Átalakul a Cafeteria rendszere – a szoftvereknek követniük kell a rendeletet
A november elején elfogadott törvénymódosítás szerint a köztisztviselők 2010. január 15-ig nyilatkozhatnak arról, hogy mire kívánják felhasználni cafeteriakeretüket. A NEXON szakértője szerint a feladat nehezen megvalósítható célszoftveres támogatás nélkül.
A november elején elfogadott törvénymódosítás szerint a köztisztviselők 2010. január 15-ig nyilatkozhatnak arról, hogy mire kívánják felhasználni cafeteriakeretüket. A NEXON szakértője szerint a feladat nehezen megvalósítható célszoftveres támogatás nélkül.
Körülbelül 106 ezer köztisztviselőt érint a béren kívüli juttatásokat szabályozó törvénymódosítás, melyet az országgyűlés 2009. november elején fogadott el. A cafeteria-rendszert korábban nem alkalmazó intézményeknek kevesebb mint két hónapjuk van arra, hogy elkészítsék a szükséges szabályzatot, megszervezzék a nyilvántartást, valamint begyűjtsék a dolgozóiktól a cafeteria nyilatkozatokat.
„A cafeteria személyre szabott juttatási rendszer működését teszi lehetővé, így a közalkalmazottak nagyobb választási lehetőséget kapnak. Azonban éppen ebből fakadóan komoly adminisztrációs teher hárul azokra az intézményekre, amelyeknek mindezt egyedileg kell kezelniük" – magyarázza Novák Éva, a többek között cafeteria szoftvert is gyártó NEXON szakértője.
A tanácsadó véleménye szerint szoftveres támogatás nélkül nehezen megvalósítható a több mint százezer közszolga választásainak adminisztrációja és a nyilatkozatok kezelése. Ehhez a feladathoz a cafeteriajuttatások egyszerű adminisztrációját lehetővé tévő célszoftverek alkalmazása jelenthet kiutat.
A NEXON 2002 óta szoftvereivel és tanácsadással támogatja a cafeteriaadminisztrációt, cafeteriaprogramját több mint 150 vállalat használja.
A cég most olyan fejlesztéseket hajtott végre nexCAFÉ rendszerén, amely képes kezelni a köztisztviselői cafeteriajuttatások speciális szabályozásait, így:
– a nettó cafeteria-költségkeretet,
– az előzetes költségkalkulációt,
– a közszolgálati jogviszony évközbeni megszűnése esetén a visszafizetési elszámolás kezelését,
– intézményváltás esetében az átvezetést,
– valamint az automatikus adatfájl-generálást, amivel az intézmények eleget tudnak tenni központi adatszolgáltatási kötelezettségüknek.
A szoftverhez tartozó webes dolgozói önkiszolgáló rendszer segítségével a közalkalmazottaknak a törvényben előírtak szerint nyilatkozhatnak a cafeteriakeretük felhasználásáról.