2024.december.22. vasárnap.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszéde a ?Beszélgetés Kádár Jánosról és Nagy Imrérõl? címû tanácskozáson

7 perc olvasás
<span class="inline left"><a href="/node/80"><img class="image thumbnail" src="/files/images/gyurcsany.thumbnail.jpg" border="0" alt="Gyurcsány Ferenc" title="Gyurcsány Ferenc" width="62" height="100" /></a></span>  <p>Ötven éve, április 14-én hurcolták el Nagy Imrét. Erre emlékezve, a néhai miniszterelnök unokája - Jánosi Katalin - szervezésében Beszélgetés Kádár Jánosról és Nagy Imrérõl címmel volt egy eszmecsere a Nagy Imre házban. Ezen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is felszólalt. Beszédét amelyet  a 2007. április 14.-rendezvényen mondott el  alábbiakban szó szerint közöljük. </p><p>

 

Ötven éve, április 14-én hurcolták el Nagy Imrét. Erre emlékezve, a néhai miniszterelnök unokája – Jánosi Katalin – szervezésében Beszélgetés Kádár Jánosról és Nagy Imrérõl címmel volt egy eszmecsere a Nagy Imre házban. Ezen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is felszólalt. Beszédét amelyet  a 2007. április 14.-rendezvényen mondott el  alábbiakban szó szerint közöljük.

 

Ötven éve, április 14-én hurcolták el Nagy Imrét. Erre emlékezve, a néhai miniszterelnök unokája – Jánosi Katalin – szervezésében Beszélgetés Kádár Jánosról és Nagy Imrérõl címmel volt egy eszmecsere a Nagy Imre házban. Ezen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is felszólalt. Beszédét amelyet  a 2007. április 14.-rendezvényen mondott el  alábbiakban szó szerint közöljük.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

 

Elõször is köszönöm az alapítványnak, köszönöm Jánosi Katalinnak és férjének, hogy meghívtak bennünket, hogy beszéljünk arról, kik is vagyunk. Mert én azt gondolom, hogy a kérdés igazából ez.

 

 

Sokféleképpen lehet válaszolni arra, hogy kik vagyunk mi külön-külön és nemzeti közösségként együtt. A válaszadás egyik lehetséges módja az, hogy elmondjuk, megbeszéljük, honnan jövünk, mi az a világ, amit magunk mögött hagytunk, és hogy hová törekszünk. A kettõ közötti pillanat múlandó. Magam is arra a kérdésre kerestem a választ, hogy honnan jövünk és lehetséges támpontokat kívántam adni. Hadd adjak három olyan támpontot, amely sokkal több kérdést tesz fel, mint amennyire válaszolni tud, vagy én magam arra képesnek érzem magamat.

 

A demokratikus magyar baloldalt én a nemzeti progresszió részének tekintem. A nemzeti progressziónak három nagy pillérét gondolom idõtállónak: a nemzeti függetlenség, a szabadság és a demokrácia három nagy pillérét. Olyan pillérek ezek, amelyek – mondjuk úgy – a nyugati civilizációs körben univerzálisnak tekintendõk. Ezen túl három olyan összekötõ elemet, hidat gondolok fontosnak, amelyek nekünk, magyaroknak az univerzalitáson túl is nagyon fontosak. Az egyik az igazságosság vagy méltányosság témaköre, a második a politikai és kulturális nemzet, a politikai állam és a kulturális, nemzeti közösség, történelmi közösség összekötésének közös felelõssége, a harmadik pedig az európai integráció, a világra való bátor nyitottság és a tradíciók megõrzésének közössége.

 

Ha a nemzeti progressziót tekintem mércének, akkor azt kell mondanom – persze nem elvitatva -, hogy talán valamennyi politikus azzal a hittel és belsõ szándékkal, helyenként küldetéssel lépett pályára, hogy ilyen-olyan módon szolgálja hazáját és nemzetét. Azt hiszem, mi ma nyugodtan adhatjuk azt az értékelést, hogy Nagy Imre egy rendkívül nehéz, rendkívül ellentmondásos, rendkívül fájdalmas életút befejezõ szakaszában az akkori kommunista baloldalon mindenki másnál jobban megértette, hogy nincsen nemzeti progresszió osztályhatalomra, osztályuralomra építve. Nincsen nemzeti progresszió nem demokratikus szabad és független viszonyok között, és lényegében a szabadság, a nemzeti függetlenség és a demokrácia vállalásának ügye az, amely õt végül megkülönböztette és elválasztotta az akkori kommunista baloldal fõ áramától, a vele vitatkozó, a vele konfrontálódó vezetõktõl. Éppen ennek a vállalása és az ennek érdekében vállalt mártíromsága az, amely a magyar nemzet demokratikus és a nemzeti progresszió hagyományait õrzõ panteonjába emeli. Ezen a ponton nagyon világos különbséget lehet tenni a Nagy Imre-i hagyomány – itt, ebben az esetben elsõsorban az életút végsõ, tragikus, hõsies periódusáról beszélünk – és a kádári, akár a Kádár elõtti kommunista hagyomány között.

 

 

Van egy másik viszonyítási alap. A másik viszonyítási alap természetesen az, hogy az adott világban – igaz ez '56-'58 elõtti világra és igaz azon túl is, '56-'58 után – az ország és az ország mindenkori vezetõje, vezetõi – ez már nem Nagy Imrérõl szól, hanem sokkal inkább arról, amit Kádár-korszaknak hívunk – mennyire voltak képesek kihasználni az adott kor lehetõségeit. Hogyan tudtak élni a nem szabad Magyarország lehetõségeivel, mennyiben eszközei és mennyiben cselekvõ, aktív alanyai a szabadságától fosztott, a demokráciájától fosztott, jelentõs mértékben korlátozott magyar valóságnak.

 

Mondhatjuk azt, hogy az '56-'58 utáni Magyarország – különösen a megtorlások lezárása után, 1963-at követõen -, sok tekintetben eltér attól, ami '56 elõtt volt, és késõbb sok tekintetben eltér Ceausescu, Honecker vagy Husák országától. Ha ezt tekintjük viszonyítási alapnak, természetesen tudunk adni a Kádár-korszakról egy mérsékelt kritikai képet. Ha az elsõ megjegyzést választjuk alapnak, a nemzeti progresszió pilléreit és követelményeit, nem pedig a Husák-i Csehszlovákiát vagy a Ceausescu-féle Romániát, akkor nagyon gyorsan láthatjuk, milyen viszonylagosak ezek az érdemek. Ez akkor is igaz, ha egy nem független, megszállt ország politikai vezetésérõl és idõszakáról beszélünk.

 

Befejezésül van egy harmadik viszonyítási pont, mindannyiunk viszonyítási pontja. Ahányan vagyunk, annyiféle viszonyítási pontunk van, a 10 millió magyar ember viszonyítási pontja, illetve a jó néhány millió, Magyarország határain túl élõ embernek az álláspontja – köztük az '56-ban, '57-ben Magyarországot elhagyó, emigráló emberek álláspontja. Akik itthon maradtak, nagyon változatos módon élték meg a hétköznapjaikban ezt a rendszert. A dolog bonyolultsága is éppen ebbõl fakad, hogy közöttük nagyon sokan vannak azok, akik a világ kisebb-nagyobb kompromisszumait, jelentõs és közepes hazugságait, ilyen-olyan bûneit a maguk világában nem vagy alig érezték. Gyarapodást láttak, kiszámíthatóságot, a mozdulatlanság biztonságát – a mai nosztalgiának éppen ez az alapja. Nyilván nem lehet megértés nélkül fordulni ehhez a nézõponthoz sem. Kötelességünk, hogy ezt is értsük.

 

Tehát van legalább háromféle nézõpont. Ha ebben a háromféle nézõpontban helyezzük el beszélgetésünk alanyait: az embereket, a korszakot és a politikát, akkor azt látjuk, hogy nem jutunk majd azonos következtetésekre. Én azt mondom, hogy mind a három nézõponttal szemben méltányosnak kell lenni. Csak az a kérdés, hogy milyen cél érdekében zajlik az elõzmények értékelése.

 

Én azt mondom, hogy a demokratikus magyar baloldal számára, a magyar demokratikus erõk számára a legfontosabb mérce történelmi-politikai értelemben mégiscsak az, hogy a nemzeti progresszió feltétel- vagy célrendszerében hogyan lehet megmérni a Nagy Imre-i hagyatékot, és hogyan lehet minõsíteni az azt követõ idõszakot. Azt gondolom, hogy e tekintetben nem kell bizonytalannak lennünk. A hosszú, nehéz, keserves út végén Nagy Imre megértett valamit, amit a kormány uralkodó politikai eszméit vagy eszményeit képviselõ hatalmi elit nem értett meg. Ez egy nagyszerû cselekmény. Nem egyszerûen személyes, heroikus teljesítmény, hanem annál sokkal több: politikai és történelmi tett. Ebben az értelemben, morális értelemben is olyan minta és példa, amire idõt állóan lehet építkezni.

 

A moralitás és a történelmi érték tekintetében ebbõl – és ez lesz az utolsó megjegyzésem – azt gondolom, semmit nem von le az, hogy kritika tárgyává lehet is és kell is tenni az ezt megelõzõ Nagy Imre-i hagyatékot. Hiszen itt egy kommunista emberrõl beszélünk, annak teljes életútjával. De a témánk és tárgyunk szempontjából ez legalább annyira relativizáló lenne, és meneküléskeresés lenne, mint ahogyan a menekülés keresése az az egyébként értelmes diskurzus, hogy a puha diktatúra keretei között volt-e gyarapodás és voltak-e a szabadságnak legalább picike körei. Persze. De ezek legfeljebb árnyalják a képet, a lényeget nem változtatják meg.

 

 

Köszönöm szépen!

 

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©