A kármentesek az új kötelező-tarifákkal kiegyenlíthetik a baleseti adót

Az idei kampányidőszak az eddigi legerősebb akció az ügyfelek megszerzésére, további ajánlatok céljából.

Az idei kampányidőszak az eddigi legerősebb akció az ügyfelek megszerzésére, további ajánlatok céljából.

A baleseti adó várható árnövelő hatását akár teljes egészében is meg tudja spórolni az, aki felelősen gondolkodik az autózásról, és egy kis szerencséje is van. A PBA Biztosítási Alkusz Kft. szerint valóban megalapozott a várakozás a rekordszámú KGFB-kötésre.

 

Ugyanazt az autóst alapul véve, a tavalyi időszakban a számára elérhető legalacsonyabb és az idei kampányban megkapható legolcsóbb ajánlata között átlagosan 5 és 25 százalék között mozog a nettó díjakban mért csökkenés – ezt állapították meg a PBA.hu szakértői, miután a díjak közzétételét követően rögtön hozzáfogtak a leggyakoribb ügyfélprofilok szerinti elemzések elvégzéséhez. „Fontos figyelembe venni, hogy mivel az autósok nem mindig a legolcsóbb ajánlatot választották, hanem gyakorta a másodikat, harmadikat – vagy azt, amelyiknek a neve ismerős vagy szimpatikus volt a legolcsóbbak között – ezért a gyakorlatban nagyobb kedvezmény is elérhető." – mondja Vass Gábor, a PBA Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezetője. „A feltételezett 30 százalékos baleseti adó tehát jó eséllyel megspórolható."

Természetesen a különlegesen alacsony árakat csak azok élvezhetik, akiknek papírjuk van az óvatosságról: a PBA elemzése szerint egy korábban okozott baleset akár dupla akkora díjat is jelenthet.

A biztosítók versenyéről a PBA szakértői szerint elmondható, hogy elsősorban a kisebb, feltörekvő társaságok mennek bele az árversenybe, a nagyobbak közül néhányan pedig védik egy-egy részterületen elért  korábbi előnyüket. Azoknak a biztosítótársaságoknak pedig, akik korábbi években jól teljesítettek az ügyfélszerzésben, most módjukban áll a minőségi, magasabb státuszú ügyfélkör, és az értékesebb gépjárművek tulajdonosai felé erősíteni. Ezek a társaságok élvezik leginkább előnyét annak, hogy széles termékpalettájukról kedvezményesen kínálnak további termékeket is arra nyitott, igényes, fizetőképes ügyfélkörnek. „Ami a szupermarketeknek az akciós csoki-Mikulás, az a biztosítóknak a kötelezőbiztosítás; nem a terméken elért nyereség a lényeg, hanem hogy emiatt odamenjen az ügyfél" – állítja Vass Gábor, a PBA Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezetője. „Bebizonyosodott, hogy a biztosítók árképzését nem a megtérülés oldaláról kell megközelíteni." Ezt a tendenciát támasztja alá az is, hogy a kedvezmények körében megjelentek a facebook-os kedvezmények, vagy a lakáshitelhez kötődő kedvezmények is. Ezek az ügyfelek a későbbiek folyamán jó eséllyel nyerhetők majd meg további termékeknek is, ehhez érdemes egy olcsó KGFB-vel megbízható, termékeny adatbázist építeni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.