Gecse ÁrpádGecse Árpád

  Alattyán község szívében áll Gecse Árpád Emlékháza, amely a művész születésének 100. évfordulóján, 2000. július 9-én nyílt meg. 

 Gecse ÁrpádGecse Árpád

  Alattyán község szívében áll Gecse Árpád Emlékháza, amely a művész születésének 100. évfordulóján, 2000. július 9-én nyílt meg. 

Az 1886-ban épült ősi családi ház, büszkén hirdeti a Jászság festőjének művészi nagyságát.

1987-ben, vásárlás útján került a község tulajdonába, számos festménnyel, bútorokkal és személyes tárgyakkal együtt.

A művész halála után ezt az anyagot bővítették a gyermekei több nagy értékű adományozással. Így most itt a művész 67 festménye, szobrai, a tárlókban az életével, munkásságával kapcsolatos dokumentumok láthatóak

A majdnem egy évszázadot megélt művész 1600 művet alkotott, ezekből közel 1500 gazdára talált, melyekről precíz feljegyzést készített. Naplóba írta életének minden fontos momentumát, a körülötte és a világban zajló eseményeket is.                                     

Írói és publicisztikai tevékenysége is számottevő volt. Elhívatott volt faluja iránt, s nagy lelkesedéssel kutatta szülőföldje múltbéli értékeit. Igen jelentős volt a közéleti tevékenysége is. 

Odaadása példamutató a mai ember számára, s méltón érdemli ki a Jászság festője címet. 

Alkalom adódott arra, hogy találkozzak a családtagokkal, unokájával Gecse Árpáddal, továbbá a festő lányával Gecse Ágnessel és férjével Madarász Tiborral, akik a művészről könyvet írtak „Gecse Árpád élete és művészete" címmel.        

Úgy tudom, Gecse Árpád eredetileg katonának tanult?

 

-Igen, már 5 évesen lovakat és katonákat rajzolt. A huszárság  a jászberényi gimnáziumi évek után valósult meg, amikor a Bécsújhelyi Katonai Akadémiára került. Az itt eltöltött 2 év után 1920-ban a Budapesti Ludovika Akadémián avatták huszáralhadnaggyá.

Hogyan lett belőle mégis festő ?

 

-A vesztes első világháborút követő tragikus helyzetben a katonaság számára nem látszott jövő. Ezért leszerelt és engedett egy jóval erősebb vágynak, amely mindig is élt benne a művészet iránt. 1920-ban iratkozott be a Budapesti Képzőművészeti Főiskolára, s itt 1924-ben szerzett oklevelet.

Olaszországban is járt, Vincenso di Stefani mesternél tanult. Tudnának erről az időszakról többet mondani?

 

-1925-26 a külföldi tanulmányútjának évei. Előbb 2 hónapig Bécsben Jungwirg professzor mesterkurzusain vett részt, majd Velencében Vincenso di Stefani mesternél képezte tovább magát. Egy velencei kiállításon 5 festménnyel és 2 grafikával is szerepelt. Ezután bejárta Olaszország nevezetesebb városait, Firenzét, Rómát, Nápolyt, Caprit, Fiumét, megismerve a mérhetetlenül gazdag itáliai művészet legnagyobb alkotásait. Itt nagyon sok tus- és ceruzarajzot készített.

-Ezek a művek most hol vannak?

-Többet megvásároltak magánszemélyek, de van a család tulajdonában és az emlékházban is. Szintén számos reprodukció szerepel a most megjelent könyvünkben.

Nagyon szerette a tengert, ezek az élmények az írásaiban is fellelhetők. Akkoriban kiadták ezeket?

-Igen, Olaszországi leveleit, útirajzait, rendszeresen haza küldte, s azok főként a Jászhírlapban jelentek meg. Az értük kapott honorárium pedig a megélhetéshez kellett.

Utazni később is szeretett. Úgy tudom, hogy a családdal együtt  többször járt külföldön?

 

-Sokszor utaztunk együtt, előbb csak a szocialista országokban, majd amikor már lehetett, Ausztriában és Olaszországban is.

Ilyenkor mindig bepakolta a kocsiba az előre lealapozott farostlemezeket, melyeket aztán megfestve hoztunk haza. Ezek azonban minden vámvizsgálatnál feltűnést keltettek, főleg hazafelé, mivel műkincslopásra gyanakodtak. Mindent ki kellett pakolni, s végül megértve a dolgot, örömmel ismerték fel az egyes képekben a honi tájat, a broni utcát, a Wawelt….stb.   

Idős kora ellenére, hogy bírta az utazást és a nyári meleget?

 

-Kitűnően! Kalappal, zakóban és nyakkendővel ült a kocsiban.

Soha nem panaszkodott. A múzeumokban már délelőtt ott voltunk, s a záróra vetett ki bennünket. Mi már holtfáradtak voltunk, de ő még a kaput záró őrrel is elbeszélgetett. Ez mindenütt így volt, Zwingernél, a Kunsthistorisches Múzeumnál, a Pittinél, Uffizinél és a Vatikáni Múzeumnál is.

Útjaik során a városokat festette, vagy inkább a tájakat kedvelte?

 

-Ahol megálltunk pihenni, ott rendszerint talált festői témát. Ugyanez jellemezte a városnézéseket is. Így született  tájkép a Magas Tátráról, a velencei Szent Márk térről a Villach melletti Faaker-Seeről vagy a krakkói virágpiacról ……

Melyek voltak a legjellemzőbb témái?

 

-A Jász nép és a Jász táj voltak az igazi ihletői. Szerette a falusi életképeket, az alakos kompozíciókat.

Kedvelte a tájképeket és a csendéleteket is. Több templomba készített oltárképeket.

Ám talán legerősebb oldala az arcképfestés volt.

Említésre méltó még néhány történelmi tárgyú műve, s igen gazdag grafikai tevékenysége,-ceruza-, tusrajzok, rézkarcok.

A művész számára melyik festménye volt a legkedvesebb?

-Egyet még ő sem tudna kiválasztani, mert legalább 100-at kellene felsorolni. Mi így kezdenénk a listát :

Tatárjárás/1922/,Első önarckép/1920/,Öregasszony/1927/, Templomban/1930/,Napsütésben/1932/, Feleségem/1936/, de álljunk meg, mert sorolhatnánk a családtagjairól készült arcképeket, vagy a falusi életet, embert ábrázoló sok-sok alkotását.

Soknak a hátulján szerepelt a kézírása:Nem eladó!

Ám lehet, hogy a legkedvesebb talán mégis a Kalapos önképe lenne, ez szerepel a könyvünk címlapján is, mert ezt a Magyar Nemzeti Galéria vette meg.

Szobrokat is alkotott, ez mennyire volt jellemző a festés mellett?

 

-Ő elsősorban festőművész volt. A szobrászatot soha nem tanulta, mégis alkotott maradandó műveket./Köztéri emlékmű, Hősi emlékmű, Templomi Madonna-szobrok, önarckép, családtagjainak portréi ./

Édesanyjának agyag mellszobrát 15 évesen készítette el. /Ma is látható az emlékházban./

A festőnek könnyebb- mondta tréfásan- egy kis noteszbe is le tudja rajzolni a témát, de a szobrász a zsebébe nem tudja magával vinni az anyagot.

Jelentős volt publicisztikai tevékenysége is. Megtalálhatók valahol ezek az írások?

 

-Az olaszországi levelek, a művészeti és tudományos tárgyú írásai, művészhistóriái, a megyei írott sajtóban jelentek meg. De 1974-ig Arató Antal, majd 1986-ig bezárólag a Bálintné Hegyesi Júlia – Madarász Tiborné Gecse Ágnes által készített bibliográfia ad ezekről számot. Legrészletesebben a most megjelent könyvünk sorolja fel ezeket, bőségesen közölve szemelvényeket is.

-1934-36-ban riportsorozatot készített Fettich Nándor professzorral a jánoshidai és az alattyáni határban vezetett avarkori ásatásokról. Bővebb információkat is tudnak erről?

-Ezek a riportok az Ugar és a Jász hírlap c. újságokban jelentek meg, nagy érdeklődést keltve. A könyvünkben is vannak erről adatok.

-Gecse Árpád a szolnoki művésztelepen alkotott 1926-tól 1929-ig. Kik voltak azok a művészek, akikkel együtt dolgozott?

– 1926-ban pályáztatás útján vették fel a Szolnoki Művésztelepre, Chiovini Ferenccel együtt.

A műterme szomszédos volt a Pólya testvérekével./ Tibor és Iván /.

Nyaranta a művésztelep benépesült, s olyan idősebb, kiváló művészek dolgoztak itt, mint Fényes Adolf, Szüle Péter, Szlányi Lajos, Zombory Lajos, Vidovszky Béla, Zádor István.

Ez az időszak meghatározó volt az ő művészetében.           

A festésen kívül volt még valami, ami nagyon érdekelte?

 

Rendkívüli széleskörű volt az érdeklődése. Minden érdekelte, ami a falujában, de azon kívül is a világban történt. /Közélet, politika, kultúra, sport/. Ezekről a naplójában feljegyezést is készített.

Mindig tevékeny rész vállalt szülőfaluja közéletében.

Szenvedélyesen gyűjtötte a népélet emlékeit, tárgyait. Ezekből valóságos kis múzeumot alakított ki a műterme mellett. Több nyelven beszélt, szerette a zenét. Cimbalmon, hegedűn és harmóniumon, amatőr szinten maga is játszott.

Hol vannak most a házi múzeum tárgyai?

-Hely híján csak néhány darabot tudtunk az emlékházban elhelyezni. A többi a nemrég megnyílt Helytörténeti Múzeumba került.

-2000-ben a megnyitáskor jártam az emlékházban, s feltűnt nekem egy nagyon szép kép, a festő feleségét ábrázolja egy pamlagon ülve. Ez a bútor és a képen látható két díszpárna ma is itt található.  A mű 1936-ban született. Lehetséges, hogy a ház és a bútorok, berendezések azóta változatlan eredeti állapotban állnak itt?

 

-A ház a régi, a park és a kert a szökőkúttal együtt eltűnt, de az 1930 -as években vásárolt bécsi szalongarnitúra és az intarziás ebédlőbútor eredeti. Az emlékház két utcai nagyobb szobája most is ugyanolyan berendezésű, mint amikor a hivatkozott festmény készült.  

Ezek szerint a művész ragaszkodott a környezetéhez?

Rendkívül hagyományőrző ember volt. Megőrizte és ápolta a múlt emlékeit, s ez vonatkozott a szülői ház berendezéseire is.

Ugyanakkor az ésszerű korszerűsítéseket is megvalósította, működő szökőkutat létesített.

 A falu életében is tevékenyen részt vett. Segítette az első artézi kút, a második általános iskola létesítését.

Ragaszkodott a szülőföldjéhez. Hívták Pestre is, lakást is ígértek… De ő itt maradt, mert nem akarta a gyökereit elveszíteni.

Úgy tudom, munkásságáért kitüntetéseket is kapott?

-Az első kitüntetést még 1972-ben kapta a Mari néni című képéért, a Ferenc József koronázási jubileumi díjat.

1991-ben, 90 évesen kapta meg a Magyar Köztársaság Csillagrendjét.

Ezeken kívül még számos díj mellett megkapta 1997-ben Jászságért díjat, 1997-ben Alattyán községért díjat is 

Emlegette is Pólya Tibor ironikus mondását, mely szerint a kitüntetésekhez nem felnőni, hanem megöregedni kell.

Mi késztette önöket, hogy könyvet írjanak a festőről?

-Egyrészt a családi kötelék adta lehetőség, megismerhettük életét, művészpályájának alakulását. A születésünk előtti időkből pedig elbeszélései, igen bőséges írások álltak rendelkezésre. Az emlékház szakmai kialakítását is mi ketten végeztük, s még mi is szinte elképedtünk, milyen hatalmas feldolgozandó anyag áll rendelkezésünkre.

A hatalmas életmű megörökítést kívánt. Annál is inkább, mert korábban írtunk róla részletes bibliográfiát és tanulmányt.

Szándékunkban megerősített és segített a Hamza Múzeum és Jász Galéria, elvállalva a kiadó szerepét. Ugyanis nekik is tervükben szerepelt a jászsági művészekről írt monográfiák sorozatban a Gecse életművet is megjelentetni.

A szándék szerencsés találkozása révén született meg ez a könyv. A rendkívül igényes külcsín a Debreceni Alföldi Nyomda érdeme.

A személyes élményeken kívül még milyen segítséget vettek igénybe a könyv megírásához ?

-Már 1960 -óta szisztematikusan gyűjtöttük a róla megjelent írásokat, riportokat, kritikákat, kiállítási meghívókat, katalógusokat.

Az általa írt igen sok anyagot is rendezgettük. Életének egyes periódusairól felhasználtuk naplóit, feljegyzéseit, tanulmányait, verseit, anekdotáit és a képeiről maga készített fotóanyagot is, valamint a róla írt tanulmányokat. / Egri Mária, Arató Antal , Bálintné Hegyesi Júlia, Madarász Tiborné Gecse Ágnes, Madarász Tibor./ Valamint a hagyaték és az Emlékház rendezése során talált iratokat, dokumentumokat, rajzokat, leveleket, fényképeket is.

Hogyan fogadta a könyvet a nagyközönség ?

-A június 18-i bemutatón mintegy 150-en vettek részt. A könyv iránt igen nagy volt az érdeklődés, jelezte ezt az eddigi kiadványokat jóval meghaladó előzetes jelentkezés és a szponzorok nagy száma.

Ahogy láttuk és hallottuk a könyvet nagy tetszéssel fogadták. Másnap aztán, és még azután is, forró drót lett a telefonunk, annyian gratuláltak. Az is jellemző még a fogadtatásra, hogy a bemutató helyszínén az előfizetőkön kívül még igen sokan vették meg a könyvet.

Végül , beszámolnának részletesebben az önök által írt könyvről?

 

A könyv lényegében két részből áll. Az elsőben az életét mutatjuk be. Úgy írtuk meg, hogy ő maga mondja el egyes szám első személyben. A második rész foglakozik a művészetével. A szöveget számos illusztráció, köztük 135 színes képreprodukció egészíti ki.  A szöveges részt olvasmányosan kívántuk megírni, vidám hangvétellel és kisebb történetekkel oldva a monográfiák általában száraz "nyelvezetét". Olyannak bemutatva őt, amilyen volt: nemcsak a lénye volt derűs, a derű áradt a műveiből is.

-Köszönöm ezt a közvetlen és meghitt beszélgetést, remélem olvasóinknak sikerült közelebb kerülniük ez által hazánk egyik legtöbbet megélt festőművészének életművéhez.

                                                                                                                                 Kis Judit

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük