Bukharából, a háromsávos autópályán kényelmes út vezet a nagyjából Rómával egyidőben alapított Szamarkand felé. Az évszázadok során a várost elfoglalta Nagy Sándor, majd a törökök, később az iszlámot elterjesztő arabok. Tartozott Perzsiához, no és Dzsingisz kán sem hagyta érintetlenül. Jelentőségét csak fokozta, hogy híres Selyemúton éppen a félúton fekszik Kína és Európa között. Dzsingisz kán pusztítását Timur Lenk hozta helyre, a könyörtelen hadvezér szépségkedvelő ember volt. A város ma is csodálatra méltó műemlékeinek többsége az ő irányítása alatt jött létre. Akiket ma üzbégeknek hívunk, úgy 1500 körül érkeztek. Nevük eredete kettős: származhat Gijász ad-Dín Üzbeg kán nevéből – ő tette államvallássá az iszlámot – de lehet a török öz (saját, maga) és bég (úr, vezető) szavak összetételéből, ami nagyjából annyit tesz: „a maga ura” vagy „független ember”.
A két város közötti út a forgalmi viszonyoktól függően három – négy órát vesz igénybe, nekünk kicsit tovább tartott. Mintegy 50 kilométer megtétele után megálltunk ugyanis egy kisvárosban. Gʻijduvon sokáig csak egy bazárfalu volt, később vált erődvárossá. Felkeresni viszont Abdullo Narzullaev kerámia műhelye és múzeuma miatt érdemes. A Narzullaev dinasztában ő már a hatodik generáció, aki a kerámiamester címet viseli. A vállalkozásában gyermekei és a testvére is részt vesznek. A környéken igen jó minőségű agyag található, ez teszi lehetővé különleges tárgyak elkészítését, melyeket a mai napig a XV. századi perzsa stílus elemeivel díszítenek. Ismertségüket jól mutatja, hogy járt náluk a jelenlegi angol király – akkor még Károly herceg – Hillary Clinton, Madeleine Albright és más nevezetességek is. 
Szamarkandban áll a világ leghíresebb építészeti műemlékei között számon tartott Gur Emir mauzóleum. A Gur perzsául sírt jelent, az arab eredetű Emir (amir) más nyelvekbe, így a perzsába és az üzbégbe is átkerült, uralkodó vagy herceg jelentéssel. Az épület nemcsak a városban, de egész Közép-Ázsiában az iszlám művészet egyik csúcsteljesítményének számít. Érhető, hiszen ebben van a várost naggyá tevő Timur Lenk (Tamerlán) síremléke és sírja is. A 15 méter átmérőjű, 12,5 méter magas, a már megszokott színkombinációjú, kék és zöld csempével burkolt, kívülről bordázott kupola szinte az egész városból látható, évente több tízezer bel- és külföldi turista keresi fel. 
A termében számos díszes síremlék kapott helyet, de ezek nem sírok. A valódi sírokat – bennük a holttesteket – a terem alatti kriptában helyezték el. Itt nyugszik Timur legkedvesebb unokája, kijelölt örököse, Muhammad Szultán. Eredetileg neki építtette Timur a mauzóleumot, de váratlan halála miatt az építtető került ide előbb. A síremlékek között egy középen törött, sötét jadekő vonzza magára a tekintetet. Ez Timur trónusa volt, számos monda fűződik hozzá. Nadir sah elvitette, mivel eltörött, visszahozatta. Mihail Geraszimov professzor a koponyákból történő arcrekonstrukció tudósa volt. Sztálin 1941-ben Szamarkandba küldte Timur Lenk koponyájának vizsgálatára. A sír felnyitásakor, június 19-én állítólag Timur átkának leírása került elő; június 22-én a németek megtámadták a Szovjetuniót. Amikor a vizsgálatok után visszazárták a sírt, akkor fordult győzelembe a sztálingrádi csata. 
Ha Üzbegisztánról esik szó Timur Lenk (1336-1405) szerepe megkerülhetetlen. Amikor helyiek jelenlétében beszélünk róla a Lenk szót ne használjuk, sántát jelent. Az uralkodó valóban az volt, de sem ezt, sem súlyos harctéri sérüléseit nem illik említeni. Nevezzük inkább Tamerlán-nak. A XIV. század egyik legrettegettebb és legsikeresebb hadvezére volt, négymillió (!) km2 területű birodalmat épített fel, még Delhit is elfoglalta. Csatában vereséget sosem szenvedett. Mongol származása ellenére az üzbégek ősüknek tekintik. Az országban három szobra is van, ez itt a legnagyobb. A művészetek nagy mecénásának is tarják, vallási kérdésekben türelmesnek bizonyult. 
A történetírók Dániel prófétának létezését is kétségbe vonják, feltételezett sírja viszont több is van. Az egyik éppen Szamarkandban, Timur Lenk hozatta ide. A díszes terítővel letakart, különleges sírhoz több lépcsőn kell felmenni, az iszlám szent helye, folyamatosan sokan járnak ide imádkozni. Hozzá fűződő mondákban ez is gazdag, az egyik szerint nem is a próféta teste, hanem csak a lábszárcsontja van benne, ami máig is folyamatosan növekszik. Így azután a sír napjainkban már meghaladja a 18 méter hosszúságot! A különböző említések szerint inkább államférfi volt, mint próféta, igazságosnak, bölcsnek tartották.
A város, de Üzbegisztán, sőt talán az egész Selyemút egyik legimpozánsabb történelmi látványossága a szamarkandi Registan tér. Nevezik olykor Közép-Ázsia főterének is. A perzsa eredetű registan homokos helyet jelent, itt futottak össze a kereskedelmi utak. A joggal páratlannak tekinthető, 1417-től 1660-ig létrejött építészeti együttest három medresze alkotja. Jobbra a Ser-Dor medresze, balra az Ulugh bég medresze – egymás tükörképeként – középen a Tilla-Kari medresze zárja le a teret. Nappal is látványos, esténként pedig színes fényekkel kivilágítva kínál maradandó élményt. Ottjártunkkor éppen az esti hangverseny előkészületei folytak. Jól látható, hogy a minaretek tornyai enyhén kifelé dőlnek. Földrengéskor ne az épületekre zuhanjanak rá! 
A Taskentbe történő utazás délelőttje még alkalmat adott néhány templom megtekintésére. Szamarkandban zsinagóga is van – mindjárt kettő! A szefárd zsidók Spanyolországból jöttek, itt földműveléssel nem, csak kereskedelemmel foglalkozhattak. Az askenázi zsidók a II. Világháború során Lengyelországból jutottak ide. Egy időben létszámuk a harmincezret is elérte, ma csak százan vannak. A „zsidónegyed” régen tizenkét utcára terjedt, ilyen zárt közösségről már nem beszélhetünk. A használt nyelvük sem héber, hanem ivrit. A két csoportnak külön zsinagógája van – ugyanabban az épületben. A látványosabb a szefárd, a belépéskor itt a cipőt előbb le kell venni. A szomszéd szobába, az askenázi csoport termébe cipővel is bemehetünk. A Selyemút mentén járva, Szamarkandban is kihagyhatatlan látnivaló a Szőnyegház. 
Nagyüzem, négyszázan dolgoznak benne. Termékeik az évszázadok óta bevált, kézműves hagyományok szerint, az eredeti perzsa és keleti szőnyegek minőségében készülnek. A szálak festéséhez csak természetes színezőanyagokat használnak. Számukra a szövés több mint mesterség, egyedi, a történelmi korokból származó mintáikat látva, bátran nevezhetjük művészetnek. Felfedezhetjük bennük a nomád hitvilág, a zoroasztrikus tűzszimbólumok és az egyszerű népi motívumok ötvözetét. Nagyméretű szőnyegeiken megörökítenek történelmi képeket, de fényképek tartalmának átvitelére is képesek. Tevékenységük az egyik legjobb eszköz a hagyományok életben tartására.
Az utolsó helyszín, amit a városban felkerestünk, ugyancsak bizonyítéka lehet annak, hogy a különböző vallások képviselői zavartalanul megférnek itt egymás mellett. Látogatásakor szerezhetünk némi vallástörténeti ismeretet is, hiszen azt tudjuk, a kereszténységben, létezése óta több egyházszakadás is zajlott. Ám igaz ez az elkülönült katolikus valláson belül is. Ha csak a legismertebb két főágat nézzük, van „római katolikus” és van ortodox vagy „görögkeletinek” nevezett katolikus egyház. De még ez sem elég, az ortodoxnál a politika szólt bele. A moszkvai és a konstantinápolyi pátriárka híve között geopolitikai szempontok okozták 2018-ban a szakadást. Szamarkandban a Szent Alexij templom hívei a konstantinápolyi pátriaárka fennhatósága alá helyezkedtek. Mindkettőben fontos az ikonok feltétlen tisztelete, megérintésük kapcsolatot jelent a szentekkel. Szamarkandtól ezzel a látvánnyal búcsúztunk.
(Folytatjuk)
(A szerző az 1000 Út szervezésében járt a helyszínen, a képek saját felvételei.)
