Révay András: Mozgó szobor a levegőben

Igencsak szokatlan alkotás szemlélője lehet, aki 2013. szeptember 1-ig ellátogat Budapesten a Műcsarnokba. Kerstin Ergenzinger „Vörös zaj" című műve egyszerre teszi próbára a néző képzelőerejét, irodalmi emlékeket idéz, esetleg még fizikából is levizsgáztat.

Aki belép a terembe, valószínűleg értetlenül áll majd a mennyezetről lecsüngő – ki tudja mi – előtt. Gondolhat róla bármit, mint a páciens a pszichológus által elé rakott színes tintapaca láttán. Ha magában meg kellene neveznie, talán Shakespeare jut majd eszébe, ő bízta egyik színdarabjának címadását a nézőre mondván: „…vagy amit akartok". Annak a címnek megértéséhez viszont, amit ez a művész adott a művének, az alapfokot meghaladó fizikai ismeretekre van szükség. A molekulák rendezetlen, véletlenszerű mozgásáról, más néven a Brown-mozgásról, ha máshol nem, hát a gimnáziumban, legalább egyszer lehetett hallani. De régen is volt… igaz? A hétköznapi tanórán ennél tovább bizonyára nem léptek, legfeljebb szakkörön eshetett arról szó, hogy az ilyen mozgás által keltett halk, vízesés-szerű zajt Martin Gardner amerikai matematikus javaslatára „vörös zaj"-nak nevezik. Helyben vagyunk!

Sokáig tartana számba venni, hogy Magyarországon, jelzős szerkezetként, hány és hány kifejezés előtagjaként használták évtizedeken át a vöröst – utalt a szóhoz kötődő képzetekre Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója. Kivétel persze mindig volt, a vörösbornak például kevesen tulajdonítottak politikai jelentőséget. A most nyíló kiállításról szólva ő is megerősítette: a vörös zaj, más néven Brown-zaj olyan, véletlenszerű mozgás által produkált zörej, mely leginkább halk vízesésre, vagy távoli zivatarra emlékeztet. Ebben az alkotásban is van valami lágy, valami egészen árnyalt.

Kerstin Ergenzinger műve ezt a finom jelenséget mutatja be. A természethez vagy ha úgy jobban tetszik, a világhoz való viszonyunk bizonytalanságát, esetlegességét, véletlenszerűségét jeleníti meg. A párhuzam nem erőltetett. Nemrégiben a részecskegyorsítással foglalkozó CERN-ben, a francia-svájci határon felépült világhírű kutatóintézetben filozófusokat és teológusokat hívtak segítségül, hogy jobban megértsék az anyag olyan mozgásait, amelyek Newton vagy Einstein alapján nem érthetőek. Egyáltalán nem megnyugtató annak tudata, hogy a világ egyik legnagyobb kutatóintézetében kiktől és mit remélnek. Az ugyanis már Szókratész óta köztudomású, hogy a filozófusok nem tudnak semmit! Ilyen helyzetben inkább a művészekhez lehetne fordulni, hiszen az már Leonardo da Vinci korától ismeretes, hogy a művészet sokkal többet tud az anyagról, mint a tudomány! Ez a bizonyos többlet a reflexiókban érhető tetten. Kerstin Ergenzinger munkája is attól különleges, hogy nem csupán bemutat egy fizikai jelenséget, hanem megteremti hozzá az értelmezési lehetőséget is.

Kerstin Ergenzinger sokféle anyaggal dolgozó képzőművész. Installációi a realitáshoz való viszonyunkat kérdőjelezik meg. Arra emlékeztetnek, hogy környezetünk felmérése és értékelése szubjektív, instabil és állandó változás jellemzi. Most bemutatott munkája is a véletlenszerű, szinte érzékelhetetlenül finom mozgást, vagyis az általa keltett rezgést teszi láthatóvá és hallhatóvá egy természeti formának tűnő, ám tökéletesen mesterséges térbeli alakzat hajladozásának és zörejeinek segítségével. A 2012-ben készült Vörös zajt eddig csak Németországban, Oldenburgban, az Edith-Russ-Hausban és Dortmunban, a Hartware Medienkunstverein kiállításaként a metró egyik terében láthatta a közönség. Egyéb műveivel azonban már Európa-szerte találkozhattak a kortárs képzőművészet, különösen a médiaművészet iránt érdeklődők.

Az ilyesfajta művészet fontos eleme a szokatlan anyaghasználat, mely még a kortárs képzőművészet avatott szemlélőjét is zavarba ejti. A Vörös zaj eszköztára is inkább a természet- és orvostudományhoz köthető, mint a kiállítóterekhez. Szeizmométer és nitinol huzal hozzák ugyanis mozgásba az óriási száraz levélhez hasonló, függő kinetikus tárgyat. A kiállítás megnyitásakor a kellő szeizmikus hatásról Jobbágy Bernadett gondoskodott. Szólótánca szolgáltatta az elemeket mozgásba hozó impulzusokat. A későbbiekben a felfüggesztett részek hullámzását a terembe lépő látogatók léptei is befolyásolják. A szeizmométer a talajmozgást elektromos feszültséggé alakítja át, ez a feszültség stimulálja a nikkel és titán ötvözetéből álló, rendkívül rugalmas beépített nitinol huzalt. Az így keletkezett mozgás véletlenszerű, ebben áll rokonsága a vörös zajjal.