A Tihanyi Bencés Apátságban ünnepélyes keretek között mutatták a monostor legújabb kiadványát, Tóth Dezső helytörténész A szép szolgálatok mestere című tanulmánykötetét, amely Halbik Gáspár Ciprián (1840-1927), egykori tihanyi bencés apát életútjának, munkásságának állít emléket, születésének 170. évfordulóján.

A Tihanyi Bencés Apátságban ünnepélyes keretek között mutatták a monostor legújabb kiadványát, Tóth Dezső helytörténész A szép szolgálatok mestere című tanulmánykötetét, amely Halbik Gáspár Ciprián (1840-1927), egykori tihanyi bencés apát életútjának, munkásságának állít emléket, születésének 170. évfordulóján.

Egy álom vált valóra e kötettel, mondta bevezetőjében Korzenszky Richárd bencés perjel. Tóth Dezső tanár úr, aki a múltnak szorgalmas kutatója, évekkel ezelőtt már kivonatokat adott át az apátságnak készülő könyvéből, s most, hogy elkészült tanulmánya, örömmel adták ki, hiszen a múlt megbecsülése nagyon fontos számukra, hangzott el.

Csóka Gáspár bencés atya, a pannonhalmi apátsági levéltár igazgatója felidézte azt az 1997 áprilisában Dákán rendezett tudományos konferenciát, amelyet a falu szülötte, Halbik Ciprián emlékére szervezett a helyi Szülőföld Baráti Kör (melynek elnöke a dákai születésű Tóth Dezső), s ahol már előadások hangzottak el a tihanyi apátról.

A szép szolgálatok mestere kötet célja a jó értelemben vett tudományos ismeretterjesztés. Belőle megismerkedhet az olvasó az egykori tihanyi apát munkásságával, életútjával, és sok-sok háttérinformációt szerezhet a bencés rend magyarországi történetének, ünnepeinek, iskoláinak, könyvtárainak történetéről. Tehát a kötet rendtörténeti, pedagógiai és helytörténeti jelentőségű munka is egyúttal – méltatta a kötetet Csóka Gáspár. Majd röviden végigkísérte a könyv nyomán a polgári családban született Halbik Gáspár Ciprián életútját, a kicsi, Pápa közeli zömében protestáns vallású Dákától pápai és győri tanulmányain, pannonhalmi noviciátusán át 1864-es felszenteléséig, bemutatva győri, komáromi gimnáziumi tanári, igazgatói éveit, a könyvtártudomány felé fordulását, irodalmi munkásságát, alperjeli, perjeli, főiskolai igazgatói tevékenységét s végül tihanyi apátként a rend, a község, a kultúra előrehaladása érdekében végzett tevékenységét. Utalt rá, hogy a kiadvány függelékében megtalálhatók az apát emlékezetes ünnepi beszédei, egyes folyóiratokba írott tanulmányai is.

Végezetül a szerző, Tóth Dezső zárta a könyvbemutatót, köszönetet mondva az apátságnak, hogy a kiadványt megjelentette, valamint szólt a helytörténet-kutatás fontosságáról, kiemelve írói vezérelvét minden munkájában, mely szerint: Az országban nincs jelentéktelen település, legyen az akár száz lelkes közösség, vagy százezres lakosságú nagyváros. A kistelepülések és a nagyvárosok, a főváros és vidék eseményeiből, forrásainak összképéből épül, ismerhető meg a hiteles történelem. A múltat eltörölni akaró korral szemben a honismereti mozgalom mindig is a helyi történet feltárását, fontosságát hangsúlyozta.

Az apátsági templom védőszentje, Szent Ányos ünnepén tartott könyvpremier nevezetessége volt, hogy az eseményt követő szentmise szertartáson a szentáldozatot bemutató Varga Lajos váci segédpüspök Halbik Ciprián pásztorbotját, mitráját és ornátusát viselte.

Toldi Éva/Magyar Kurír

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük