A Soha Nem Látott Mexikó A VAM Design Centerben - Avagy Mexikó Legfontosabb 30 éve Feldolgozva Eredeti Plakátokkal, Könyvekkel.

Félidejéhez érkezett a nagyszabású kiállítás, Mexikó bűvöletében tölti a telet a VAM Design Center. Az egzotikum és misztikum iránt érdeklődők megismerkedhetnek az 1920-1950-es évek művészetével, valamint Kepenyes Pál és Bertók Éva magyar származású, mexikói ihletésű művészek munkáival.
A Cervantes Intézet jóvoltából egy válogatást láthatnak az érdeklődők a legjobb mexikói illusztrációkból, amelyek a mexikói avantgárd fénykorát, az 1920-ban véget ért forradalmat követő időszak virágzását mutatják be olyan művészek munkám keresztül, mint Diego Rivera, Josep Renau, Covarrubias, Dr. Atl vagy Leopold Mendez.

Történelmi szakirodalmunkban is kevés anyagot találhatunk Mexico 1920-1950 közötti 30 évet átölelő időszakáról. A soha nem látott, végletekig tökéletes és tudományos aprólékossággal összegyűjtött eredeti folyóiratok, képeslapok, plakátok, könyvek teszik felbecsülhetetlenné a kiállítást, amely a történelem, a művészet és az emberi érzések összefüggéseit képes megmutatni a látogatónak.

A kiállítás során bepillantást nyerhetünk a mexikóiak identitáskeresésébe, abba, hogyan élnek egymás mellett különböző kultúrák, és miben is rejlik valójában Mexikó egzotikuma. Rajz és oktatás egyaránt virágkorukat élték az 1920 és 1950 közötti időszakban, a kiállítás ezen területeken keresztül nyújt bepillantást abba, mit is jelentett akkoriban mexikóinak lenni.

A kiállítás filmvetítéssel egészül ki, Luis Bunuel, a szürrealista alkotó mexikói korszakából származó filmjeit mutatják be, amelyek a művész legelismertebb alkotásai.

Mexikói illusztrációk

A szó spanyol jelentését figyelembe véve nyugodtan mondhatjuk, hogy egy "illusztráció" nem csak képeken keresztül világít rá egy témára, hanem tanít is. Rajz és oktatás egyaránt virágkorukat élték az 1920 és 1950 közötti időszakban, a modern Mexikó megalapítását jelképező forradalom és Octavio Paz A magány labirintusa című, a mexikói identitásról szóló esszéjének megjelenése között.

Bertók Éva

1921 és 1924 között José Vasconcelos, a 20. század legbefolyásosabb mexikói értelmiségi alakja vezette a Közoktatási Tárcát. Nagyratörő oktatási és kulturális reformot fogalmazott meg, és kedvező feltételeket teremtett a muralista festészet kialakulásához. A mesztic Mexikó gondolatát – mely az ő szavaival élve a benszülött elemek virágzása univerzális közegben- hamarosan fel kellett váltsa az indigenista nacionalizmus és a forradalmi retorika.
Könyvek gyártására van szükség, mondta Vasconcelos. És így is történt: nagyrészt a kormányhivatalok megrendelésére, állami nyomdákban megindult a könyvek előállítása. A művészek pedig – nem csupán mexikóiak, hanem külföldiek, akiket az ország szépségei vonzottak ide vagy politikai menekültként érkeztek- elkészítették az illusztrációkat és metszeteket, főleg fára, megújították a könyvkiadást, elismerné tették a grafikus szerepét, modernizálták a nyomdai munkához kapcsolódó művészeti ágakat.
Ezeket a rajzokat, metszeteket és írásokat mutatja be a válogatás, melynek tematikus részei a következők: könyvnyomtatás, grafikai tervezés és tipográfia; a Mexikói Forradalom; Mexikó – inkább vidéki, mint városi – imázsának kialakítása, melyben fontos szerepet játszik az egzotikum iránti vágy, és hogy hogyan látják az országot mások; iskolai tankönyvek és gyermekirodalom; politikai tartalmú grafikák, melyek elsősorban a 30-as évekre voltak jellemzők; avantgárd mozgalmak a művészetekben és az irodalomban. Mindamellett betekinthetünk Miguel Covarrubias, Diego Rivera, Dr. Atl, Nahui Olin és Leopoldo Méndez munkásságába, akiknek művészete nem feltétlenül sorolható be egy konkrét irányzatba, de mindenképpen meghatározó volt ebben az időszakban.

Bertók Éva:Lámpa
Altépetl, mint álom
A Forradalom következtében egyre fokozódott a mexikói identitás körüli vita. Vasconcelos javaslata, egy mesztic kultúra létrehozásának gondolata szembekerült azzal a politikával, amely az Új Mexikó alapvető elemének az indigenizmust tartotta. Az éles és intenzív vitát a következőképpen írta le a festő José Clemente Orozco (1823-1949): „Még nem tudjuk kik vagyunk. […] Egyfolytában indiánokra, fehérekre és meszticekre osztjuk magunkat, csak a vérek keveredésére gondolva, mintha csak versenylovakról lenne szó, és ebből a felosztásból gyűlölettel teli csoportok, indigenisták és hispanisták születtek, akik vérre menő harcot folytatnak egymással".
1950-ben a mexikóiak 63 százaléka olyan közösség tagja volt, melyekben a tagok száma nem érte el a száz főt. A környezetet, amelyben éltek nagyon találóan határozza meg az altépetl (víz-hegy) nahua kifejezés. De falusi jellege mellett, az altépetl kifejezés az indigenista álomra is utal, mely az utazók vágya és számos népi művészet ihlető gondolata volt. Adolfo Best Maugard festő például létrehozott egy olyan rajzolási technikát, amely a prehispán dekoráció hét ősi elemét használta fel.

Mexikóváros fejlődése

Bertók Éva: Lámpák

Annak ellenére, hogy a mexikói társadalom nagy része falvakban élt, a kormányok mindig nagy hangsúlyt fektettek az ipar és Mexikóváros fejlesztésére. 1921 körül a városban kilencszáz főnél valamivel többen éltek, 1950-re – amikor Luis Bunuel Los olvidados (Az elfelejtettek) című filmjét készítette – a lakosok száma már elérte a 3 milliót. Ez az egyetlen város nagyon heterogén volt, és miközben egyre fejlődött, külvárosai száma is sokszorosára nőtt. A város vörös volt és éjszakai, a politikai és munkásharcok szinterévé vált, szegényes sátorlapos üzletekkel, nincstelen emberekkel – melyeket Mario Moreno Cantinfias (1911-1993) mutat be filmjeiben -, prostituáltakkal és vörös negyedekkel.

Avantgárd mozgalmak, művészetek és irodalom:
Contemporáneos

Kepenyes PáL: Mobil Szobor
Ennek a csoport nélküli csoportnak a tagjai fő folyóiratukról, a Contemporóneos (1928-1931) elnevezésű lapról kapták nevüket, melynek borítóját a spanyol Gabriel García Maroto alkotta meg. A csoport legfontosabb alkotói: Salvador Novo (1904-1974), Xavier Villaurrutia (1903-1950), Bernardo Ortiz de Montellano, Jaime Torres Bodet, José Gorostiza és Jorge Cuesta (1903-1942). A csoport fellendítette a színházat, elsőként jelentettek meg Mexikóban művészeti kritikákat, valamint megismertettek a mexikói közönséggel francia és angol írókat. A kozmopolitizmus és az alkotó függetlenségének védelmezői voltak, a forradalom utáni állam nacionalizmusával szembeni alternatívaként próbáltak megjelenni.

Kepenyes Pál
Miguel Covarrubias (1904-1957) illusztrátor, író, karikatúráiról és etnográfiai tanulmányairól ismert. 1924-ben New Yorkba költözött és olyan folyóiratokban aratott sikert, mint a Vanity Fair. Elbűvölte a Harlem, kiadta Negro Drawings (1927) című munkáját és illusztrálta a Mules and Men (1935) című kötetet, amely az első néger folklórgyűjtemény volt az Egyesült Államokban. Két Guggenheim ösztöndíj tette lehetővé számára, hogy megírja lsland of Bali (1937) című művét majd Mexico South (1946) című könyvében összegyűjtse a Tehuantepec-szorosról szóló írásait.

Diego Rivera (1886-1957) 1907 és 1921 között Európában élt és José Vasconcelos, közoktatási államtitkár hívására tért vissza Mexikóba. Rivera a muralista festészet legnagyobb alakja, aki nagyon korán a mexikói forradalom hivatalos festőjévé vált később pedig az első olyan mexikói festő lett, aki hatalmas nemzetközi hírnévre tett szert. Rajzolóként a prehispán kódexekben és a kommunista képvilágban talált ihletet, és kalligrafikus kompozíciókat hozott létre. Yzhak Berliner Shtot fun palatsn (A paloták városa, 1936) című könyvében megjelent illusztrációi, politikai célzatú munkái, illetve a szürrealizmushoz közeli művei kivételével Rivera a vidéki Mexikó képeit festette meg, melyek állandó eleme az őslakosokról festett idealizált kép.

Dr. Atl / Nahui Olin
1912 környékén Gerardo Murillo (1875-1964) festő felvette a Dr. Atl nevet. A szó nahua
nyelven azt jelenti „víz". Író, kiadó, politikai aktivista és a vulkánok szerelmese – szinte rögeszme nála a vulkán megjelenítése -, aki egy sajátos technikával viszi fel a színeket
művére. A húszas években szenvedélyes szerelmi kapcsolat fűzte a mexikói bohém világ egyik legkülönösebb alakjához, a festő- és írónő Carmen Mondragón-hoz (1893-1978), akit Nahui Olinnak nevezett el. A nahua kifejezés annyit tesz „az univerzum átalakító mozdulata". Nahui Olinról többek között Edward Weston is készített fényképeket.

Leopoldo Méndez (1902-1969) munkássága nagyon szorosan kapcsolódik politikai tevékenységéhez. 1929-ben csatlakozott a Kommunista Párthoz, a Forradalmi Írók és Művészek Ligájának (Liga de Escritores y Artistas Revolucionarios, LEAR, 1933-1937) és a Népi Grafika Műhely (Taller de Gráfica Popular, TGP, 1937-1966) egyik alapító tagja volt. Ez utóbbit 1952-ig ő igazgatta. 1943-ban a La Estampa Mexicana kiadta a 25 Prints of Leopoldo Méndez című gyűjteményt. Az előszó szerzője az író Juan de la Cabada, aki szerint Leopoldo Méndez a legjobb mexikói metszetkészítő. Méndez és Cabada együtt hozták létre a Yucatán félsziget meséire és dalaira épülő Incidentes melódicos del mundo irracional című művet, amely az 1946-os Könyvfesztiválon elnyerte a legjobb illusztrált könyvnek ítélt díjat. 1945-ben az Art Institute of Chicago széleskörű kiállításon mutatta be Leopoldo Méndez munkáit.

Bertók Éva lámpacsodái.

Bertók Éva keramikus művész, oktató, terapeuta egy személyben, nevét számos helyen
hallani, a spanyol és mexikói kultúrák iránt szenvedélyesen rajongó alkotó nem csak szórakoztatni, de oktatni és gyógyítani is szeretne művészetével. Precolumbiai, azaz Kolumbusz előtti időkből származó, ősi technikával készült lámpái már-már spirituális jelleget öltenek. Éva a nyugalom, megvilágosodás élményét szeretné megosztani másokkal: "A kreativitásunk megélése, az agyag érintése, formázása által meditatív állapotba kerülünk" – vallja a művész, akit terápiás célokból is sokan keresnek fel. Kizárólag szabad kézzel dolgozik (korong nélkül) indián technikák segítségével, amit kilenc éves mexikói utazása során sajátított el, ezáltal sokkal kötetlenebb, szabadabb alkotások jönnek létre a kezei nyomán.
„2000-ben voltam először Mexikóban, ami nekem egy zarándokút volt. Az ott ért élmények meghatározták a további életemet, gondolkodósomat, és az ott tapasztalt események még háromszor visszahívtak. Mexikó engem a spirituális életem megvalósításához segített hozzá. Azt nem tudom, hogy mi vár ott rám, de azt igen, hogy meg kell próbálnom, meg kell néznem, mert abban hiszek, hogy az a sok szeretet és segítség, amit ott kaptam, nem volt csak úgy hiába."
„Spanyolországban történt, 1988 körül, amikor Bertók Éva ujjai megismerkedtek a prekolumbián kerámia-technikákkal. És azóta tart a szárnyalás. Az új század küszöbén a művésznő Mexikóban mélyítette el a maja kultúrára és művészetre vonatkozó tudását. Pályafutása a San Miguel de Allende-i Magányos Szűz Kápolna renoválási munkálataival folytatódott, amely szintén szilárdította ismereteit. Alkalma nyílt a veracruzi indián lakosságot újra megismertetni saját, ősi technikáikkal, visszaadván a totonákoknak a fényt. Műveit, melyeket a századvégi mexikói szellem és szimbólumrendszer inspirált, számos kiállításon csodálhatta meg a közönség, Magyarországon és külföldön egyaránt. Az agyagba zárt lélek fénylő pontokon távozik, amint a szobor megnyílik és lélegezni kezd; az alkotó így fejezi ki érzelmeit a simogatás, a pulzus, a művészet legfinomabb mozdulatain keresztül. A fénylelkek új csodákat ígérnek, és a meditáció legmélyebb és legérzelmesebb terébe vonják a látogatót."

Kepenyes Pál, a világhírű szobrász, ékszertervező és ötvösművész nevét az egész világon ismerik. A jelenleg Mexikóban élő művész saját kiállításának megnyitójára érkezett haza Magyarországra.
Kepenyes Pál 1926. december 8-án született a Békés megyei Kondoroson, tanulmányait Budapesten, az Iparművészeti Egyetemen majd a Képzőművészeti Főiskolán végezte, azonban osztályidegen elemként kirúgták, sőt, 1950-ben fegyverrejtegetésért, koholt vádak alapján tíz év szabadságvesztésre ítélték. Az 1956-os forradalom kitörése után sikerült elhagynia az országot, Bécsbe szökött, végül a párizsi művészközeg fogadta be. Egy eladott szobor árából fizetett repülőjeggyel a zsebében ismét felkerekedett, végül Mexikóban talált otthonra, ahol azóta is él. Alkotásait kezdetben csak a helyi művészetpártolók vásárolták, később azonban egyre híresebb lett, több amerikai elnök és elnökfeleség büszke birtokosa egy-egy Kepenyes-darabnak, köztük Jackie Kennedy ás Richard Nixon is. Olyan világvárosokban állították ki szobrait, mint Uppsala, Monterey vagy Mexikóváros, de jelenlegi otthonának, Acapulconak a főterét is egy 15 méteres Kepenyes-szobor díszíti.
1982-ben az a megtiszteltetés érte, hogy ő tervezhette a Conan, a barbár című film ékszereit melyek abszolút összhangban voltak a mester stílusával. Kedvenc alapanyagai a bronz, a réz és különböző fémek, mozgatható, interaktív szobrai gyakran grandiózusak, ugyanakkor hihetetlenül részletgazdagok, hiszen Kepenyes filozófiájának alapja, hogy minden az érzékelésről szól.
„Kepenyes Pál szobrász, akit az Acapulcói öböl végzetes varázsa rabul ejtett, immár visszatér Budapestre, ahol annakidején, 1946-ban első kiállítása is megnyílt. Összehasonlíthatatlanul egyedi és kitörölhetetlen, munkáiban szoboralakot öltött, szokatlanul egyedi hangja azóta is visszhangzik Párizs, London, Tokió, Berlin, Los Angeles kiállítótermeiben…, de mexikói földön is. Kezeit az emberi lét alapjait és legmélyét tükröző témák iránti tudásvágy vezeti, nevezzük ezt bár helyben szárnyalásnak, hatalmaknak, meghasadt időnek, a modernség kontúrjainak vagy fintorainak, szárnyaknak vagy szexualitásnak‚ valamint a lélek számtalan rejtélye, és addig cizellálja, szabdalja, töri, majd újraéleszti a fém lelkét, amíg az önálló életre nem éled, és minden formájában végtelenné nem válik. A mű alkotója kitapintja, simítja, becézi a misztérium mindent elborító mérhetetlen nagyságát és a szobor rejtett kifejezéseit, sétára hív a képzelet bölcsőjétől egészen a határtalan valóságig."
Gondolatok a művésztől:
„Kerestem magamat, egy saját művészeti kifejezést, most elmondom Önöknek, ez hogyan történt! Az első gondolatom egy ritmus volt, az élet ritmusa, ami a földtekénk forgási sebességétől függ. Ez a sebesség képtelen volt lerombolni az egyiptomi építészet és szobrászat csodáit, aztán jött a puskapor majd a dinamit, végül a világot rendező hatalmas erő, az atom. Emberfeletti gyorsasággal rombolt, 5000 esztendő kultúráját változtatta romokká, egy másodperc alatt szétrombolta az óriási egyiptomi épületeket egy másodperc alatt világokat semmisített meg. Ami engem, mint művészt érdekel, az a változás. A változás, amely során a fák, az épületek, az emberek megváltoznak, ahogy minden semmivé válik. Ezek az erők egyrészt rengeteg szemetet csinálnak, ugyanakkor tudatot képeznek a változás gyorsaságával. Úgy látom, életünket illetően most már nem beszélhetünk egy mozdulatlan valóságról. Amikor belevetettem magam az összetört világ témájába, széttörtem a szobrokat, ezáltal időt társítottam hozzájuk, azonban láttam, hogy ez még nem elég. Egy hosszabb vagy erősebb idő mindent absztrakt formákká változtat. Így született meg az Élők sorozata, amely végigvezet minket egy élő vagy egy összetört világ darabjain."

A hiánypótló kiállításon nemcsak a mexikó szakértők, képzőművészek, grafikusok, vizuális kommunikációt mívelők, hispanisták, "mexikó érzékenyek ", történészek, kalandra vágyók, hanem a mexikói kultúrát, életérzést kedvelők, mind otthon érezhetik magukat a Mexikó Budapesten eseménysorozat alatt, amely február 29-ig minden nap 9-19-ig látogatható a VAM Design Centerben.

Lantai József