Egy fénykép a múltból: Tamási Áron

Tamási Áron és a Corvin-koszorú. Magyar irodalmi díjak 5. rész.Bejglimérgezésen innen, ajándékvásárláson túl, a mai Nyáry, ahogy ígértük, Tamási Áronról:

Tamási Áron és a Corvin-koszorú. Magyar irodalmi díjak 5. rész.Bejglimérgezésen innen, ajándékvásárláson túl, a mai Nyáry, ahogy ígértük, Tamási Áronról:

"Tamási Áron a harmincas évek végén pályája csúcsán állt: az Ábel-trilógia meghozta neki a széleskörű ismertséget, meghatározó tagjává vált a magyarországi és az erdélyi irodalmi közéletnek, kvalitásait három Baumgarten-díjjal is elismerték. Székely volt, szegény sorból származott, ráadásul népszerű, így nemigen volt politikai mozgalom, amely ne látta volna szívesen a soraiban.

1939-ben jelent meg a Szülőföldem című önéletrajzi könyve, amelyet Magyarországon és Romániában is zajos tetszéssel fogadott a kritika, és minden méltatója a saját világnézetét érezte megerősítve benne. Az Észak-Erdély visszacsatolása utáni euforikus hangulatban Tamási rádiónyilatkozatban üdvözölte a bécsi döntést. Arról beszélt, hogy olyan országot szeretne, ahol a románok is jól érzik magukat, hiszen „az igazságot is meg lehet szokni".

Nem csoda, hogy a hivatalos hatalom is elérkezettnek látta az időt, hogy valamilyen módon magához kösse a népszerű írót. Az újra magyar állampolgárrá váló Tamásit vitézi címre terjesztették fel, ő azonban udvariasan elhárította a gesztust, nem kívánt Horthy Miklós „lovagrendjének" tagja lenni. A kormányzó még ebben az évben megváltoztatta az általa alapított Corvin-kitüntetések szabályzatát, és „a Magyar Szent Koronához visszatért erdélyi és keleti országrészekre tekintettel" a Corvin-láncok számát 12-ről 15-re, a Corvin-koszorúkét pedig 60-ról 80-ra emelte fel. A kitüntetettek közé ugyanis csak kihalással lehetett bejutni, de 1940-ben különösen fontos volt, hogy erdélyiek, köztük Tamási Áron is megkaphassák.

A magasabb elismerést, a Corvin-láncot csak a rendszerhez minden tekintetben lojális művész, tudós vagy politikus kaphatta meg, míg a koszorúnál elég volt, ha valaki nem nyíltan ellenzéki. Így aztán – talán a vitézi cím visszautasítása, talán a politikailag gyanús népi írói mozgalommal való mind szorosabb kapcsolata miatt – az erdélyi írók közül nem Tamásit terjesztették fel a legfőbb kitüntetésre, hanem Reményik Sándort. Az Ábel íróját Kemény Jánossal, Kós Károllyal és Nyírő Józseffel együtt Corvin-koszorúra jelölték, amelyet el is fogadott. Úgy érezte, a kitüntetés egyben biztatás is, hogy vállaljon közéleti szerepet. Lelkesen vetette bele magát a munkába. Az oktatás, közművelődés, művészet képviselőiből alkotott Szellemi Tanács felállítására tett javaslatot, amelyet a Magyarországon belüli erdélyi kulturális autonómia fórumának szánt. Javaslatát a kormány fontolóra sem vette, a fontos erdélyi döntéshozatali posztokat budapesti tisztviselőkkel töltötték fel.

Az eufória hamar alábbhagyott, Tamási a lelkesedéstől két év alatt eljutott a csalódásig a magyar hatóságok Erdély-politikája miatt. Elkeseredésében írta 1942-ben: „A szív megkapta a sorstól a hazatérés legnagyobb ajándékát, de a szellem mostoha sorsra száműzetett." Két évvel később mégis hasznát vette a hivatalos kitüntetésnek.1944 májusában, amikor zsidó származású feleségét, Salgó Magdolnát el akarták hurcolni kolozsvári lakásukból, az író levelet írt Jaross Andor belügyminiszternek. Ebben a kormányzói kitüntetés díjazottjaként kért mentesítést feleségének. Ez az egyetlen dokumentum, amelyben „Tamási Áron író, tartalékos hadnagy" a „Corvin-koszorú tulajdonosaként" határozza meg önmagát. A kérelem kedvező elbírálásra talált, Tamásiék rövid időre mentesültek a zaklatások alól. Kalandos menekülésük Kolozsvárról már egy másik történet."

Készítette: Nyáry Krisztián