A szocialista rendszer kánonjának része volt a Nagy Oktöberi Szocialista forradalom ünneplése. Azért nem nevetséges mindez, mert kánonja a mai Oroszországban ma is érvényes. Ami azt jelenti, hogy még főbb vonatkozásaiban sem úgy történt ahogy ezt tanitják. Pldául az Auróra ágyólüvés mint kezdő jele, valamint a Téli Palota ostróma Eiszenstein Patyomkin Páncélos cimú fikciós filmjének nyomán váltak a káosz részévé.

A NOSZF-al pontosan ugyanaz a baj mint a Nagy Francia Forradalommal.  Nagyon gyorsan a terror vált benne öncélóvá. Ezt nagyon szépen tetten érhetjük a novemberi forradalom ikonográfiójában, ahol a fegyverek szuronyain lobogó zászló, és az Auróra, valamint természetesen Lenin volt a plakátok fő motivuma. Az erőszak apoteózisa volt, amire a foxi maxi csak ráéerősitette. Mert ők ezt ugy fogakmazták meg: A proletérdiktatóra, amikor a kisebbség, szigorúan a többség érdekében átveszi az uralmat, és szándékait megvalósitja akár erőszakkal is a többség érdekében, letörve annak ellenállását.

Tegnap sajnos sok halottunk volt. Igy ezt a képes összeállitás kizárólag a magyar November 7 plakátjaiból ma jelentetjük meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük