Révay András: Rózsatő A Szőlősornál

Szeretjük a tokaji bort. Büszkék is vagyunk rá, hiszen – a maga nemében – páratlan az egész világon. Persze könnyű nekünk, fogyasztóknak szeretni és büszkének lenni. Ám az állítás igaz a termelőkre is. Meggyőződhetett erről mindenki, aki ellátogatott Tokajba és jelen volt a háromnapos szüreti fesztiválon.

Tudjuk: a borvidék nem csak Tokaj városából áll, a környező településeken mindenhol igen komoly munka folyik. Ezért aztán nem csoda, hogy a fesztivál ideje alatt közel-távol megtelnek a szállodák, panziók. Sokszor érdemesebb is inkább egy kisebb helyen szállást foglalni, meglepő érdekességekkel találkozhat a látogató. Az aprócska településen, Bodrogkisfaludon például, a Zakator vendégházban, mindjárt a kóstolók színhelyéül szolgáló nagyteremből hétágú pincerendszer nyílik. Egykor ez volt a fehérpapok több száz éves érlelőpincéje.

Könnyen eltévedhet, aki egyedül merészkedik a labirintusba, de a tulajdonos szakszerű vezetésével bátran nekivághatunk. Egy rövid séta során hamar fény derül a titokra; miért is olyan rendkívüliek a tokaji borok? A falakat, a hordókat, de még a huzamosabb ideig mozdítatlanul hagyott palackokat is vastag penészpamacsok borítják. Az állandó hőmérséklet és páratartalom mellett ez a nemespenész gyorsan szaporodik és nagy szerepet játszik a tokaji borok érlelésében. Visszatérve a vendégház nagytermébe, a kiváló borok sorra meg is kóstolhatók, aki pedig több napot is eltölt itt, a reggelijét egy pohárka zamatos aszútörköly vagy – a ház különlegessége – bodzapálinkával kezdheti. Kevesen tudják, hogy – eltérően a többi pálinkától – az aszútörkölyt erősen lehűtve kell inni. Értékes aromái ekkor érvényesülnek a legjobban.

A Szüreti Napok hangulatának megismeréséhez persze át kell menni Tokajba. Az utcát ilyenkor részben a bor árusok, főként pedig a bort kóstolók veszik birtokukba. A szervezőknek érdemes lenne megfontolni, hogy az autókat a rendezvény teljes időtartamára kitiltsák a főutcáról. Megtehetnék ezt annál is könnyebben, mivel van ott egy párhuzamos, elkerülő utca is. A rendezvényre évről-évre egyre többen érkeznek. A táj gyönyörű, a bor kitűnő, a mulatság idején mindenki megtalálja a kedvére való szórakozást. A látogatók közül sokan egy napnál tovább maradnak, felkeresik a környező pincészeteket, ismerkednek a helyi ételekkel, válogathatnak a kulturális rendezvények egész sorából.

A gyerekek egyik legkedvesebb szórakozása minden bizonnyal a sétahajó, amelyik a három nap alatt többször is elindul a tokaji nagy parkoló kikötőjéből. A hajókázás közben egy pohár bort minden felnőtt kap a fedélzeten, de vannak kifejezetten „borkóstoló járatok" is, ahol borász útmutatása mellett lehet közelebbi barátságot kötni ötféle borral. A sétahajó és a borkóstoló járatokra lehet olcsóbb, családi kedvezményű jegyeket váltani, amennyiben két szülő és két – tizennégy éven aluli – gyerek vesz részt a kiránduláson. A rövidebb – egy órás tiszai hajóút során is bőséges lehetőség nyílik a városi gyerekek számára ismeretlen vízparti élővilág felfedezésére.

Ha viszont már az ismeretek bővítésénél tartunk, ne menjünk el szótlanul a Tokaji Múzeum mellett sem. Igaz, megtekintése némi előrelátó tervezést igényel – a házban ugyanis nincs WC! Lehet, hogy ez valami helyi népszokás következménye. Hasonló a helyzet ugyanis a később még szóba kerülő Taverna étteremben is. Ott a „döntetlen helyiséget" (00) hiába keresnénk. Az utcán, egy parkoló mögött található. Se szappan, se törülköző, még egy kézszárító sincs benne. Elképzelhetetlen, hogy egy komoly idegenforgalmat remélő városban ilyen lehetséges legyen. A múzeumban van viszont szép gyűjtemény egyházi kegytárgyakból, a szőlőfajták rügy-gyűjteményén kívül összeállítást láthatunk külföldi – hamis – tokaji borok címkéiből is. Megismerkedhetünk a világhírű aszúbor készítésének titkával, a felfedező, Szepsi Lackó Máté korától, tehát 1650-től egészen napjainkig. Megtudjuk, mit takar a 3, 4, 5, 6 puttonyos Aszú elnevezés, hogyan mérik az egyenként, kézzel szedett aszúszemeket, milyen eszközöket használtak egykor és ma.

Ha szép az idő, a múzeum vagy a hajókázás helyett kisebb gyalogtúrára is vállalkozhatunk a környékbeli dombokon. Megéri, mert a látvány valóban párját ritkítóan csodás. Itt találjuk az egyik legszebb bizonyítékát a tokaji emberek munkaszeretetének. A lejtős oldalakon felfutó szőlősorok elejét, végét, virágzó szépen gondozott rózsatövek díszítik. Nem egy vagy kettő! Végig, ameddig a szem ellát, minden soron. Ilyenkor, szüret táján itt-ott még szőlő is van a tőkéken, nem nagy bűn, ha kicsípünk magunknak egy szemet, hogy érezzük a különbséget a lédús és a töppedt, aszúszemek íze között. A legtöbb táblán Furmintot nevelnek. Azért lett a Hegyalja fő fajtája, mert igen sok arca van. A termőhely erősen rányomja a bélyegét a borra, már 50-100 méteres területi különbségek is erős eltérést eredményezhetnek. A szüret időpontja errefelé hagyományosan Simon-Juda napja, de az idén majdnem egy hónappal előbbre kellett hozni, annyit változtak az időjárási körülmények.

A szüreti mulatság megrendezése is régi hagyomány, 1932 óta rendszeresen megtartották. A vidék borkereskedelmének Tokaj volt a központja és a városnak most is egyre nagyobb a jelentősége a régióban. Kulturális, idegenforgalmi, borászati központ lehet. A növekedéshez némi állami segítséget is kap, az idei Szüreti Napokat a Nemzeti Fejlesztési Terv és a Leader is támogatta. Az ünnepség – mint évek óta mindig – a felvonulással kezdődik, amire igen sokan kíváncsiak. A kóstolgató, sétálgató forgatagban a mindenhol jelenlévő japán turistáktól kezdve a Pesten tanuló chicagoi diáklányokig számtalan külföldivel találkozhatunk. Sok a lengyel, hiszen Tokajnak igen jó kapcsolatai vannak a dél-lengyelországi városokkal.

A szüreti felvonuláson részt vesz az egész borvidék apraja-nagyja. Kezdetét kisbíró dobolja ki, a menet énekelve, táncolva halad át a városon. Jönnek gyalog, lovas kocsikkal, teherautókon, hoznak táblát, zászlót, maskarákat. Az ötletesebb csapatokat a nézők tapsa kíséri, ezért már előre sejteni lehet, hogy lentről, a Tisza-part felöl valami újabb látványosság közeleg. Egy óránál is többe telik, mire minden résztvevő megérkezik a főtéren felállított színpadhoz. A tánccsoportok ott rögtönzött műsort is adnak, olykor megpróbálják a járda szélén állók némelyikét is bevonni a mulatságba – sokszor nem is teljesen sikertelenül.

A csapatokkal együtt érkeznek a polgármesterek – rájuk külön feladat vár. Előbb Májer János, Tokaj polgármestere üdvözli az érkezőket, majd érdekes szertartás veszi kezdetét. A budapesti Magyar Borok Háza igazgatója, a Szüreti Napok egyik fő szervezője, Nyikos István, hét évvel ezelőtt azt javasolta: adjon össze a borvidék minden polgármestere két-két mázsa szőlőt és húsz kiló aszúszemet. A Tokaj Kereskedőház főborásza elkészíti ebből a „Polgármesterek borát". Az elsőt 2002-ben a Világörökség cím elnyerésekor vehették át és azóta minden évben újra megcsinálják. Értékes borkülönlegesség jön így létre, amit bátran adhatnak ajándékul a vidékre látogató különleges, magas rangú vendégeknek is.

Másik, ugyancsak sok év óta hagyományos eleme a mulatságnak a tokaji borkirálynő ünnepélyes beiktatása is. Tizenhét évvel ezelőtt, 1990-ben volt az első borkirálynő választás, azóta kétévenként újra megrendezik. Feltétel, hogy a jelöltek mindegyike lehetőleg szőlőbirtokos családból származó borász legyen. Az új királynőt hozzáértő zsűri választja ki, a cím elnyeréséhez szakmai feladatok sorát kell megoldani. A koronát az ünnepség színpadán a leköszönő előd adja át a frissen megválasztott utódjának. A most beiktatott Túróczy Dorottya két évig a borvidék háziasszonyának tisztét is betölti.

Amint a polgármesterek elhagyják a színpadot, birtokukba veszik azt a különféle együttesek. Hagyományőrző csoportok, énekesek, táncosok váltják egymást, de az is előfordul, hogy némelyik zenekar a közönség soraiból toboroz táncosokat magának. Vállalkozó vendég mindig akad, hiszen ilyenkor már a többség igencsak jó hangulatban van. Nincs ebben semmi meglepő, Tokaj legjobb pincészeteinek válogatottan legjobb borait kínálják utca hosszat. A szőlő- és borgazdálkodást még az Árpád-korban, IV. Béla idején, francia telepesek terjesztették el errefelé. Tőlük maradt fenn a mondás: „aki nem iszik bort, nem tudja az életet élvezni."

Gondolom, sokan egyetértenek azzal: az sem mindegy, hogyan isszuk azt a bort. A tokaji bor olyan különlegesség, amit vétek lenne csak úgy lehörpinteni, mint egy korsó sört, meleg nyári délután. Akik szerettek volna elmélyedni a tokaji élvezetében, azok a Múzeum udvarán gyűltek össze, ahol Kálmán Zsolt, a Gundel pince főborásza és ifj. dr. Kiss István tolcsvai borász Nyikos Istvánnal beszélgetett a borkészítés rejtelmeiről. Hogy ez az egész mégsem legyen túl fárasztó, arról a Borvirág együttes gondoskodott. Kiss Istvánt az idén választották meg Hegyalján az év bortermelőjének. Ez a cím többet rejt, mint amennyit elárul. Itt nem elég csak jó borokat készíteni. Akik adományozzák, azt is nézik, a jelölt mit tett Hegyaljáért.

„Az év bortermelője" címet – egész Magyarországra vonatkozóan, a Magyar Bor Akadémia is odaítéli rendszeresen, minden évben. Árvay János, tokaji borász 2003-ban kapta meg. A családi pincészet története regényes. Kevéske szőlőjük mindig is volt, de 1978-ban az esküvőjére kapott négyszáz négyszögölnyit hozzá. Első borát 1995-ben palackozta, ma 82 hektáron termel. A korszerű, szinte laboratóriumi borászat híve, fűtött-hűtött acéltartályokban erjeszt, érlel, miközben borkészítési filozófiája ezzel majdnem ellentétes. Azt tartja: egy nagy bor elkészítéséhez nem az eszközök, a technológia a lényeg. Ha a természet segítségével sikerült értékes gyümölcsöt szüretelni, már csak egy dolgunk van: ne rontsuk el! Akkor megvan a nagy bor. Borait Japántól Ausztráliáig vásárolják. Egyik különlegessége az Édes Élet Cuvée. Ragyogó, aranysárga színű, szinte az aszúval vetekszik, pedig csak Furmint, Hárslevelű és Sárgamuskotály van benne.

Ennyi bor kóstolása után bizony megéhezik az ember. Éttermekben Tokajban sincs hiány, ám a Szüreti Napok hangulatához jobban illik az utcai pecsenyesütő. Nem is csalatkozik, aki – már csak az illatok okán is – Katlan Tóni házikójának szavaz bizalmat. Kakukkfüves jércemell, fokhagymás flekken, sült kolbász stircelt burgonyával, házi savanyúság – és mindez adagonként ezer forint alatt – minden dicséretet megérdemel, mert valóban finom és bőséges. Nem csoda, ha a várakozók türelmesen állnak sorba, amíg egy hely megürül a faház előtt. A kiszolgálás gyors és figyelmes, a számlával sincs gond.

Azt hinné az ember, hogy a télen-nyáron nyitva tartó állandó éttermek – ilyen versenytárs láttán – még jobban figyelnek a minőségre. Első pillanatban ez így is van, de sajnos csak addig. A Taverna étterem felújításakor valakinek kitűnő ötlete támadt. A borpincéből kialakított éttermet borosüvegek dugóival tapétázták ki. A figyelem tovább már nem terjedt. A bográcsban tálalt, kapros, gombás betyárleves valóban kitűnő, tele marhahús darabokkal. Közel a Tisza, helyi különlegesség lehetne a Harcsa steak rácson sütve, serrano sonkába tekerve, wokban sült kerti javakkal tálalva. Sajnos a tányérban a sonka már hiányzott róla. A grillezett zöldség ugyan kellemes volt, a baj csak az, hogy héjas burgonya helyett is ezzel tálalnak sok más ételt. A helyzetet csak rontotta, hogy a főnök a hibát megpróbálta ártatlan beosztottjaira kenni.

A hangulat javítása érdekében érdemes ilyenkor egy újabb pincét felkeresni. A Rákóczi pincéről 1526-ból van az első írásos adat. Az 1600-as évektől már Rákóczi birtok. A 25560 literes, belül üvegcsempével bélelt hordót 1911-ben készítették. A pincerendszer eredeti hossza másfél kilométer volt, ennek egy része ma is látható. A lovagteremben egyszerre száz embert tudnak leültetni, jó borokkal megkínálni. Különleges ajánlatuk, hogy például a gyerek születésekor vásárolható náluk 12 palack bor, aminek a tárolását tizennyolc évig vállalják. A szerződés egy jelképes összegért meg is hosszabbítható. Egyik érdekességük a Tokaji kövérszőlő. A fajta már a filoxera-vész előtt is létezett és a kilencvenes évek közepétől kezdett újra elterjedni. Önálló fajtaként csak itt található. Jól aszúsodik, bora kifejezetten a desszert kategóriába tartozik.

Tokajban nincs hiány a másfajta hagyományokban sem. A városban régen 1300 főt is meghaladó zsidó kolónia élt. A csupasz falakig kiégett egykori zsinagógájuk ma – uniós támogatással szépen helyreállított – Kulturális és Konferencia Központ. A Szüreti Napok alkalmával Balázs Fecó adott itt koncertet, amivel mindössze egy gond volt. Előre feltételezték, hogy a nézőtéren csupa halláskárosodott ül – vagy ha még nem, hát majd az lesz! A műszaki személyzet egy ismert alapelvet követett: ha nem értesz a hangosításhoz, legyél hangos! Kár volt, mert a művész jól összeválogatott dalaival, e nélkül inkább magával tudta volna ragadni a közönséget.

Mindent összevetve mégis megállapíthatjuk: sikeres volt a Szüreti Napok. Nincs ugyanis olyan apróbb-nagyobb bosszúság, amit egy jó pohár tokaji feledtetni ne tudna!