Révay András: Megszűnt egy csapat
7 perc olvasás
Az örömmel vegyes szomorúság jól érzékelhető volt. Vége, befejeződött, egy korszak lezárult. De a vég egyben kezdet is. Egy testület munkája véget ért, az ország életében viszont megkezdődött valami – ami fontos, és amiről néhány évtizeddel ezelőtt még álmodni sem mertünk!
Az örömmel vegyes szomorúság jól érzékelhető volt. Vége, befejeződött, egy korszak lezárult. De a vég egyben kezdet is. Egy testület munkája véget ért, az ország életében viszont megkezdődött valami – ami fontos, és amiről néhány évtizeddel ezelőtt még álmodni sem mertünk!
Éjfélkor lebontották a határsorompókat, amik eddig bennünket az Európai Uniótól elválasztottak, délelőtt tizenegykor pedig már meg is kezdődött az ünnepség a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán. Pontosan ott, ahol tavaly a Határőrség megalakulásának századik évfordulóját ünnepeltük.
A zenekar most is felsorakozott. A magyar himnusz, a határőr himnusz és az Unió himnuszának elhangzása után megkoszorúzták a múzeum díszudvarán található határőr emléktáblákat és az országhatárt védők örök emlékére állított kopjafát. A rövid tisztelgés után az ünnepség a Múzeum márványtermében folytatódott.
Az ünneplésre nemcsak a néhány órával korábban, éjfélkor bekövetkezett történelmi pillanat szolgáltatott okot. A meghívottak jelenlétében nyitotta meg dr. Holló József altábornagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója, Béndek József határőr altábornagy, a Határőrség országos parancsnoka és Juhász Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára, a „HatárŐrségben – a Magyar Határőrség története" című állandó kiállítást. Ez a kiállítás hivatott megőrizni – a díszudvaron található koszorúzási hely mellett – az egykor volt határőrök, határrendőrök, határcsendőrök és határvadászok emlékét.
A sor hosszúra nyúlik, talán Balassi Bálinttal kezdődik – vagy még korábban – hiszen ő maga is a végek katonája volt. „A végek dicsérete" versében a határőrök dicséretét énekelte. Ezekkel a gondolatokkal kezdte köszöntőjét Holló altábornagy, majd hozzátette: a kiállítás megmutatja a mély barátságot a határőr és a honvéd között. A határőrizet története a magyar történelem igen jelentős szakasza. A honvéd és a határőr mindig szorosan együtt dolgozott és volt idő, amikor egy szervezetbe is tartozott. A középkori végvári vitézek bizony határt vigyázó katonák is voltak. A szervezeti rend azóta sokszor változott, a feladat soha. Őrizni, megvédeni a haza határát, az államhatárokat.
A kiállítás megnyitása jelentősen eltér az utóbbi napok rendezvényeitől – mondta Béndek altábornagy. Azok a rendezvények a búcsúzásról, a szervezet megszűnéséről szóltak, ez pedig a Határőrség eredményeivel, a határőrök küzdelmeivel ismerteti meg a látogatót. A határőrség történetében most lezárul egy korszak, megszűnik a szervezet és feladatait átveszi a Rendőrség. Ez óriási változást jelent mindazok életében, akik eddig a határőrség nagy közösségében végezték a munkájukat, a zöldhatáron, a határforgalom ellenőrzésben, a határvadász századoknál vagy a határőrizeti rendszer más területein.
A Határőrség II. Világháború utáni története csupán egy emberöltő. Közben történelmi korszakok váltották egymást, melyek befolyásolták az államhatár őrizetét is. Volt idő, amikor aknazár választotta el a magyarokat „Nyugattól" és még Sopronba és Szombathelyre is csak különleges rendőrségi engedéllyel lehetett utazni. A nyugati határsávba még a határőrök közül sem mehetett mindenki. Ha valaki más határszakaszon szolgált és az igazolványába nem volt beütve a megfelelő bélyegző – nem mehetett arra. Ettől a korszaktól jutottunk el máig, amikor három szomszédos ország határán megszűnik a határőrizet és az államhatárt ellenőrzés nélkül lehet átlépni.
A határőrség is hosszú utat tett meg a totális határőrizettől a jelenlegi, törvényes alapokon nyugvó, korszerű eszközökkel felszerelt, az európai normákhoz igazodó tevékenységig. Ahogy a 60-as, 70-es, 80-as évek Magyarországára a lassú konszolidáció és a szolid fejlődés volt jellemző, ez a folyamat érvényesült a Határőrségnél is. A dobtáras géppisztolyt az AK váltotta fel, az elektromos hálózat a legtávolabbi őrsökre is eljutott, új gépjárműveket, motorcsónakokat kaptak a kerületek. Bevezették a ruhapénzt a hivatásos állománynál és a sorállomány ruházata is megújult. Változott a határőrizet rendszere, az aknamezőt elektromos jelzőrendszer váltotta fel és megszűnt a határövezet.
Ekkor indult fejlődésnek az idegenforgalom, új átkelőhelyek épültek és a határforgalom-ellenőrzés súlya szinte egyik napról a másikra megduplázódott. Először kellett szembesülni az átkelőhelyeken a több órás várakozásokkal, fejleszteni kellett az ellenőrzés rendszerét. Új, nagy forgalmú átkelőhelyek nyíltak, ebben az időben kötöttük az első kishatárforgalmi egyezményeket. A vasfüggöny lebontása, az NDK állampolgárainak kiengedése ma már történelem, de akkor nagyban hozzájárult az európai változásokhoz. Székely János vezérőrnagy, országos parancsnok 1998-ban korlátozta a fegyverhasználatot a nyugati határon. Ennek köszönhető, hogy amikor megindult az NDK-sok rohama, nem történtek jóvátehetetlen tragédiák.
A 90-es évek és a XXI. század kezdete a gyökeres átalakulás időszaka volt. A korábbinak csaknem tízszeresére nőtt a határforgalom, elérte a százmilliót, jelentősen nőtt az illegális migráció és a hozzá kapcsolódó nemzetközi bűnözés, déli szomszédunknál polgárháború kezdődött, a szomszédságunkban új államok alakultak. A Határőrség ezeknek a bonyolult feladatoknak csak úgy tudott megfelelni, hogy mindvégig érvényesültek legjobb hagyományai: az ország biztonságáért és egymásért érzett felelősség, a bajtársiasság, az áldozatvállalás és a szilárd fegyelem. Egyre intenzívebbé vált az EU normáinak átvétele, a szervezet technikai korszerűsítése. A folyamat nem állt meg a csatlakozással. Mindmáig folytatódik. Most, a schengeni övezethez való csatlakozás napján kijelenthetjük: a Határőrség vállalt célkitűzéseit elérte és magas szinten képes teljesíteni az Unió szigorú határőrizeti követelményeit.
A Határőrség hagyományai méltók a megőrzésre. Több évtizedes eredményeiben benne van annak a sok százezer embernek a munkája, áldozatos helytállása, akik sor- vagy hivatásos szolgálatukat a Határőrségnél töltötték el. Az ő emléküknek áldozunk, amikor felidézzük küzdelmeiket. Ezért hoztunk létre Apátistvánfalván egy határőr őrsöt, egy ki skanzent, ahol minden olyan, mint valaha volt. A körmendi Határőr Múzeum az évtizedek alatt összegyűjtött legértékesebb emlékanyag tárháza volt. Ennek egy részét most a Hadtörténeti Múzeum fogadta be, a többiből Siklóson nyílik állandó kiállítás. Minden határőr örömmel és megnyugvással tapasztalja: nem fog megszakadni a gondoskodás és tisztelet, amellyel mindig is adóztunk határőr hőseink emlékének – jelentette ki Béndek József altábornagy.
„Ritkán adatik meg, hogy az ember a történelem részese legyen" – mondta az ünnepség végén Juhász Gábor államtitkár. A határőrizet történetében fontos szakasz végéhez értünk és ugyanakkor egy másik kezdetéhez is. Nem búcsúzunk a határőröktől. Mindössze annyi történik most, hogy az egyik munkaforma helyett egy másikban folytatják tevékenységüket. Eddig a határőrség kötelékében dolgoztak, ezt követően a Rendőrség tagjaként őrzik Magyarország és az Európai Unió államhatárait Mi, utazók viszont a határon már nem találkozunk velük többé. Szabadon, megállás nélkül haladhatunk át az egykor országokat elválasztó vonalon.
HatárŐrségben
A Magyar Határőrség története című állandó kiállítás a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban tekinthető meg – hétfő kivételével – minden nap 10-től 16 óráig.
