Révay András: Mindannyian a szeretetért kuncsorgunk

Szerencsénk van. Sűrűn jelennek meg új könyvek mostanában, sűrűn jelennek meg jó könyvek mostanában. Az egyik itt van a kezemben, egy korábbi, zavarba ejtő mű szerzőjének legújabb kötete.

Szerencsénk van. Sűrűn jelennek meg új könyvek mostanában, sűrűn jelennek meg jó könyvek mostanában. Az egyik itt van a kezemben, egy korábbi, zavarba ejtő mű szerzőjének legújabb kötete.

 A nagy feltűnést keltő Párnakönyv és más mesék után, Lévai Katalin most a szerelem, önzés, hivatás és karrier bonyolult kérdéseire keres választ. Előre elárulhatjuk a végét: másolható megoldást nem kínál. A könyv bemutatóján egy beszélgetőtárs tett fel neki kérdéseket, bár valójában erre semmi szüksége nem volt. A saját története is épp elég regényes. A szociológus egyszer csak politikussá válik, majd hirtelen íróvá – és ez még nem minden. Egy fiatal nő pályafutását tudósként kezdi, előbb bölcsészdoktor, majd szociológiából szerez kandidátusi fokozatot. Tudományos kutató, egyetemi docens és ebbe még belefér, hogy közben színésznő, énekelt operában – még főszerepet is! Külföldi egyetemeken vendégprofesszor, míg egyszer csak ott találja magát az esélyegyenlőségi tárca nélküli miniszteri székben. Jelenleg Európai Parlamenti Képviselő, az Európai Parlament Jogi Bizottságának alelnöke. El ne felejtsem: aktív sportolóként, válogatott kosárlabdázóként hagyta abba a sportot az egyetemért. Na tessék, most meg könyveket ír!

 Tapasztalata tehát van bőven. „Egy színésznő szemével mutatom meg a politikát" – mondja legújabb könyvéről – akit pedig egyáltalán nem érdekel a politika. Azt veszi észre, hogy a kulisszák azonosak. A Parlamentben is ott a drapéria, az ottaniak is játszanak, de iszonyú hamisan. A politikus ne játsszon! Az a dolga, hogy döntéseket hozzon, azt vigye végig, mert ha játszani kezd, ripacs lesz! Hát persze. Mi, akik se színészek, se politikusok nem vagyunk, ugyanezt gondoljuk. A színész játszik, mi hazavisszük az előadás egy részletét és felépítjük belőle a saját történetünket. A színészt nézzük – és nem értjük, nézzük – és nem tudunk betelni vele. A színészet az önmegtagadás művészete, de a szerep mögött mindig ott van a saját arc is. Részben, a könyv is erről szól. Meg másról is. Az ember azért ír – tudjuk meg tőle – mert nagy élményt él át és a munka egyben terápia is, miközben ragyogó játék. A „Párnakönyv" után sokan nagyon ellenségesek voltak, végül a könyv győzött. Most nincs ellenségesség, olyan emberek is gratuláltak hozzá, akik korábban nem tették. Még kéziratban olvasták színésznők is – és hitelesnek tartották.

 A bemutatón Takács Katalin színművész néhány részletet olvasott fel a könyvből, melyekből kiderült: a mű megteremt egy olyan figurát, ami az életben „hiánycikk". A férfit, aki feladja a hivatását a szerelemért. Az író felvállal még egy fontos feladatot, megmutatni, hogyan látja a nő a saját testét? Túl az erotikán – a gondolatokig! Megismerni a belső utakat, a belső univerzumot és ebből már egyenesen következik, hogy a történet nincs lezárva, nyitott kérdések maradnak a végén. Talán folytatása is lesz, hiszen a könyv eredeti címe is más volt: „Végszó". Ez az a pont, ahol az egyik színész befejezi és megszólal a másik. Ezt a megszólalást várjuk a folytatásban. Tisztességesnek maradni a művészetben, a politikában, a szerelemben – lehetséges ez ma? A színész, a politikus mindig a rivaldafényben. Ha sikeresek, az emberek szeretik őket. Mi pedig, akik nem „ők" vagyunk? Mi is csak erre vágyunk. Mindannyian a szeretetért kuncsorgunk.

Lévai Katalin Vörös szőnyeg ISBN 978-963-370-493-6 Alexandra Kiadó 2007 Kinizsi Nyomda, Debrecen