2024.december.03. kedd.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

A bor és a monogámia

7 perc olvasás
Borg 10

Borg 1Érdekes könyvhöz érdekes bemutató illik – és ezt jól tudták a Helikon Kiadó szakemberei is. A könyv nemcsak azért érdekes, mert egy virtuális utazásra hív hat országon és 500 éven át, azzal a céllal, hogy bebizonyítsa: bor nélkül ugyan lehet élni, de nem érdemes. Abból mindig valami felfordulás származott a történelemben. A kötetből az is nyilvánvalóvá válik, hogy a bor áldás az emberiségnek, bár ez az állítás – az egyes emberekre vonatkoztatva – már nem mindig állja meg a helyét. Elöljáróban annyit azért mégis elárulhatunk, hogy alcíme: „Az újvilági bortermelés szórakoztató története” a mi esetünkben bizonyosan helytálló!

Szerzői maguk árulják el, hogy nem csak a munkában, az életben is egy párt alkotnak. Kupa Enikő és Kovács Tibor már 24 éve, a megismerkedésük óta borkedvelők. Borg 2Akkoriban borkóstolókat és borvacsorákat szerveztek, aztán elkezdtek együtt bortúrákat tenni Európa különböző országaiba. A könyv ötlete azonban nem egy külföldi borvidéken, hanem idehaza született meg. A bemutatóra meghívott vendégeknek Kovács Tibor azt is elmondta: A Covid alatt bezárva, nekik is rendkívül hiányzott az utazás, csakúgy, mint mindannyiunknak. Elkezdtek hát virtuális túrákról írni, minél messzebb annál jobb alapon. Ráadásul olyan helyekről, ahol még soha nem jártak és ezzel a módszerrel jóval többet megtudtak, mint amit odautazva felfedeztek volna.  A bemutató jó hangulatának megtartásához társuk is volt. Borg 3A szobában, íróasztal mellett készült útikönyvből Gerner Csaba színművész, rendező – ismert a Tűzvonalban című magyar TV-sorozatból is – olvasott fel válogatott részleteket, nem kis derültséget okozva velük a közönségnek. Hamar kiderült, hogy a könyv jócskán szolgál meglepetésekkel is. Ki gondolta volna az Egyesült Államokban, hogy a roppant népszerű First Lady, Jacqueline Kennedy, egy ártatlan Valentin-napi TV műsorral borlázat indít el. Műsorában bemutatta a frissen felújított Fehér Házat és pár pillanatra látszott a szépen megterített ebédlőasztal. Borospoharak is álltak rajta. A következő hetekben milliók kezdtek borospoharakat venni – és ahol pohár van, abba bor is kerül! Borg 4 A bemutató vendégei előtt is állt pohár, hiszen a könyvben a termelés történetén kívül bőven esik szó a borokról. Róluk viszont nem árt tisztázni, hogy „boros szemmel” nézve világunk két részre oszlik. Mi, európaiak vagyunk régi, és a Kolumbusz óta felfedezett sok másik az Újvilág. Az általunk bornak nevezett italt ott sokáig nem ismerték, a szőlőtelepítés, borkészítés az európai bevándorlók megjelenésével kezdődött. Egy bemutató kapcsán mindet ismertetni – hát még meg is kóstolni – lehetetlen, szorítkozzunk tehát csak néhányra! Nálunk kevéssé – de Kaliforniában, ahol a szőlőtermesztés egy magyar névvel, Haraszthy Ágostonéval is összefonódott – kedvelt fajta a Zinfandel. A Kaukázusból származik, több, mint 8000 éves, bora világosabb színű, nem túl testes, meglehetősen magas alkohollal, ami akár a 17 %-ot is elérheti. A palack címkéjét látva nem téved, aki a világhírű filmrendezőt sejti termelőjeként. Borg 5 Kovács Tibor azt sem titkolta, hogy a könyvben szereplő országok közül leginkább Chilébe és Argentínába szeretnének eljutni, ezeket tartják a legvadregényesebb országoknak. Ez utóbbi, bár „újvilági”, mégis olyan borkészítési múltja van, amit a legnagyobb hagyományú országok is megirigyelnének. Buenos Aires – Párizs után – a világ második legtöbb bort fogyasztó városa. A Kovács házaspár az újvilági borok közül az argentin Malbecet szereti a legjobban. Alapvetően különbözik a többi fajtától, sokkal selymesebb, balzsamosabb. Argentínában 1853-ban kezdték telepíteni, olyan jól alkalmazkodott a helyi klímához és talajhoz, hogy sokkal szebb bort adott, mint őshazájában, Franciaországban. Új hazájára a hatalmas méretek is jellemzőek. A száz évnél is idősebb Trapiche birtok például 1255 hektáros. Borg 6Az észak-déli irányban 3650 kilométer hosszú Argentínában számtalan terület és klíma váltakozik, de ugyanazon területen belül is nagyon sokféle arculatot mutat. A borvidékek közül ismertségben és méretben a 400 és 1200 méter feletti magasságokon fekvő Mendoza emelkedik ki, a Malbec hetven százaléka is itt készül. A sorban igazán különlegesnek számít a Medalla. Legelőször a Trapiche pincészet fennállásának századik évfordulójára készítették, 1983-ban. A Mendoza vidék 1000 méter fölötti legjobb területeinek ültetvényeiről származik, édes, gyümölcsös ízét erőteljes fűszeres hatások egészítik ki. Minőségét jól jelzi, hogy a pincészetet a Wine Enthusiast 2019-ben a világ legjobb újvilági borászatának választotta! Az ő filozófiájuk: Magas minőség megfizethető áron.

Borg 7A szerzők által célpontul kiszemelt másik ország Chile – szokták a borászok paradicsomának is nevezni. Természeti adottságai egyedülállóak a szőlőtermelésre. Amikor a hódítók megérkeztek erre a kontinensre, virágzó kultúrákat találtak, de bor nem volt. Az ott őshonos szőlők nem alkalmasak a borkészítésre. Az indiánok kaktuszitaltól kezdve varangyos béka bőréig sok anyaggal kábították magukat, a bor minőségi ugrást jelentett számukra. Mellékhatása viszont a másnaposságon kívül a monogámia lett. A feleségek száma náluk korábban csak anyagi kérdés volt. A borkultúra legnagyobb terjesztője, a keresztény egyház, viszont már az egynejűséget is elvárta. A kép persze ennyire azért nem egyszerű. A monogámiát már az ókori görög és római társadalomban is törvény írta elő – igaz azok is borfogyasztók voltak. A kapcsolatot valahol mélyebben kell keresni! Borg 8Chilében 1554 táján hozták létre az első ültetvényeket – no, nem az egyház – a katonák. A termelés gyorsan fellendült, ám az igazi sikert Európa tragédiája hozta el számukra, egy kis élősködő tetű, a filoxéra nyomán. Franciaországban a szőlők kétharmada pusztult el, Magyarországon a fele. Történetéről a könyvben részletesen olvashatunk. Chilébe nem hurcolták be, ott a saját – olykor 200 éves tőkéiken termeltek. Ma sem ritkák az öreg borászatok. A Vina Errazurizt 1870-ben alapította Don Maximiano Errazuriz. Itt található a világ legtitkolódzóbb szőlőfajtája, a Carménère. Franciaországból, Bordeaux-ból vitték be, ott közben teljesen eltűnt, Chilében viszont sokáig Merlot-nak hitték. Egy genetikai vizsgálat leplezte le a bujkálót! Borg 9 Több, mint 150 éve a pincészet állandó célkitűzése, hogy Chilét a világszínvonalú borok termőhelyévé tegye. Az Errazuriz Max Malbec mély és gyönyörű rubinvörös színű, ibolya árnyalatokkal. Illatában friss szilva és fekete cseresznye aromái, valamint lágy fűszeres és virágos jegyek érződnek. Ízében a friss piros gyümölcsök, gyógynövényes jegyek, fűszerek és virágok érezhetőek, melyeket keretbe foglal az édes süteményes tónus. Friss hatású bor, jó ízekkel, finom és szemcsés tanninokkal. A Malbec szőlője az Aconcagua-völgy belsejében található. A talaj egyedi tápanyag- és vízelvezetési viszonyai segítik a tőke teljesítményének szabályozását, ami így kis fürtökkel és bogyókkal megjelenő, kiegyensúlyozott gyümölcsterhelést eredményez. A Don Maximiano, a pincészet alapítója után elnevezett csúcsbor pedig bekerült a világ 10 legjobb bora közé. Ugyanez a bor sorra nyerte a világ többi borversenyét is, ezzel a Don Maximiano magáénak tudhatja a világ legtöbbször első helyezést elért bor megnevezést is.

 

Borg 1Kupa Enikő – Kovács Tibor

BOGŐZÖS ÉVSZÁZADOK

Helikon Kiadó, Budapest 2023

Alföldi Nyomda Zrt.

ISBN 978-963-620-033-6

 

 

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.