A GMO, mint gazdaságpolitikailag motivált osztályozás

A köznyelvben GMO-ként elterjedt fogalomkör alá sorolt élőlények körül nem mostanában kezdett forrni az altalajvíz. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a hazai közéletben az utcai, szórólaposztó, aktivisták után most a nagypolitika is exponálni látszik magát. Emlegetnek sok mindent a „majd mi megmutatjuk" jellegű dacreakcióktól az „majdnemtudományos", génszennyeződésnek kikiáltott, valamiig. Miközben szinte természetesnek tűnik, hogy a valós tartalmak a háttérbe szorulnak. Beleértve azt is, hogy megfogalmazódna a hisztériakeltés mögötti félnivalók tényleges megfogalmazása.

A köznyelvben GMO-ként elterjedt fogalomkör alá sorolt élőlények körül nem mostanában kezdett forrni az altalajvíz. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a hazai közéletben az utcai, szórólaposztó, aktivisták után most a nagypolitika is exponálni látszik magát. Emlegetnek sok mindent a „majd mi megmutatjuk" jellegű dacreakcióktól az „majdnemtudományos", génszennyeződésnek kikiáltott, valamiig. Miközben szinte természetesnek tűnik, hogy a valós tartalmak a háttérbe szorulnak. Beleértve azt is, hogy megfogalmazódna a hisztériakeltés mögötti félnivalók tényleges megfogalmazása.

Mert maga a GMO egy tulajdonképpen ártatlan rövidítés, és korántsem valami, a genetikai állományban megbúvó gonosz kis manót jelent. A rövidítés az angol eredetiben és a magyarban is azt jelenti, ami. Genetikailag módosított organizmusokat (Genetically Modified Organisms). Valójában, ha belegondol bárki, akkor igen fenntartásos módon van oka pánikra. Ahhoz a félelemkeltéshez képest, ami szinte azt sugallja, hogy ezek a szervezetek ránézésre ölnek, semmiképpen. Az ok nagyon egyszerű. Valójában nem igazán tisztázott a napi kommunikációban, hogy mit is takarnak ezek a szervezetek, és ha van okunk tartani tőlük, akkor milyen mértékben és milyen formában. Nem véletlen tehát, ha vagy túlzóan optimista, vagy túlzóan pesszimista vélemények keveregnek a köztudatban. Ahogy az sem, ha napi politikai áthallások gyűrűznek be a vélemények rétegei közé. Akár odáig is elmenve a napi busz-jólértesültek között, hogy mert a kormánynak nem tetszett az amerikai kritika, hát most rúgnak kicsit az amerikai vetőmagcégekbe.

De térjünk vissza a GMO-k közé. Akár szó szerint is tehetjük, hiszen életünk, sőt az egész emberiség fennmaradása ezektől a növényektől függ. Mégpedig nem jövőidőben, hanem múltunk történelmi távlataiban is. Ha a növény és állatnemesítés történelmét nézzük, akkor az első tudatos nemesítési lépések megtétele óta végső soron genetikai módosítások sorozatát látjuk. Mondhatná erre bárki, hogy a természetes populációból való szelekció esetében ez nem igaz, de tévedne. Ebben az esetben ugyanis azt tesszük, hogy egy nagyobb tömegből, például a rét virágainak tömegéből kiválasztjuk azt a keveset, amit majd továbbszaporítunk. Ez a populáció genetikai spektrumának szűkítését jelenti. Vagyis genetikailag igencsak módosítjuk a populáció öröklési tartalékait. Abban az esetben pedig amikor megtesszük az első tudatos keresztezéseket, miként az Mendel tette a borsóval, már teljesen egyértelműen beleavatkozunk az élőlény génkészletébe. Igaz ez az állat és növénykeresztezések esetében egyaránt. A későbbiekben ugyan főleg növényekről lesz szó, mivel a jelenlegi GMO-mizéria is kukorica kapcsán tört ki, azonban a legtöbb megállapítás az állatokra is vonatkoztatható lesz.

Tehát vegyük a növénynemesítést, és vegyük a GMO-kat ebben a körben. A hagyományos növényfajtákat valamiért a GMO-ellenzőknek például nem akaródzik ismerni. Úgy tekintenek rájuk, mint alanyi jogon felmentettekre. Talán a hasuk védelmében, vagy csak azért, mert a fogalmi tágítás erősen veszélyeztetné azt a politikai potenciált, ami a GMO, mint főellenség emlegetését lehetővé teszi. Holott a hagyományos növényfajták között sem csak cirógatással előhívott genetikai összletek képviseltetik magukat. A GMO-ellenzők ugyanis sokszor azt hozzák fel, a módosított növényfajtákkal szemben, hogy közöttük transzgénikus példányok is vannak. Ilyenkor persze sokaknak a zölden foszforeszkáló nyúl jelenik meg lelki szemei előtt, vagy a Rémségek kicsiny boltja. Holott a termesztett hatsoros búza maga is faj illetve nemzetséghibrid. Azaz létrejöttében több nemzetség több faja vett részt, mire kialakult a mindennapi kenyérgabonánk jelenlegi formája. De az, akinek ez a példa túl erőltetettnek tűnik, nyugodtan barátkozzon meg a gondolattal, hogy a magyar növénynemesítés méltán büszkesége, a Tricale is a búza és a rozs fajhibridje, és még senkinek sem nőtt extra orra tőle. Ahogy azoktól a búzafajtáktól sem, melyek más génkészletű rokonok egyes génjeit hordozva állnak ellent egyes fertőzéseknek. S itt most nem a jelenlegi precíziós géntechnológiák szülötteire gondolunk, hanem a hagyományos növénynemesítési gyakorlatpaletta felhasználásával keletkezett fajták egy részére.

De az is nyilvánvaló, hogy a többség nem is ilyen látványos hatásoktól tart, amikor sikerül a GMO-kkal ráijeszteni. Sokkal inkább valami sejtelmes rombolástól, amit jócskán táplál az ismeretek hiánya. A kukorica esetében például az elsők között mutatták ki a növényekben az ugráló géneket. Azokat a géneket, melyek kutatását Barbara McClintock munkássága alapozta meg, és amelyek meglehetősen véletlenszerű genetikai változatosságokat okoznak. Lévén, hogy ezek a transzpozonnak nevezett genetikai egységek nem csak a kromoszómákon belül, hanem azok között is képesek, egyes vírusokhoz hasonlóan, genetikai információkat átvinni. Amiért ezt érdemes itt megemlíteni, az az, hogy a „hagyományos" növényvilág genetikai anyaga sem tekinthető alanyi jogon állandónak. Ahogy a mutációk megjelenésére bekövetkezett változások is alkalmasak a kőbe vésett állandóság képzetének rombolására.

Márpedig az indukált mutációk felhasználásának a növénynemesítésben szintén hosszú múltja van. Legyen az ionizáló sugárzás keltette megváltozás, vagy vegyszerek keltette génmódosulás. Végső soron ezek felhasználása a növényfajok fajtáinál a genetikai változatosság szélesítésében olyan régi, mint a mutagén hatás felfedezése. Azaz számos olyan növényfajtánk van, melyben vagy közvetlenül, vagy ősei között valahol megtaláljuk ezeket a genetikájukban drasztikusan és erőszakosan módosított génkészleteket. Ha tehát a GMO ellenzők igazán következetesek lennének, alighanem éhen halnának, De mert számos nemesített élesztőtörzset használ a szeszipar, és mikróbát a gyógyszeripar, a folyékony kenyér élvezetét is meg kellene maguktól tagadni. Majd amikor legyengült szervezetüket megtámadja egy betegség, az antibiotikumok jó részétől is tartózkodniuk kellene. Márpedig elég kevés GMO-ellenző aktivistát látni fekélyektől kiverten, az éhségtől legyengülve agitálni. Érthető tehát, hogy az ellenzők nagy táborának hangadói kiragadnak néhány példát és azt hangoztatják. Néha a biológiától sem zavartatva magukat.

Ha pedig a kukorica génszennyezésének napi politikai kérdését érintjük, akkor ez a zavartatáshiány kétségtelenül fennáll. A kukorica címere ugyanis elég jellegzetes képződmény. Azt azonban az agitátorok jótékonyan elfelejteni látszanak, hogy ez nem más, mint a kukorica virágport termelő szerve. S mert a kukorica szélporozta növény, meglehetősen sok virágport termelő szervről beszélhetünk a címer kapcsán. Az is nyilvánvaló, hogy amikor ez kifejlődik, igen nagy mennyiségű virágpor kerül a légtérbe, melyek mindegyik mellé nehéz forgalmi rendőrt állítani. Megtermékenyítő képessége pedig addig érvényesül ameddig életképessége tartam alatt a szél szállítani képes. Amikor tehát mondjuk egy rádióműsorban nyilatkozó illetékes negyven méteres izolációs távolságokat emleget, akkor nyugodtan mosolyogjunk. Ha ugyanis valóban a kereszt-beporzás meggátlása lenne a cél, akkor több száz métereket is nyugodtan emlegethetne a virágzó kukorica esetén, mivel a néhány tíz méter legfeljebb a fizikai keveredést akadályozza meg. Ha feltételezzük, hogy a mezei pocok elfárad, míg egyik táblából a másikba viszi a kukorica szemeket. A genetikai izolációhoz ez nem távolság. Ha pedig a kukorica még nem virágzott, akkor értelemszerűen szennyezni sem tud genetikailag, mivel ahhoz mégiscsak szükségesek az ivarszervei szegény növénynek.

De, elhagyva az agrotechnikai kitérőt, és ismét visszakanyarodva a GMO-khoz természetesen tudható, hogy amikor a transzgénikus növényekről esik szó, akkor elkezdenek emlegetni rovarölő toxinokat, gyomirtó szerekre való rezisztenciát, és hasonlókat. Ezek beépítésének tényét, lehetőségét természetesen kár lenne kétségbe vonni. Azonban érdemes talán azt is figyelembe venni, hogy amennyiben nem a növény riasztja el a reá szemet vető kártevőhadat, akkor az agrotechnológiának kell felvenni a kesztyűt. Márpedig a rovarölőszerek többsége meglehetősen alkalmatlan a környezet védelmére, és a gyomok között is van jó néhány, melyet nem szívesen szeretnénk a lencsefőzelékben elfogyasztani. Így ezeken a pontokon a genetikai védelem kitágítása végső soron a „hagyományos" rezisztencianemesítés által kijelölt út folytatása. Olyan eszközökkel, melyet a jelenlegi biokémiai, citogenetikai tudás támogat. Az is nyilvánvaló, hogy valószínűleg itt a leggyengébb a GMO-pártiak erődrendszere. Itt ugyanis nehéz lenne ezeréves búzafajtákat lobogtatni érvek gyanánt. Ugyanakkor van némi helyzeti előnye is a GMO-pártiaknak, mert a legtöbb esetben meglehetősen ismert genetikai szekvenciákat építenek be az új fajtákba. Márpedig ez a közvetlen kiszámíthatóság nem igazán mondható el például egy sugárkertben végzett mutációs nemesítésről.

Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy az így bevitt genetikai anyagnak a későbbi útja alig valamivel kiszámíthatóbb a korábbi nemesítési eljárások termékeinél. Ha ugyanis sikerrel integrálódik a genomba, akkor ezek a gének kereszteződések nyomán éppen úgy elindulhatnak a fajták között, mint bármely más gén. S persze a mutációktól sem kevésbé védettek. Ahogy alkalmazásuk során a kártevők és gyomok közösségére is szelekciós nyomást gyakorolnak. Tehát az így elért védelem éppen úgy időszakos lehet esetleg, mint a hagyományos rezisztencianemesítés során kapott fajták esetében. Amiért mégis mérlegelhető lehet a bevetésük az az, hogy ameddig működnek, addig költséghatékonyabb agrotechnikát ígérhetnek. Ugyanakkor kár lenne tagadni, hogy van kockázata a használatuknak. Ahogy számos más esetben is van kockázata, nem egyszer közvetlenebb genetikai kockázata is minket körülvevő technológiának. Az ugyanis szintén érvényes ezekre a növényekre is, hogy néhány speciális esetben akár szökhetnek belőlük gének. Átkerülhetnek nem csak más fajtákba, de akár más fajokba is. Ez azonban a hagyományosnak tartott növényfajták estében sem kizárt. Tehát nem a GMO-nak manapság nevezett fajták kizárólagos sajátja. Így valószínűbb, hogy a köz és az ő nyugalma többet érne a szakmaiságon alapuló kommunikációval és valós kockázatok elemzésén lapuló szabályozással, mint a közhangulat akciós felkorbácsolásával és a csak fűnyírót ismerő szabályozástechnológiával. Akár szó szerint értendő a fűnyíró, mint kényszerarató, akár közvetve, amikor a hatalmi pozícióharc áldozataira értjük. Mert a közhangulat-korbácsolás ismerten bűnbakot is igényel majd. A valós biológiai-, nemesítési- vagy agrár-szakmaiságtól függetlenül akár.

Simay Endre István