Fáy utca 

Régebben kezdõdött a sugdolódzás, hogy bezárják a Fáy utcai kínai piacot. Nem alaptalanul.

Fáy utca 

Régebben kezdõdött a sugdolódzás, hogy bezárják a Fáy utcai kínai piacot. Nem alaptalanul.

Július 12-én végleg bezár a Shanghai bazár. A Vasas Sport Club májusban felmondta a Novák és Novák Kereskedõházzal 1991-tõl érvényes szerzõdést. Megállapodtak abban is, hogy a Kereskedõház addig lebontja, megszünteti a piacot.

Tizenhat éve a sportklub nagy bajban volt. Nehezen tudta mûködtetni a szakosztályait. Jól jött akkor Novákék segítsége. Bérbe vették a mai piac hétezer négyzetméteres területét. Átlagosan évi harmincmillió forintot fizettek a Vasasnak bérleti díj, hozzájárulás a klub áram, víz, és csatorna díjaihoz, valamit szakosztályok támogatása és más címen. Összesen félmilliárd forintot. Most úgy döntött a Vasas, hogy pályázatot írt ki 33 ezer négyzetméternyi területének hasznosítására. A Vasas vezetõi területük másik bérlõjének részét, a Shell kút által bérelt területet kivették a hasznosítandóból.

A kerületi polgármesteri hivatal tíz esztendeje akarja felszámolni a piacot. Rendszeresen fenyegette engedély bevonásával a kereskedõházat és a kereskedõket. Most  elõre akar megfizettetni velük 25 millió forint bontási pénzt. Ezt elkerülendõ, a Novák cég már most hozzá kezdett a bontáshoz. A hivatal hatóságokat kért fel a végrehajtásra, hogy a 25 millió forinthoz juthasson. A végrehajtás elkezdõdött.

Markovits László, a Vasas elnöke elmondta, hogy a szerzõdõ felek között mindvégig jó kapcsolat volt. A bérlõ kereskedõház pontosan fizetett. Egyik szemük sír, a másik meg nevet, de a pályáztatást meg kell lépniük. Annak bevételébõl tudják finanszírozni azokat a fejlesztéseket, melyek a sportklub XXI. századi színvonalú mûködtetéséhez szükségesek. Nem hirdették meg valóban a Shell által bérelt területet, mert arra határidõs joga van a továbbiakban is a benzinkutasoknak. 

Novák Tamás pontosított. A piac nem szûnik meg, csak áttelepül. Az ezer árus egy része a rákospalotai, más része a Verseny utcai piacra kerül át. Helyet találnak maguknak páran a Vágány utca végén is. Többek viszont még nem tudják, hogy mihez kezdenek.

h. f.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük