2022.július.06. szerda.

EuroAstra Internet magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

„Félelmetesen” jó hangulat és igazi „tökös” programok novemberben is a Balatonon

2 perc olvasás

bahart.jpg A tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel a Balatoni Hajózási Zrt. az idei évben már két kikötőből is elindítja Halloween Hajóit! A Társaság szezonon kívül indított különhajókkal igyekszik színes programlehetőségeket kínálni az őszi szünetben a Balaton partra érkező családok és fiatalok számára!

 

A tavalyi évben debütált Halloween Hajók sikereinek köszönhetően, a BAHART az idei évben már Siófok mellett Balatonfüredről is elindítja 2017. november 3-án Halloween témájú hajóprogramjait. Egyaránt gondolva a kicsikre és a nagyokra, mindkét településen gyerekhajóval és party hajóval is várják az érdeklődőket.

 

A másfél órás Halloween Gyerekhajón interaktív gyerekprogrammal, „szellemes” feladatokkal, kreatív foglalkozásokkal, játékkal, arcfestővel, csillámtetoválással szórakoztatjuk a fiatalabb korosztályt.

Halloween Gyerekhajók indulnak november 3-án 15.00 órakor:

Siófokról Füred katamarán fedélzetén

Balatonfüredről a Szigliget hajó fedélzetén

Jegyárak: Felnőtt: 2.100 Ft / Gyermek (4-14 év): 1.800 Ft

A kétórás Halloween Party Hajón „vérpezsdítő” zenével, a büfében megvásárolható „mágikus koktélokkal”, „félelmetesen” jó hangulattal várnak mindenkit!

Halloween Party Hajók indulnak november 3-án 19.00 órakor:

Siófokról Füred katamarán fedélzetén

Balatonfüredről a Szigliget hajó fedélzetén

Jegyárak: Felnőtt: 2.200 Ft / Gyermek (4-14 év): 1.540 Ft

 

Beöltözni nem kötelező, mégis rémisztően ajánlott, hiszen a jelmezben érkezőket extra meglepetéssel jutalmazzák!

 

A Halloween alkalmából indított programok iránt már most nagy az érdeklődés, a munkatársak folyamatosan fogadják az előjelentkezéseket. Ez a tavalyi Halloween hajók és Mikuláshajó sikere után azt támasztja alá, hogy lehet és érdemes a Balatonon a szezonon kívüli időszakban is tartalmas és népszerű programot kínálni.

 

www.balatonihajozas.hu

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

1973-2022 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.