NETvisor ANMS-HNM – otthoni végberendezések távoli felügyelete
Otthoni távközlési berendezések távolról való üzemi beszabályozására szolgáló rendszert fejlesztett ki a NETvisor Zrt., európai uniós források felhasználásával. A fejlesztés 2010 februárjában indult, s ma már dobozos szoftverként érhető el az a megoldás, amely minden szolgáltató számára hasznos segítséget nyújthat.
Otthoni távközlési berendezések távolról való üzemi beszabályozására szolgáló rendszert fejlesztett ki a NETvisor Zrt., európai uniós források felhasználásával. A fejlesztés 2010 februárjában indult, s ma már dobozos szoftverként érhető el az a megoldás, amely minden szolgáltató számára hasznos segítséget nyújthat.
Rózsa Gábor, a NETvisor üzleti-üzemeltetési támogató rendszerek fejlesztési projekt-vezetője elmondta, a nagy cégek vonatkozó szoftvereivel foglalkoztak az elmúlt 10 év során, az így szerzett tapasztalatokat kívánták fokozatosan hasznosítani saját termék fejlesztésében. Ezen OSS/PSS rendszerek; nyilvántartó rendszer, teljesítmény monitorozó rendszer, hibakezelő rendszer, konfiguráció menedzsment rendszer.
A cég ezért nevezett a Közép-Magyarországi Operatív Program keretén belül a vállalati innováció támogatására meghirdetett pályázatra, egy korábban elkészült prototípus termékük bevezetésével és piacra vitelével.
Milyen feladatok megoldásáról van szó?
A hazai távközlési cégek már évekkel ezelőtt túlléptek azon a szinten, amely egy ADSL szolgáltatás modemen való végződtetését jelenti. A távközlési technika fejlődésével a home gatewayeken keresztül már az egyszerű telefon szolgáltatás, s az internet adatforgalom mellett IPTV, VoIP is elérhetővé vált a végfelhasználóknál, otthon vagy az irodában. A kommunikációt olyan eszköz, végberendezés szolgálja, amely egyszerre kezeli a fenti szolgáltatásokat.
Az IPTV kapcsán bevezetett intelligens készülékeknek, az un. set top boxoknak a működését is felügyelet alatt kell tartani (figyelni és szabályozni kell a rajtuk átfutó adatforgalmat). Be kell állítani pl. hogy az adott ügyfél az előfizetése alapján milyen tv-csomag elérésére jogosult, de nem csak a központ oldalán, hanem a végberendezésen is. Az ilyesfajta feladatok megoldására, a végberendezések távoli kezelésére született a TR-069 szabvány.
A korábbi megoldásoknál egy központi rendszer egyszerre próbált megszólítani több százezer, vagy akár milliónyi végberendezést, itt viszont a végberendezés jelentkezik be egy előre megadott ütemezés szerint a központba és így indul be a kommunikáció a konfigurációs, stb. feladatok elvégzésére.
A fenti szolgáltatások felügyelete komoly feladat a távközlési szolgáltatók számára, különös tekintettel a számos gyártó által előállított eszközre és kezelői rendszerre. A szolgáltatói oldalon nagyon komoly technikai háttérre van szükség a folyamatos szolgáltatás biztosítása miatt is; a nagyszámú ügyféltől akár több ezer visszajelzés is érkezhet egyszerre, ez pedig túlterheli, üzemképtelenné teheti („lefagyaszthatja") a szolgáltató kiszolgáló berendezését, szerverét. A nagy teljesítőképességű menedzsment rendszer elengedhetetlen már közepes méretű szolgáltató (50-100 ezer végberendezés) számára is, hogy az üzemeltetési feladatokat, a konfiguráció-menedzsmentet, monitorozást, hibaelhárítást gazdaságosan oldja meg.
A fenti feladatok megoldására, a használatban levő eszközök lehető legteljesebb körének távolról való felügyeletére, a NETvisor Zrt. új, saját megoldást dolgozott ki, amellyel a TR-069-es világszabvány szerint készült készülékek kezelhetők, ez az ANMS rendszer.
A NETvisor fejlesztésének célja volt több százezer végpont kezelésére alkalmas, elérhető árú rendszer kialakítása.
Ez a rendszer a saját tulajdonú és a felhasználó tulajdonában levő berendezéseket egyaránt képes kezelni, kialakításában elsősorban a távközlési szolgáltatók tényleges igényeit igyekszik követni, a nagy gyártók által fejlesztett megoldások azonos szolgáltatásait nyújtja, azoknál jóval olcsóbban.
Az ANMS-HNM rendszer alapfunkcióját a lakossági szolgáltatásokat nyújtó otthoni végberendezéseknek (home-gateway, set-top-box) egy központi helyről, a TR-069 protokollon át történő távoli menedzselése jelenti.
Az Ajax technológiára épülő grafikus webes felületen a felhasználók elérik az ANMS-HNM szolgáltatásait, megtekinthetik meg az otthoni végberendezések aktuális állapotát, így az ANMS bármely, web böngésző futtatására alkalmas platformon használható (Windows, UNIX, Linux). A rendszerrel különböző jogosultságok alakíthatók ki, ill. a beépített alapvető szerepkörök további finomíthatók.
A megoldás dobozos szoftvertermékként vásárolható meg, bevezetését egy tapasztalt rendszergazda is el tudja végezni, minimális energiaráfordítással.
A rendszer által menedzselhető eszköz-típusok köre folyamatosan bővül, és a rendszer minimális ráfordítással további gyártók berendezésének menedzselésére is alkalmassá tehető. Az ANMS-HNM rendszer minden egyes funkciója elérhető a nyílt nortbound SOAP interfészen keresztül, így integrációs fejlesztéssel a rendszer különböző folyamatokba egyszerűen beilleszthető, más rendszerekkel összekapcsolható. Az egyes berendezés és konfiguráció-típusokhoz előre elkészített sablonok segítségével a konfigurációs tevékenység manuális része minimálisra szorítható. A rendszer hangolható jogosultsági rendszerrel rendelkezik, segítségével korlátozni lehet a felhasználók által olvasható és módosítható adatok körét, valamint a kezdeményezhető műveleteket.
Az ANMS-HNM komponenseinek elosztott és redundáns szervezése jól skálázható és könnyen kialakíthatók vele hibatűrő konfigurációk, magyar cégként, a nagyoknál olcsóbban és egyszerűbben biztosítja a rendszer igény szerinti továbbfejlesztését, testre-szabását.
Az ANMS HNM rendszer moduljai:
-Web GUI : adatok és állapotok megtekintésére, konfigurációs parancsokra
-SOAP NBI : tetszőleges felettes rendszer (3rd party) kapcsolódására
-TR-069 Gateway : az ügyfél-oldali berendezések elkülönítését végzi a rendszer további komponenseitől, így az eszközöktől kapott értesítések beforgathatók a rendszer gyártófüggetlen adatmodelljébe, az eszközök eléréséhez és konfigurálásához szükséges műveletek pedig függetleníthetők a TR-069 specifikus műveletektől
-LoadBalancer : a GateWay-ek és az ügyfél-oldali berendezések közötti adatforgalom dinamikus elosztására:
a modul felel a hibatűrő működésért, ha egy gateway működésképtelenné válik, akkor az általa kezelt berendezéseket a működő gatewayhez rendeli
-JobQ : ezek a redundáns szervezésű szerverek valósítják meg a rendszer üzleti logikáját alkotó funkciókat, pl. a konfiguráció-menedzsmentet, a berendezés nyilvántartást, felhasználó-kezelést, események naplózását.
A NETvisor helyi, magyarul értő támogatást (szerviz-ellátást, hibabejelentések kezelését, üzemeltetés-támogatást, vagy üzemeltetést) nyújt.
Az ANMS gyártó-független megoldás, vagyis az illető távközlési cég nem kerül gyártótól függő helyzetbe, amikor a végfelhasználókhoz kihelyezendő eszközeit beszerzi.
A szolgáltató számára sokféle adat nyerhető a készülékektől, pl.:
megfigyelhető az adatforgalom nagysága,
a különféle csatornák kihasználtsága,
a kinyert adatok rendszerezhetők.
Ezek az adatok segítik a távközlési rendszer karbantartását, további fejlesztését, sőt piaci érvényesülését is.
Előnyt jelent a gyakorlatban, hogy valamely gond felmerülésekor az ügyfélszolgálat azonnal le tudja kérdezni (hívni) az adatokat.
Kisebb szolgáltatók számára az ANMS szolgáltatás-licence formájában is elérhető, vagyis azok a cégek, amelyek nem tudják megvásárolni, működő szolgáltatásként vehetik igénybe a rendszert.
A rendszer kezeli a hurokátengedésből fakadó problémákat is (ilyenkor az előfizető nem attól a cégtől veszi a szolgáltatást, amelyik a hálózatot kiépítette).
Az ANMS már működő változata a Magyar Telekomnál több százezer végpontot (felhasználói eszközt) szolgál ki, az itt szerzett fejlesztési és üzemeltetési tapasztalatokra és a NETVisor saját tesztparkjára alapozva indult el a jelen fejlesztés. A NETvisor fejlesztési projektje az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által meghirdetett Közép-Magyarországi Operatív Program keretén belül, a Vállalati innováció támogatása témakörben.
A projekt fejlesztése 2010. február 1-vel indult, s 2011. június 30-ával fejeződött be. Költségvetése 81,8 millió Ft-ra rúgott, melyhez 37,8 millió Ft (45%) támogatást kaptak (ennek felét 2013 végéig üzletkötésben produkálniuk kell). 110 „emberhónap" (100% saját erőforrás) ráfordítással, tíz fő részvételével zajlott a munka. Alvállalkozót és külső erőforrást nem vontak be a projektbe. Mint minden vonatkozó projektnek, ennek is hivatalosan előírt fenntartási időszak van kiszabva, itt a befejezést követő három évvel kell számolni.
Potenciális ügyfeleknek tartják a hazai távközlési cégeket, a Magyar Telekomot, az Invitelt, a Telenort, a Vodafone-t, és külföldi távközlési cégeket.
Máthé János, a NETvisor Zrt. vezérigazgatója rámutatott, az egyre összetettebb lakossági szolgáltatások térnyerésével a hagyományos otthoni végberendezéseket menedzselő eszközöket felváltják az egyre teljesebb felügyeletet nyújtó, TR-069 protokollon keresztül kommunikáló rendszerek.
A piacon nem létezett olyan megoldás, amely az elvárásoknak maradéktalanul megfelelt volna, ezért saját fejlesztés mellett döntöttek. A visszajelzések igazolják, van igény az ANMS-HNM rendszerre, a piac pozitívan reagál a termék megjelenésére.
A NETVisor új generációs informatikai és kommunikációs megoldások megvalósítójaként fogalmazza meg önmagát. Az ANMS-t megelőző rendszerei Magyarországon kívül több kontinensen is működnek, saját márkanévvel, vagy valamelyik távközlési berendezéseket gyártó cég márkanevén. Nemzetközi szintű együttműködése van érvényben a General Electric-kel, ill. egy nemzetközi bankhálózattal.
A cég számos nemzetközi távközlési fejlesztő szervezetben és konferencián képviselteti magát.
A 100%-ban magyar tulajdonban álló NETvisor több mint egy évtizede működik, 2010-es árbevétele meghaladta az 1 milliárd forintot.
A cég munkatársainak többsége felsőfokú műszaki végzettségű, működésében a szakmaiságra és a technológiára összpontosít, működési területei:
-Infokommunikációs rendszerintegráció
-informatikai és távközlési menedzsment megoldások
-szolgáltatásfelügyeleti megoldások:
teljesítmény- és SLA menedzsment, riasztás kezelés, változás menedzsment, műszaki nyilvántartás, szolgáltatáslétesítés és menedzsment, hibafelügyelet, ügyfélszolgálat
-informatikai biztonsági megoldások:
authentikációs, tűzfal, VPN és belső védelmi rendszerek tervezése és megvalósítása
-hálózatfelügyeleti központok, üzemeltetés-támogató rendszerek tervezése, fejlesztése, integrálása, távfelügyelet
-adatközpontok létrehozása és üzemeltetése
-távközlési informatikai támogató rendszerek:
hiba-, teljesítmény-, erőforrás-, IPTV felügyeleti, szolgáltatás- és szolgáltatási minőség (SLA) menedzsment rendszerek, valamint gyártó független elemmenedzselő rendszer
-informatikai hálózatok: értéknövelt szolgáltatású hálózatok, integrált szolgáltatású hálózatok (adat, beszéd, videó), virtuális privát hálózatok tervezése, építése, felügyelete és szakértése
-internet/intranet szolgáltatási rendszerek:
tervezése, létrehozása, üzemeltetésének támogatása
-telekommunikációs és hálózati alkalmazásfejlesztés, innováció:
a NETvisor a rendszerintegrációs tevékenységét igény esetén egyedi szoftverfejlesztéssel is támogatja
-szoftvertechnológiai kutatás, fejlesztés, oktatás:
az informatikai piacon való aktív részvétel mellett a vállalat jelenleg is több szálon kapcsolódik az informatikai innováció kiemelkedő hazai és nemzetközi intézményeihez.
http://en.wikipedia.org/wiki/TR-069
http://www.iol.unh.edu/services/testing/dsl/training/TR-069
http://ec.europa.eu/regional_policy/funds/feder/index_hu.htm
http://hu.wikipedia.org/wiki/SOAP
http://www.axiomsoftware.com/products/jobq.php
http://en.wikipedia.org/wiki/Service_level_agreement
Harmat Lajos