Büky Anna írónővel beszélgettünk a hazatérésről.

Büky Anna írónővel beszélgettünk a hazatérésről.

Büky Anna, Menni vagy Maradni? Lehet-e hazát cserélni? Legutóbbi könyve kapcsán beszélgettem az otthon „létben maradás" örökös, de ily őszinteséggel ritkán megfogalmazott témájáról.

Belső érzéseinket sokszor csak nagyon nehezen tudjuk szóban kifejezni – mondja az írónő.

Erre nincs is szükség, hiszen Anna írása, minden papírra vetett gondolata, talán tudta nélkül is, de életre kel. Egy élet, egy remény, egy vágy és egy otthon. Minderről üdítő és meglepően őszinte párbeszédet folytattam az írónővel, aki köszöni szépen, jól van!

Jól van, és nagy gonddal óvja ezt az érzést.

Kedves Anna! Mi késztette arra, hogy elmenjen Magyarországról?

Bonyolult családban nőttem fel, főleg anyai ágon. Ha visszatekintek az Éjszaka történt című regényben is kifejtett elmúlt száz év magyar történelmére, bizony sajnálatos módon, a mi családunkban is megfordult tettes és áldozat. Az ember egy ideig igyekszik elmenekülni a tények elől, azután rádöbben, ha nem néz rá a múltra, bárhova menjen is, cipeli magával, mint egy súlyos hátizsákot. Ezzel a csomaggal indultam útnak sok-sok évvel ezelőtt.

Mely országokban talált ideiglenes otthonára?:

Javarészt Nyugat-Európai országokban éltem, ezen belül is főként Németországban, de Amerikában, pontosabban Kanadában is eltöltöttem egy kis időt. A hazámtól való eltávolodás azonban nem csupán fizikai, sokkal inkább lelki eredetű volt, az a vágy hajtott, az a vágytudat, hogy léteznie kell egy helynek, ahol biztosan jól érzem magam. Azt a helyet kerestem, mely a látható, hétköznapi világom központja is lehet. Hiszen, mint íróember, aki tizennégy éves kora óta naplót ír, kialakult bennem egy disszonancia: nehezen vagy alig tudtam összeegyeztetni a látható világot, azzal a tudatossággal, amelyet írás közben átélek. Az írás közben átélt békét kerestem a fizikai létemben is.

Ön is felvetette a kérdést, hogy vajon szenvedő nép-e a magyar. Mit gondol most erről? Mozgatórugó lehet ez a fiatalok távozásában?

Nos, én igyekszem individuálisan szemlélni a környező világot. Először az embert nézem, azután tágítom a képet egy közösségre, vagy egy országra. A magyar népmesék is leggyakrabban úgy kezdődnek, hogy a legfiatalabb fiú nekiindul a nagyvilágnak, hogy szerencsét próbáljon.

Ha viszont az „elmenés" már egyfajta társadalmi beidegződés, kényszer hatására történik és nem az egyén szabad akaratából, elképzelhető, hogy az illető keserves tapasztalatok árán, egy idegen országban ébred rá, hogy valójában, mindenhol csak annyira lehet jó, amennyire saját magával képes kibékülni…

 Hogy a magyar nép szenvedő-e? Kívülről talán így látszik, de nem biztos, hogy ez olyan nagy baj. Lehet, hogy ez egyfajta sajátos magatartásforma, azt is mondhatnám kuriózum… talán mi ebben a „meleg, mackó- állapotban" érezzük magunkat jól, és egymás vigasztalásban találjuk meg a békét. Kétségtelen, hogy az ember lelki egészségét környezete is nagyban befolyásolja. Az olyan hétköznapok, amikor lépten-nyomon szomorú arcokkal találkozunk, azt a veszélyt hordozzák, hogy az ember elveszíti a cselekvéshez szükséges energiáját, és fásulttá válik. A kihívás éppen az, hogy a környezet, a család, az ország lelki energia szintje, esetleges negatív kisugárzása ellenére, az egyén hogyan képes megtalálni a saját lelki békéjét, azt az otthont, ahol jól érzi magát. Noha minden lépésünk az egyéni, individuális szabadság és felelősségérzet terméke, – ez vitathatatlan tény, kulcsszavak ezek az egyén boldogulásához – mégsem véletlen az, hogy hova, milyen környezetbe születünk.

Hol érte az érzés, és pontosan mi volt az, mikor eldöntötte, hogy hazajön?

Kanadában éltem éppen. Azért mentem el annak idején, mert mint sokan mások az egzisztenciámat szerettem volna felépíteni, megteremteni a családomnak a biztonságot.

Aztán egy napon rájöttem, hogy semmivé váltam, a kanadai fogyasztói társadalom egy tagja lettem. Elszakadtam a gyökereimtől és gyökerek nélkül nem növekszik tovább egyetlen fa sem. Mély depresszióba estem, miközben folyamatosan az járt a fejemben, hogy miért csinálom én mindezt, és mi az, ami az akkori létformámból valóban megmarad, és persze a kérdés, hogy miért nem vagyok otthon? Bármilyen közhelynek is tűnik, de egyre erősebbé vált bennem a kérdés, hogy mi az életem értelme, és hogy miért nem vállalom otthon a megmérettetést…

 Eldöntöttem, hazamegyek és leteszem a hátizsákom, a múlt fájó, de már feldolgozott emlékeivel együtt.

Ez a mostani létezés persze egy teljesen másfajta tudatosságot jelent, mint a korábbi, melyet az anyagvilágra koncentrált vágyaim motiváltak. De félre ne értsen, annak az időnek is megvolt a helye, és létjogosultsága. Most viszont megélem a jelent, és gyakorlom az évek alatt megszerzett tudatosságom, immáron itthon, Magyarországon.

Büky Anna otthona / lelke ezen ablakát nyitotta meg nekünk, hogy betekintést nyerjünk a világába, melynek középpontja mégsem ő maga, hiszen a Forrás, a halhatatlan Lélek az, mely mindnyájunkban ott lakozva képes arra, hogy távlatokat nyisson, határok nélkül.

Keresse meg tehát mindenki a saját válaszát az írónő kérdésfelvetésére, –

Menni vagy maradni? Lehet-e hazát cserélni? – és találjon vissza magához, oda, ahol jól érzi magát.

http://bukyanna.com/

Turcsán Zsófia