A Világban Használt Naptárak

(Kép: Alexandre Darmon)

A Krisztus születésének hozzávetőleges időpontján alapuló Gergely-naptár ma a legelterjedtebb típusú naptár a Földön, melyet nemzetközi normának is tekintünk. Mégis, számos egyéb naptár is használatban van a világ különböző pontjain.

(Kép: Alexandre Darmon)

Honnan ered a naptárunk?

A legtöbb országban jelenleg használt naptár közvetlenül a római naptárból származik, melyet Krisztus előtt 46-ban Julius Caesar reformált meg – innen ered a Julián naptár elnevezés -, hogy kiküszöbölje azt az eltérést, ami az évi 366,25 nappal számoló római naptár és az évi 365,24219 napos csillagászati naptár között volt megfigyelhető. Julius Caesar alexandriai csillagászok megfigyeléseire támaszkodva bevezette a szökőéveket, melyek átlagosan évi 365,25 napot eredményeztek, jelentősen megközelítve ezzel a csillagászati év hosszát.

Azonban még ez a módosítás sem volt elégséges, a Julián naptár továbbra is mutatott különbséget a csillagászati naptárhoz képest: az eltérés mértéke 134 évenként egy nap. Ez az oka annak is, hogy a karácsony estét december 24-én, és nem december 21-én ünneplejük: a IV. században, amikor Jézus születésének ünnepét rögzítették, a téli napforduló december 21-e helyett már 24-ére esett. A XVI. századra az eltérés már tíz nap, innen a mondás, hogy „Szent Barnabás napja (június 11.) a leghosszabb nap az évben".

1582-ben aztán XIII. Gergely pápa újabb reformot eszközölt, hogy a naptár a csillagoktól való eltérést behozza, és módosította a szökőévek kiszámításának módját is. Így a róla elnevezett Gergely-naptár szerint az év 365,2425 napból áll, ami már valóban erősen megközelíti a csillagászati év 365,24219 napját: az eltérés már csupán tízezer évenként három nap. A Gergely-naptár gyorsan elterjedt, előbb Nyugat-Európában (Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban és Franciaországban már 1582-ben, de Nagy-Britanniában például csupán 1752-ben vezették be), majd a világ többi részén is.

Miért Jézus születésétől számítjuk az éveket?

Az éveknek Jézus születésétől történő számítása elég későn jelent meg a keresztény világban. A Római Birodalomban például Róma alapításától (i.e. 753) számolták az éveket, de szokás volt az adott évben hivatalban lévő konzulok szerint is számolni. Így a kereszténység 1-es éve a rómaiaknál Caius Iulius Caesar (Augustus unokája) és Lucius Aemilius Paullus konzulátusának éve volt.

Dionysius Exiguus (kb. 470 – kb. 540) szkíta szerzetes kiszámította a húsvét idejét, és ezzel összefüggésben megállapította, hogy Krisztus a Róma alapítása utáni 753. évben született. A szerzetes azonban néhány évet tévedett, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy Krisztus feltehetőleg valamikor a Krisztus előtti 4. és 6. év között született – állapította meg Szent Béda angol szerzetes (kb. 672-735), aki Nyugaton először használta az időszámítás alapjaként Jézus születésének idejét. Ez a számítás mégis csak 1000. körülre vált általánossá, és csupán ekkor hagytak fel ténylegesen a királyok uralkodása szerinti időszámítással.

A Krisztus születéséhez való viszonyítás jelentős változás: az időhöz való új hozzáállást jelez. A régi korokban az idő ciklikus volt, és az emberen túli világhoz kapcsolódott: az emberek évszakról évszakra, évről évre ugyanazokat a szertartásokat ismételték, így újra és újra átélhették az „Aranykort". „Mivel az ősi időkhöz kötődik, az aranykor annak a mítosznak az emléke, amelyen alapszik, és amely aktualizálására hivatott – írja Christian Salenson atya „Az idő múlásával dacoló liturgikus idő" című tanulmányában . – A szent idő a mítosz és a szertartás által összekapcsolja a múltat és a jelent. (…) Amikor a szent idő véget ér, a közönséges idő visszazökken saját medrébe."

Ezzel szemben a keresztények a judaizmustól lineáris időszemléletet örököltek, ahol Isten közvetlenül beavatkozik a történelembe. „Isten a történelem eseményein keresztül mutatja meg önmagát, és az emberek a történelem, illetve saját emberi tapasztalásaik folyamatában észlelik megnyilvánulását" – folytatja Salenson atya. Az Ószövetség ily módon lehetővé teszi, hogy a zsidó nép újraolvassa Isten cselekedeteit a saját történelmében. Isten beavatkozik a történelembe, és ez a beavatkozás a keresztények számára Jézus Krisztus megtestesülésében, az emberré lett Istenben csúcsosodik ki

Léteznek-e más naptárak is?

A XVIII. századtól kezdve, amikor a politikai hatalom kivette az egyház kezéből az időszámítás fölötti döntési jogot, többször is megpróbálták kiiktatni a naptár keresztény gyökereit. Az egyik legismertebb erre irányuló kísérlet a francia forradalom alatt bevezetett köztársasági naptár volt, melyet 1793. és 1805. között használtak, és amely 12 harmincnapos hónapból állt.

A XIX. században Auguste Comte filozófus kísérelt meg bevezetni egy pozitivista naptárat, mely minden egyházi kötődéstől mentes volt, a XX. században pedig a Nemzetek Szövetsége, majd az ENSZ dolgozott egy új naptáron, de végül elvetették, mert több tagország is hátrányosnak ítélte a hívekre nézve.

Ma a naptárat az ISO 8601-es szabvány határozza meg, melynek utolsó aktualizálása 2004-ben történt, és amely a Gergely-naptárat nemzetközi normává tette. Ennek ellenére a naptár viszonyítási pontja hivatalosan nem Jézus születésének ideje, hanem a mértékegységek nemzetközi rendszerét lefektető Méteregyezmény aláírásának napja (1875. május 20.).
Bár a nemzetközileg elfogadott naptár a Gergely-naptár lett, más naptárak is használatban vannak a világ különböző pontjain. Kína például 1911-ben hivatalosan bevezette a Gergely-naptárat, a hagyományos kínai naptárat azonban a mai napig is széles körben használják. Eszerint az ázsiai újévet például 2013. február 10-án ünneplik majd.

A muzulmán és a zsidó naptárat is használják e vallások hívei, ahogy a perzsa naptár is használatban van Iránban, vagy a polgári naptár Indiában. Ami pedig a valláson alapuló naptárakat illeti, a Julián naptárat például több ortodox és keleti egyház is a mai napig használja.

La Croix/Magyar Kurír