15 éves a tábori lelkészi szolgálat

Az Tábori Püspökség, valamint a Magyar Honvédség és a Határőrség tagjai önálló lelkipásztori ellátásának a története a XX. század elejére vezethető vissza. Történelmi okokból kifolyólag 1951 óta nem voltak a fegyveres erők sorai között tábori lelkészek. Később, a 61/1994. (IV. 20.) Korm. rendelet hozta meg a konkrét lépést a kollektív valamint egyéni vallásgyakorlás és lelkipásztori ellátás biztosítása érdekében a katonai szervezeten belül. A Szentszék 1994. január 10-én írta alá azt a Megállapodást, amely létrehozta a magyarországi Katonai Ordinariátust a Magyar Honvédség és a Határőrség katolikus tagjainak a lelkipásztori ellátása céljából.

Az, hogy ez így történhetett, a vallásszabadságról szóló, a Parlamentben 1990-ben elfogadott új törvénynek (1990. évi IV. tv.) volt a következménye. Azonban mielőtt kihirdették volna ezt a törvényt, a Szentszék és Magyarország között a legmagasabb szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. Az erre vonatkozó megállapodást 1990. február 9-én írták alá Budapesten, mivel az új Egyházi Törvénykönyvnek (Codex Iuris Canonici) és a vallásszabadságról szóló új törvénynek köszönhetően megváltoztak az Egyházra vonatkozó jogszabályok. Ez egyrészről azt jelenti, hogy az egyházakra vonatkozó jogi szabályozás elsősorban nem egyezményeken, hanem törvényen alapul, másrészről pedig azt, hogy a törvénykezés a Katolikus Egyházat pozitívan méltányolja. A felek megállapodtak abban, hogy a jövőben kölcsönös megállapodások révén rendezik a közös ügyeket. A fentebb említett, Katonai Ordinariátusról szóló Megállapodás az Egyház és a Magyar Állam közötti kapcsolatokban bekövetkezett új fejleményeknek volt az eredménye.

Amint azt mindannyian jól tudjuk, a magyarországi Tábori Lelkészi Szolgálat az egyházak különválasztásának és egyenlőségének a próbája volt. A tábori lelkészeket az állam tartja el és katonai rangokat kapnak. Vitatták a Tábori Lelkészi Szolgálat létét az Alkotmánybíróság előtt, mondván, hogy ez az institúció sérti az egyház és állam szétválasztását azáltal, hogy felveti és bizonyítja a kisebb egyházak diszkriminációját az ún. „történelmi" egyházak javára. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy sem az egyéni, sem a kollektív vallásgyakorlat nem intézményesített a Tábori Lelkészi Szolgálat révén, és hogy a kis vagy nem regisztrált vallásos közösségeknek ugyanaz a joguk a szabad vallásgyakorlásra a Honvédségben, mint azoknak az egyházaknak, akik tábori lelkészeket adnak.

2004 novemberében az általános hadkötelezettség megszűnése egy másik fontos mérföldkő volt a Magyar Honvédség történetében. A Honvédség szerkezetében bekövetkezett jelentős változások miatt – különös tekintettel a hadsereg hivatásos jellegére – a Szentszék és Magyarország megállapodtak egy Memorandumban az 1994-ben aláírt Megállapodás értelmezésére a Honvédségnél végzendő lelkipásztori szolgálat tárgyában. A Memorandumot 2008. december 8-án írtuk alá, azokra a tábori lelkészekre vonatkozóan, akik katonai rang nélkül a Honvédelmi Minisztérium díjazásában részesülnek, valamint arra vonatkozóan is, hogy a lelkészi szolgálat szervezeti és működési szabályzatát a Minisztérium és a Püspöki Konferencia egyetértésével fogalmazzák majd meg.

Az új értelmezés megengedi nekünk azt, hogy rugalmasabban és gyümölcsözőbben nyújtsunk lelki támogatást a fegyveres erők tagjainak, és bizonyosan megkönnyíti majd köztünk a tényleges együttműködést spirituális téren a katonák e nagyszerű, nemzetnek tett szolgálatához kapcsolódóan. A Tábori Lelkészi Szolgálat szerepének a hadsereg 2004 után bekövetkezett átalakításának fényében történt újraértelmezése jelzi a Magyar Kormány nyitottságát, és mindenképp jó jele annak, hogy az ezen a téren felmerülő más kérdések is nagyon hamar megoldódnak, így a Katonai Ordinariátusnak a szervezeti és működési szabályzatát is kielégítő módon elfogadhatjuk majd.

Engedjék meg, hogy kiemeljem azt, hogy a keresztény világban mindig is figyelemre méltó hagyománya volt a katonai személyek lelkipásztori ellátásának. A Katolikus Egyház tiszteli azokat és törődik azokkal, akik katonai szolgálatot végeznek, ahogy ezt az Egyház számos dokumentuma is világosan kifejezi.

A II. János Pál pápa Spirituali Militum Curae kezdetű, 1986. április 21-én kiadott apostoli konstitúciója egy jelentős lépés volt a fegyveres erőknél végzett lelkipásztori szolgálat történetében, mivel a II. Vatikáni Zsinat fényében korszerűsítette a fegyveres erőknél végzett lelkipásztori szolgálat kánonjogi szabályozását, figyelembe véve azokat a változásokat, amelyek a fegyveres erőket és küldetésüket illetően nemzeti és nemzetközi szinten végbementek.

II. János Pál pápa a „ministerium pacis inter arma", azaz „a béke szolgálata a fegyverek között" kifejezést használta, amely „az evangélium egy új hirdetése a katonák világában, amelynek a keresztény katonák és azok közösségei nem szűnhetnek első hírnökei lenni". A dokumentum két alapvető értéket emel ki: a személy értékét és a béke értékét.

Az első értékre hivatkozott XVI. Benedek pápa a tábori püspökök V. nemzetközi konferenciáján, 2006. október 26-án, amikor azt mondta: „a személy előtérbe helyezése a katonák keresztény képzését részesíti előnyben, elkíséri őket és családjukat a keresztény beavatás útján, a hivatás, a hitben és a tanúságtételben való érés útján. Ezzel egyidejűleg elő kell segíteni a testvéri és közösségi élet formáit, ahogy az imádság liturgikus és nem liturgikus formáit, amelyeknek meg kell felelniük a környezetnek és a katonák életkörülményeinek."

Továbblépve, a második alapvető értékről, azaz a béke értékéről szólva arra emlékeztet, hogy a katonai szolgálat „a népek biztonsága és szabadsága szolgálata", mivel „míg szolgálatukat ebben a szellemben végzik, valóban a béke megszilárdításához járulnak hozzá" (vö. Gaudium et Spes, 79).

Istennek hála, elhagytuk azt a régi utat, amikor azon az elven gondolkodtunk és cselekedtünk, hogy „si vis pacem, para bellum", vagyis ha „békét akarsz, készülj a háborúra", hiszen a VI. Pál pápa által kidolgozott nézetet követjük, aki azt mondta: „si vis pacem, para pacem", vagyis „ha békét akarsz, készülj a békére". Ez különösen fontos akkor, ha arra gondolunk, hogy a Magyar Honvédség fő feladata a béke fenntartása a világban, az afganisztáni, és számos más országban folyó békemisszióban való részvétel révén.

A Magyar Honvédség tagjainak kollektív lelkipásztori ellátása, a vallási felekezetek tábori lelkészeinek odaadó szolgálata által sokban járult hozzá ezeknek a békemisszióknak a sikeréhez. Az együttműködés és az elöljárók részéről tapasztalható megbecsülés arra bátorította a tábori lelkészeket, hogy szolgálatukat egyre jobban a hadsereg tagjainak lelki javára fordítsák.

A tábori lelkészek, más kifejezéssel tábori káplánok (ahogy számos nyelvben most is nevezik, pl. chaplain) hadseregben betöltött szerepe sajátos módon kötődik össze a magyar földdel. Valóban, a hagyomány szerint a „káplán" kifejezés a „capella" szóból (cappa – köpeny) származik, és Tours-i Szent Márton idejére vezethető vissza, aki Sabariában, azaz a mai Szombathelyen született. Egy IV. századi római katona volt, aki a katonai szolgálatát követően először szerzetes, aztán püspök lett, végül Franciaország egyik védőszentje. A katonai köpenyét, amelynek a felét levágta, hogy megossza egy koldussal, mint ereklyét nagyra becsülték, és a frank hadseregben vitték magukkal a csatába. Egy papot bíztak meg a köpeny őrzésével, és őt hívták később „cappellanus"-nak, vagyis káplánnak, lelkésznek.