét a három leglátogatottabb temetőben a világi és ökumenikus megemlékezéseit.

 

A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. idén is gondoskodik arról, hogy a hozzátartozók méltó módon emlékezhessenek meg szeretteikről, ezért tartja meg ismét a három leglátogatottabb temetőben a világi és ökumenikus megemlékezéseit.

 

2014-ben az eseményen Lukács Sándor (Farkasréti temetőben és a Fiumei úti sírkertben) és Hegedűs D. Géza (Újköztemetőben) szaval verseket, Kolarics Andrea énekel. A közel egy órás műsort Vincze Kinga vezeti és Steve Taylor-Szabó pánsíp játéka foglalja keretbe.

Az emlékezőket a három történelmi egyház (Katolikus, Evangélikus, Református) képviselői várják közös imára.

 

A megemlékezések helyszínei és időpontjai:

 

Újköztemető 53-as „szóró" parcellájában október 31.-én 16:30 órakor

Farkasréti temető november 1.-jén 16:30 órakor

Fiumei úti Sírkert november 2.-án 16:30 órakor

 

2014-ben a halottak napi ünnepkör több napra esik, így várhatóan a legforgalmasabb napok a következők lesznek: Október 31. (péntek), november 1. (szombat), november 2. (vasárnap).

 

Temetési rend és ügyelet

Az ünnepekre való tekintettel a temetések október 30.-tól november 2.-ig szünetelnek. A budapesti temetőkben október 31. és november 2. között ügyelet lesz, az ügyfélszolgálati irodák reggel 8.00 és 18.00 óra között tartanak nyitva.

 

Temetők nyitva tartása

A temetők október 31.-től november 3.-ig 7.00 órától 20.00 óráig tartanak nyitva. november 4.-től visszaáll a szokásos nyitvatartási rend: 7.30 – 17.00 óráig.

 

Kisbuszok

A kiemelt temetők belső forgalmának segítése érdekében az Újköztemetőben október 31.-től november 2.-ig három mikrobusz segíti a közlekedést.

A Fiumei úti sírkertben október 31.-től november 2.-ig segíti a közlekedést mikrobusz. A mikrobusz 8.00 és 17.00 óra között közlekedik. Igénybevétele ingyenes.

 

Gépjárműforgalom

A temetői belső forgalom zökkenőmentes lebonyolítása érdekében a gépjármű behajtást a temetőben a BTI korlátozhatja.

Október 31.-től november 2.-ig a temetőkbe TILOS a behajtás az Újköztemető és a Fiumei úti sírkert kivételével.

Az EU országokban érvényes mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező temetőlátogatót szállító gépjárművet időkorlátozás nélkül beengedik a temetőkbe, abban az esetben, ha ezt a temetői gyalogosforgalom sűrűsége megengedi.

Rendkívül indokolt esetben a temető vezetője, vagy megbízottja a nagyon idős, ill. járóképtelen, de mozgáskorlátozott igazolvánnyal nem rendelkező személyt szállító gépkocsit október 31.-től november 2.-ig beengedheti a temetőbe a gyalogosforgalom függvényében.

A mozgáskorlátozott és nehezen mozgó látogatókat arra kérjük, hogy ezeken a napokon lehetőség szerint 07.00 és 12.00 óra között keressék fel a temetőket!

Ez alól kivételt képez az Angeli úti és a Tamás utcai temető, ahol nincs lehetőség a gépjárműforgalomra.

Az Újköztemetőben október 31.-én nyitástól november 2.-án temetőzárásig díjmentes a gépkocsi behajtás.

 

Biztonság

A forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében a temetőkben megerősített rendészeti szolgáltatást biztosítanak, illetve a kerületi rendőrségi egységek, közterület-felügyelők és a polgárőrség tagjai is járőröznek a forgalmas napokon.

A várhatóan leglátogatottabb napokon, tehát október 31.-én, november 1.-jén és 2.-án mentőautó is rendelkezésre áll az Újköztemetőben.

 

Halottak napi megemlékezések további helyszínei:

Angeli úti temető:   november 1.-jén    15.00 órakor

Cinkotai temető:    november 1.-jén    14.00 órakor 15.00 órakor

Rákospalotai temető: november 1.-jén    13.00 órakor

Tamás utcai temető: november 1.-jén    15.00 órakor

Csepeli temető:       november 1.-jén    16.00 órakor

                                november 2.-án     16.00 órakor

Óbudai temető:       november 1.-jén    10.00 órakor

Megyeri temető:      november 1.-jén    17.00 órakor

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük