Adomány a Máltai Szeretetszolgálat mentőautóinak fenntartására
Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke és Feiner Péter SPAR elnök
A SPAR Magyarország Kft. évek óta stratégiai együttműködésben áll a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal. A két szervezet elkötelezett a társadalmi összefogás mellett, számos közös akcióval segíti hatékonyan a rászorulókat.
Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke és Feiner Péter SPAR elnök
A SPAR Magyarország Kft. évek óta stratégiai együttműködésben áll a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal. A két szervezet elkötelezett a társadalmi összefogás mellett, számos közös akcióval segíti hatékonyan a rászorulókat.
A SPAR átadta a Máltai Szeretetszolgálatnak a 2009-es évben a bevásárlótáskák forgalmából származó támogatást, amely minden eladott műanyag táska után 1 forintot jelent. 13.026.684 forint gyűlt össze ebből a forrásból, amelyet 2010. január 27-én Feiner Péter, a SPAR ügyvezető igazgatója, nyújtott át jelképesen Kozma Imre atyának, a Szeretetszolgálat elnökének. Az összeget a Máltai Mentőszolgálat működtetésére fordítják.
A SPAR környezettudatos vállalatként elsőként vezette be Magyarországon az ún. bio-, kukorica-alapú lebomló bevásárlótáskákat 2005-ben. Ezen túlmenően üzleteiben papír táskákat, textil bevásárló táskákat is kínál, tudatosítva a vásárlókban a környezet védelmének fontos ügyét.
A Máltai Mentőszolgálat 18 éve működik Budapesten, kizárólag önkéntesekkel. A Batthyány tér közelében lévő mentőállomásról a hét öt napján indul a súlyos, életveszélybe kerültek megsegítésére máltai rohamkocsi. A Máltai Mentőszolgálat az Országos Mentőszolgálattal együttműködve vesz részt a mentésben. A mentőautókon a szakorvosok mellett a hétköznapi élet különböző területeit képviselő mentőápolók dolgoznak (tanárok, mérnökök, közgazdászok, de van pilóta és lelkész is), akik a Mentőszolgálat belső tanfolyamán szerezték meg a szükséges képesítést és gyakorlatot. A Mentőszolgálat semmilyen állami támogatást nem kap, azt kizárólag adományokból, támogatásokból tartja fenn a Máltai Szeretetszolgálat. Az itt dolgozó önkéntesek napi munkájuk során, szükség esetén szakszerű életmentő beavatkozást végeznek. 2009-ben a máltai rohamkocsik 1921 esetben indultak bevetésre, 1651 mentési feladatot láttak el és 270 súlyos beteg szállítását végezték. A Mentőszolgálat három mentő gépkocsival rendelkezik, melyek átlagéletkora 8 év. 120 önkéntes vesz részt a munkában.