Révay András: Ismerős, és mégis új
4 perc olvasás
A XIII. kerületi Radnóti Miklós Művelődési Központ nemcsak színházi előadásairól híres. Ezúttal a Munkácsy-díjas festőművész, Nagy Gábor válogatott képeiből nyílt ott kiállítás.
A XIII. kerületi Radnóti Miklós Művelődési Központ nemcsak színházi előadásairól híres. Ezúttal a Munkácsy-díjas festőművész, Nagy Gábor válogatott képeiből nyílt ott kiállítás.
A festő a képeiben mindig önmagáról is szól és ebben az esetben ez a tény jól felismerhető. Számos mű árulkodik arról, hogy a művészt különleges kapcsolat fűzte a nagyapjához. Szívesen beszélt is róla, mert – mint mondta – ez egy érdekes és hosszú történet. Nekem három nagyapám volt – mesélte Nagy Gábor – édesanyámat ugyanis örökbe fogadták. A harmadik, akinek csak a történetét ismertem, borzasztóan közel került hozzám, a nagyanyámon keresztül. Olyan emberről próbálok a képeimmel mesélni, akivel sosem találkoztam! De az emberek tudatában, szeretetében tovább élt. Fantasztikus érzés számomra, hogy a nagyanyám is ápolta végig az emlékét, és én ugyanígy szeretném továbbvinni a munkáimon keresztül, a lelkemben, a megformált szobraimban, képeimben az ő nagyságát, emberségét. Régi mondás, miszerint addig él egy ember, amíg emlékeznek rá – ez pedig több mint bölcsesség. Másként nem tudjuk fenntartani az értékeket, csak ebben a formában, ami erkölcsi kötelessége is az embernek.
A jelentős művész egyik legfontosabb ismérve a saját, összetéveszthetetlen formanyelv megteremtése – mondta Levendel Júlia író, lapszerkesztő, pszichológus, a kiállítás megnyitásakor – és ehhez hozzátartozik még a folyamatos megújulás is. A mostani kiállítás egyik leginkább örömteli élménye, hogy egyszerre ismerősek és meglepően újak a látott motívumok, megragadó a markánsan saját világ elevensége. Ennek egyik jellegzetes tünete a bátorság is, felszabadultan megmutatja a festészeti kötődéseket, vonzalmakat. Némelyik kifejezetten tiszteletadásnak hat. A legerősebbek talán a Kondor Bélához vezető szálak. A másik, rendkívül magas színvonalon megvalósított szintézis a reális és az elvont merész kapcsolása, melyhez elengedhetetlen Nagy Gábor grafikai tudása is.
Kondor Béla egyszer társaságban azt mondta: „ketten tudtunk rajzolni, a másikunk Dürer volt". A most megnyílt kiállításon látható képekről elmondható, hogy a kortárs modern művészek többsége nem ilyen felkészültségű rajzoló! Jól mutatja ezt a „Szárnycsapda" című kép. Más képein is visszatérő motívumként jelentkeznek a szárnyak, melyek szinte magasabb dimenzióba emelik Nagy Gábor festészetét. Pedig súlyos, nehezen viselhető, keserves bukásoknak kitett szárnyak is láthatók. Mindezek mellett számos olyan kép is függ a falakon, amik színesek, vidámak, egy tájat, egy jellegzetes helyszínt mutatnak be. A művész sohasem érezte igazi otthonának a főváros zsibongóan telített, lármás közegét. Számára ugyanis mindig a füves – fás, levegős környezet jelentette az igazi felüdülést.
Nagy Gábor a címadó festők körébe tartozik. Ám az ő címei nem a kép tárgyát nevezik meg, hanem a képet, és ha mégis jelentenek valamit, akkor festőjük viszonyát mondják ki az általa megélt, végiggondolt, majd újra megalkotott, képi formává átváltott világhoz. Sohasem konkrét „témák" megjelenítésére, hanem a szemével és eszével megtapasztalt valóság által keltett fizikai és szellemi érzületek láthatóvá tételére törekszik munkában. Vallomása szerint a nyílt mezőkön, a falusi határok végtelenségében tanult meg nézni és mindenre odafigyelni, majd a felszívott látványt a maga esze-, és keze járásának törvénye szerint a rajzain, a képein, a szobrain újrarendezni – ezen az iskolán vált a tudott látványok festőjévé.
A kiállítás 2014. május 5-ig tekinthető meg Budapesten, a Radnóti Miklós Művelődési Központban, (1131 Kárpát utca 23.)
