Látogatóból adományozó — Előkerültek az utolsó soproni karmelita nővér kegytárgyai
5 perc olvasás
2011. január 13. 14 órakor Sopronban szűk, szinte családias keretek között adta át Kuszák Erzsébet soproni lakos a Sopronbánfalvi Pálos Karmelita Kolostor igazgatójának, Karsai Gábornak azokat a kegytárgyakat, könyveket és iratokat, amelyeket 1952-ben az utolsónak kiköltöző karmelita perjelnő, Linenblatt Margit, Erzsébet anya hagyatékából megőrzött.
2011. január 13. 14 órakor Sopronban szűk, szinte családias keretek között adta át Kuszák Erzsébet soproni lakos a Sopronbánfalvi Pálos Karmelita Kolostor igazgatójának, Karsai Gábornak azokat a kegytárgyakat, könyveket és iratokat, amelyeket 1952-ben az utolsónak kiköltöző karmelita perjelnő, Linenblatt Margit, Erzsébet anya hagyatékából megőrzött.
Kuszák PéternéA kármelita lelkiség középpontja az Isten jelenlétében való élet. A Regula minden más tevékenységet az ima köré rendez. Központi gondolata és előírása: „éjjel-nappal az Úr törvényéről elmélkedni és imában virrasztani". Ez elsősorban a belső imához kötődik, amely által a szerzetes eljut ahhoz, hogy egészen magáénak érezze Isten kegyelmét s minden igyekezetével a lelkek üdvösségén fáradozzon, hogy Máriához hasonlóan a hit, a rendületlen bizalom és a mindennapi hűség által az Üdvözítő Szeretet misztériumának tanújává legyen, és Illés próféta példájára minden ember képviseletében szüntelenül Isten elé álljon könyörgésével.
Kuszák PéternéA klauzúra, az önmegtagadás, a hallgatás a kármelita életforma egyéb elemeivel együtt ezt az állandó imát hivatott elősegíteni. A nővérek általában egyszerű, kétkezi munkát végeznek. Magyarországon az első női sarutlan kármelita kolostort 1891-ben Sopronbánfalván alapította Maria Ignatia nővér (született Lobkowitz Polyxenia hercegnő, gróf Esterházy Móric özvegye) a mayerlingi kármelből érkező szerzetesnők segítségével.
Kuszák PéternéAz első perjelnő Az isteni Gondviselésről nevezett Mária Aloisia nővér volt, az első magyar nővérek 1893-ban tettek fogadalmat. A második kolostort Szombathelyen alapította István Gyula püspök 1906-ban. Sopronbánfalváról települtek ide a nővérek, így az első perjelnő, Jézusról nevezett Mária Johanna Erzsébet nővér is. Végül a harmadik magyar női kármelita közösség Pécsett jött létre 1936-ban. Anyakolostora a szombathelyi volt, ahonnan öten érkeztek, de Sopronbánfalváról is jött két nővér. A Gyermek Jézusról nevezett Mária Aloisia nővér volt az első perjelnő.
Kuszák Péterné1950-ben a sopronbánfalvi közösséget, 23 nővért, Nyíregyházára evakuálták. A Szombathelyen élő 16 szerzetesnő szintén ide került, míg a 31 pécsi nővért a tiszaújfalui internáló táborba vitték, ahol 1950. június 10-től november 11-ig tartózkodtak.
Kuszák Péterné és Karsai Gábor A szétszóratás ideje alatt legtöbbjük fizikai munkából tartotta fenn magát, néhányan külföldi kármelekben folytatták a szerzetesi életet. A pécsi közösség tagjait 1950-től 57-ig a Szentlélekről nevezett Mária Erzsébet anya (született Birnbauer Mária), 1957-től 78-ig Jézus Eukarisztikus Szívéről nevezett Mária Terézia nővér, 1978-tól 91-ig pedig a Kis Jézusról nevezett Mária Teresita Gemma nővér (született Vág Mária) fogta össze.
Kuszák Péterné és Németh Attila atya1991. november 10-én indult újra a kármelita nővérek közösségi élete a pécsi kolostorban, melynek perjelnője Teresita Gemma nővér lett. A közösségi élet formálódásában jelentős szerepe volt utódának, Urunk Színeváltozásáról nevezett Marie-Elisabeth nővérnek (született Elisabeth Rey) aki 1992-ben missziósnővérként érkezett a Plappeville-i Kármelből, és 1994-ben vette át a közösség vezetését.
Németh Attila atyaMiután 1950-ben feloszlatták a szigorú imádságos rendet és bezárták a sopronbánfalvi kolostort, az utolsó főnővér leköltözött a városba. Meggyesi Schwarz Eugénia fogadta be egy társasház felső szintjén elhelyezkedő kétszobás lakásába.
Németh Attila atya és Karsai GáborA nővér zárkózottan élt, szinte úgy, mint a kolostorban előtte, szobáját ritkán hagyta el, kivéve, hogy minden reggel 6-kor elment a közeli templom szentmiséjére. Rendszeres látogatói azok a novíciák voltak, akiket még nem avattak fel és a rend megszűnése után Sopronban maradtak. A nővér nagyon szerette a gyerekeket és mindig kaptak tőle egy-egy simogatást, jó szót és folyamatosan imádkozott értük. Erzsébet anya a 70-es évek végén halt meg. Ő volt az utolsó, akit a sopronbánfalvi templom altemplomában temettek el. Eugénia megőrizte a kegytárgyakat és személyes holmikat, majd az ő halála után, az 1990-es évek közepén a szintén a társasházban lakó Kuszák Péterné óvónő vette gondozásba a tárgyakat.
Németh Attila atya és Karsai GáborAz új „tulajdonos" gondosan őrizte, óvta a hagyatékot, amelyek közül jó néhány a XIX. századból származik. Van köztük alapító okirat, fotók, dokumentumok, kegytárgyak, könyvek, személyes holmik. Kuszák a közelmúltban látogatóként érkezett a felújított sopronbánfalvi pálos-karmelita kolostorba és felajánlotta a tárgyakat, amelyek mostantól az átadó szekrénybe, illetve a könyvtárba kerülnek kiállításra üveglap alatt. Kuszák Erzsébet a hagyaték átadása alkalmával elmondta, hogy az elmúlt több, mint másfél évtizedben óriási tisztelettel őrizte Erzsébet anya tárgyait és most úgy érzi, méltó helyükre kerülnek vissza a sopronbánfalvai kolostorba. A nővérre emlékezve felidézte, hogy látta halálos ágyán, amint liliommal és kereszttel a kezében megbékélve megtért Istenhez. Azóta is bármikor bemegy a nővér szobájába, úgy érzi békesség, szeretet és nyugalom árad szét a szobában és benne is.
