Flódnitól a klezmerig a Kazinczyban
Az idén, 2011. november 27. és december 1. között, immár negyedszer rendezik meg a Judafest -et. Azaz a Zsidó Kulturális és Gasztronómiai Fesztivált. A helyszín Budapesten a Kazinczy utca. A programok változatosak. Ellátogatni oda érdemes.
Az idén, 2011. november 27. és december 1. között, immár negyedszer rendezik meg a Judafest -et. Azaz a Zsidó Kulturális és Gasztronómiai Fesztivált. A helyszín Budapesten a Kazinczy utca. A programok változatosak. Ellátogatni oda érdemes.
Röviden ennyit lehetne elmondani arról a fesztiválról, mely például a tradicionális zsidó ételeket is felvonultatja. Olyanokat is, mint a sólet, és természetesen a különböző sütemények széles választéka. Melyek közül alighanem a flódni az, ami a legismertebben a zsidó kultúrkörhöz köthető. Akár azért is, mert számos olyan étel van, melyek megfelelnek a zsidó hagyományoknak, miközben az általánosabban ismertek közé tartozik. Már csak ezért is érdemes kilátogatni a fesztiválra, és kissé szemrevételezni a bódék kínálatát.
Ha valaki előre láthatóan több, éttermi jellegű kínálatot is végig szeretne kóstolni, akkor célszerű lehet az információs pultnál kapható karszalag beszerzése. De természetesen a programok nem köthetők a karszalaghoz. Így inkább a megjelölést önként vállalók részéről egy kedvezményre jogosító hozzájárulásnak is felfogható. A flódni ettől függetlenül is lakató sütemények több változatban is megkóstolható képviselője marad, és a sólet sem lesz sokkal kifizetődőbb, ha valaki jól is szeretne lakni. De, mert az adagok akár séta közben is felmérhetők, komoly csalódás senkit nem érhet. S akkor sincs gond, ha átfázik a sétáló, mert több helyen is lehet meleg italokhoz jutni.
Egy melegedőnek is tekinthető kulturális sátorban, az Elektrotechnikai Múzeum udvarában, pedig azért is érdemes betérni, mert például a zsidó főzési és étkezési előírásokat is meg lehet itt ismerni. Márpedig ezek, annak, aki nem ebben nő fel, elég bonyolultaknak is tűnhetnek. Alighanem éppen úgy, ahogy a kívülről minden kultúra bonyolultnak, furcsának tűnhet, amit nem ismerünk. Márpedig a falak lebontásának alighanem a megismerés lehet az első lépése. Annak a falnak a lebontása, mely annak is oka lehet, hogy az előítéletek legyőzzék az emberséget. De ez messze vezető szála lehetne a jelen írásnak, és sokkal messzebb vezető, mint a Judafest.
Ugyanakkor a kulturák találkozásához nem csak a látogatók gyomrán keresztül vezet az út. Így a hagyománnyá vált helyismereti séták rendezvények is sokat segíthetnek a megismerésben. Bejárva például a történelmi zsidó negyedet. A különböző zenés és színpadi programok pedig kikapcsolódásban segíthetnek az arra járóknak. A részletes program iránt érdeklődőknek a http://www.judafest.org/programok oldal felkeresése segíthet.
Simay Endre István