Az elmúlt év utolsó két hónapjában a Coke Club új formában, új tartalommal hozta össze újra Lévai Balázs többszörös díjnyertes könnyűzenei tévéműsorát, a Dob+Basszust a budapesti Bárka Színház színpadán.

 

 Az elmúlt év utolsó két hónapjában a Coke Club új formában, új tartalommal hozta össze újra Lévai Balázs többszörös díjnyertes könnyűzenei tévéműsorát, a Dob+Basszust a budapesti Bárka Színház színpadán.

 

A 2010-ben folytatódó produkció ismert zenekarokat, költőket és színészeket szerepeltet együtt, akiktől egyedi művészi megoldásokat, szokatlan együttműködéseket láthatunk. Január 11-én Péterfy Bori énekesnő, színésznő lesz a különleges talkshow vendége a Bárka Színházban.

Művészek találkozása a zene, a költészet és a színház világából. Így jellemezhető legjobban Lévai Balázs népszerű, Dob+Basszus című műsorának a Bárka Színházban összehozott élő verziója. A beszélgetős estéknek minden alkalommal egy hazai zenekar a fővendége, akik olyan történeteket mesélnek az életükről, a dalok születéséről, egymásról, amelyeket a közönség eddig nem hallhatott. Feltűnik mellettük egy-egy író/költő is, aki átírja egy slágerük szövegét, amit nem csak az est fővendége, hanem a Bárka Színház egy színésze is előad. A műsor állandó részét képezi egy speciális műholdas interjú, illetve a páholyban elhelyezkedő kritikusok megszólalása.

          Január 11-én egy alternatív díva, Péterfy Bori lesz a Dob+Basszus Live főszereplője. Az énekesnőként és színésznőként is elismert Péterfy Bori 2008 óta a Nemzeti Színház tagja. 2007-ben alakult a Péterfy Bori & Love Band az Amorf Ördögök tagjaiból és szerzőiből. Az új formáció rögtön egy szuperslágerrel indított (Hajolj bele a hajamba). Ugyanebben az évben megjelent első albumuk, amelyen olyan dalok hallhatóak, mint például a Vámpír, a Délelőttök a Kádba' vagy az Ópium. A Love Band tagjai (Drapos Gergely – basszusgitár, Mészáros Ádám – gitár, Laskai Viktor – dob, Pápai István – timbales, bongo, zizi, Tövisházi Ambrus – billentyűs hangszerek) csuklóból, erőlködés nélkül játszanak diszkót, ős-beatzenét, militáns rockot, mutáns reggae-t és pszichedelikus popot. Bori pedig lazán cserélgeti a szerepeit: sokszor ellenállhatatlan dizőz, néha vérszívó vámpír, máskor meg érzékeny, csacska, szerelmes tinilány. Mindez nem a színésznői rutinból jön, hanem abból az önfeledt állapotból, amelybe minden koncerten beleénekli és beletáncolja magát. Ezt láthattuk tőle 2008-ban is a siófoki Coke Clubban, amikor a Tankcsapda ikonná avatásán egészen különös feldolgozásban mutatta be a rock együttes Ez az a ház című slágerét.

Ezen a januári hétfő estén tehát megtudhatjuk, hogy miért Love a Band, hogy mitől díva egy díva, hogy miként szól Varró Dani átiratában a Hajolj bele a hajamba, és hogy a sztárvendég Kulka János mit irigyel Péterfy Boritól. A közönséget szórakoztatja még a Dob+Basszus két tehetséges riportere, Mucsi Zoltán és Scherer Péter, továbbá műholdas kapcsolat segítségével bejelentkezik Gyabronka József. Mindezt élőben Lévai Balázzsal, január 11-én este 19 órától, a Bárka Színházban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük