Szeptember 24-én éjfélkor az Arena Pláza T-pontjában megkezdődött az iPhone 4 értékesítése
Ahogy az óra elérte az éjfélt, felment a redőny az Arena Pláza T-pontjának bejáratánál és elkezdődött az iPhone 4 értékesítése. Mintegy négyszázan vártak erre a percre, hogy az elsők között vehessék kézbe Magyarországon a készüléket.

Újdonság, hogy idén a másik két szolgáltató is árusítani fogja, de jóval később a hírek szerint késő ősszel. A T-Mobile akciójára az Arena Plázában voltak akik már kora reggel óta vártak, eredménnyel. Bár kissé híí kemping jellegű volt a bolt környéke – az emberek ugyanis a lépcsőkön és a földön ültek – de rend és nyugalom, jó hangulat jellemezte a sorállást. A körülmények rendezettek voltak, sőt néhány környékbeli étterem extra nyitvatartással kedveskedett a várakozóknak.
Délután megélénkült a környék, mert először hat óra tájban zene, majd kásőbb este kilenctől műsor tette könnyebbé a várakozást. Nem sokkal éjfél előtt kiosztották a sorszámokat, majd éjféltől 12 munkahelyen elkezdődött a szerződéskötés és a készülékek kiadása.
Jól sikerült buli volt, minden túlzás, fanatikus hype nélkül. A mai nap folyamán 25 budapesti és vidéki T-pontban elkezdődik a készülékek értékesítése.