A Szolgáltató államért Küzdök-Beszélgetés Pettkó Andrással, Az MDF Országgyűlési Képviselőjével

Felmenői harangöntők voltak a felvidéki Alsópetőfalván. A családi legenda szerint egy alkalommal a harangöntő gödör fogta meg a környező hegyekből a faluba tévedt medvéket. Ekkor a faluközösség a harangöntő családnak hálából címert alkotott, amelyben medve szerepelt, ez azóta is a família büszkesége. Pettkó András, aki szeretettel őrzi ezt a hagyományt, már a fővárosban született és nőtt fel, dísznövénykertésznek tanult. Előbb a Fővárosi Kertészeti Vállalatnál dolgozott, majd pályázaton elnyerte a Vám- és Pénzügyőrség létesítményeinek kertészi állását. Innen a KIPSZER-hez „igazolt", itt dolgozott képviselővé választásáig, 2002-ig. 1988 óta tagja a Magyar Demokrata Fórumnak.

– Azt mondja: mindig közösségi embernek tartotta magát.

– Igen, kezdettől fontosnak éreztem, hogy aktív résztvevője, szereplője legyek annak a közösségnek, amelyhez tartozom. Ezért vállaltam részt a nyolcvanas évek végén a Duna Kör, később a Magyar Demokrata Fórum megszervezésében.

– Abban az időben alig volt több tizennyolc évesnél. Hogy kezdődött?

– Sokat jártam a hegyeket akkoriban, és a túravezető barátom egy napon azt mondta: itt, a Dunakanyarban vízlépcsőt fognak épí teni. Ez megdöbbentett és felháborított, keresni kezdtem a teret a tiltakozásra. Így kerültem kapcsolatba az akkor alakuló Duna Körrel. Ez volt az a pont, amikor szembefordultam a rendszerrel.

– És a következő?

– Amikor megjelent a Hitel című folyóirat első száma. Elolvastuk, és átbeszélgettük az éjszakát a feleségemmel. Azt mondta: a nemzetnek most arra van szüksége, hogy politizálj. Én majd nevelem a gyerekeket. Nagy hatással voltak rám és közel álltak a gondolkodásomhoz Csengey, Csoóri és Csurka írásai, így természetes volt számomra, hogy az MDF-et választom. Ma is ezt az értékrendet vallom a magaménak, húsz év után is ezzel értek egyet. Közben dolgoztam a Duna Körben, együtt az akkori MSZMP reformszárnyának a tagjaival, és a későbbi pártok akkor alakuló csíráival, de ott ismertem meg Sólyom Lászlót is. 1989-ben aztán a barátaimmal létrehoztuk az Ifjúsági Demokrata Fórumot. Ez volt akkor az első új politikai ifjúsági szervezet. Az volt a célunk, hogy a velünk rokonszenvező fiatalokat bevonjuk a karitatív és a környezetvédelmi munkába, meg persze az is, hogy ezen a módon is szervezzük az MDF utánpótlását. Ez nagyon szép munka volt, aminek csak a kezdeteinél tudtam ott lenni, mert következett a sorkatonai szolgálat. Óbudai barátaimmal együtt azért részt tudtam venni – ha közvetve is – a munkásőrség „lefegyverzésében": Németh Miklós miniszterelnök a lakásán fogadta pártunk delegációját, amellyel megállapodott a fegyverek leadásáról. Barátaim egy csoportjával kint várakoztunk, és nagy kő esett le a szívemről, amikor a többiek kijöttek az eredménnyel. Akkor vallott nézeteim sem változtak az azóta eltelt két évtized alatt, és meghatározzák a Magyar Gárdával kapcsolatos elítélő véleményemet is: nem támogatok olyan félkatonai szervezetet, amely párthoz kötődik.

– A két évtizeddel ezelőtti hónapok sorsfordító eseményei, újdonságai közé tartozott a karitatív tevékenység újraindulása is. Ebben is részt vett?

– Akkoriban eleinte a Németországból, Svájcból, Hollandiából érkező segélyszállítmányok fogadásában, elosztásában segítettünk. Aztán megfordult a menetirány, és mi vittünk segítséget Erdélybe. Az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó akciónk az volt, amikor Székelykeresztúrra vittünkel tizenkét, Magyarországon már leselejtezett inkubátort. Az ottani egészségügyi felszereltség mellett azonban ez is óriási segítségnek számított, sok újszülött köszönhette az életét ezeknek a készülékeknek, ez pedig nekünk nagyon nagy örömöt jelentett. Ez volt a fizetségünk. Mert tudja, a kilencvenes évek elején az emberek még nem azt kérdezték, mennyit fizetnek ezért vagy azért, hanem örömmel, maguktól cselekedtek.

– A környezetvédelem is ilyen régi „ vesszőparipája "?

– Igen, már a kilencvenes évek elején több akció szervezésében vettem részt, amikor még az volt a tét: lesz-e expo Budapesten és Bécsben, vagy nem. Legutóbb pedig én szerveztem meg az első szellemi környezetvédelmi konferenciát Magyarországon.

– Mit jelent a szellemi környezetvédelem?

– Azt, hogy le kell határolni: kihez jutnak el a reklámok, amelyek, ha korlátlanul ömlenek, szellemi környezetszennyezőkké válhatnak. Ezt a szelekciót több országban már elvégezték, nálunk még többé-kevésbé várat magára. Gondoljunk csak arra, hogy századunkban minőségi ugrásnak vagyunk a tanui, hiszen egyre több háztartásban ott van már nálunk is a számítógép, és vele az internet. Csakhogy itt az újabb gond is: védeni kell a fiatalokat, és szabályozni kell, kihez milyen tartalmak jussanak, juthassanak el. A technikai része megoldott, hiszen vannak tiltó szoftverek, amelyek megakadályozzák, hogy a gyerekek nem nekik szóló tartalmak fogyasztóivá váljanak. Amúgy persze nem baj, sőt, hatalmas előny, hogy már a gyerekek agya is ráállt az interneten hozzáférhető ismeretek befogadására. Az oktatásnak is fel kell zárkóznia, lépést kell tartania ezzel: másképp, más tempóban, rendszerben kell a tananyagot közölni a gyerekekkel.

– E szakterületek mellett magával a politikával is folyamatosan foglalkozott. Milyen eredménnyel?

– 1998-ban voltam először képviselőjelölt, ekkor az MDF a saját listáján, a 31. helyen indított. A parlamentbe azonban nem ekkor, hanem a következő választáskor, 2002-ben kerültem be, mint a közös Fidesz-MDF-lista 40. helyezettje. Persze, készültem rá, mégis meglepett, amikor képviselő lettem, a választások éjszakáján alig akartam elhinni.

– Ezzel, gondolom, egy teljesen új korszak kezdődött az életében, hiszen a képviselő egészen más eszközökkel végzi érdekérvényesítő munkáját, mint egy közember.

– Természetesen végig kellett gondolnom, hogy mások a parlamenti munka módszerei, eszközei, mint azok, amelyeket korábban, dísznövénykertészként ismertem. Egy képviselőnek meg kell tudnia fogalmazni a javaslatait, észrevételeket kell tennie, és törvényjavaslatokat terjeszthet elő. Az elmúlt több mint hat évben

tett módosító javaslataim sorsa a honlapomon is végigkísérhető, a legtöbbet elfogadták és megvalósultak, büszke vagyok rájuk. Mint ahogyan arra is, hogy azt hiszem, sikerül megvalósítani, amit célul tűztem ki: ellátni a középosztály alsó sávjának, a kétkezi embereknek a képviseletét.

– Kérem, mondjon példát sikeres módosító indítványaira!

– A szolgáltató állam megvalósításán fáradozom. Meggyőződésem, hogy nemcsak az állampolgárnak, hanem az államnak is vannak kötelezettségei: segítenie kell polgárait az eligazodásban, egyszerűsítenie kell az ügyintézést. Sok, látszólag apró dolog is javíthatja az emberek közérzetét, hangulatát. Az én javaslatomra fogadta el a parlament például, hogy az APEH tegyen közzé online adózási naptárt. Azt is én értem el, hogy ma már minden APEH-irodában lehet bankkártyával is fizetni. Ettől az évtől kezdve pedig minden állampolgár kap visszajelzést arról: célba ért-e az adójának valamely célra felajánlott egy százaléka. Hiszen biztosan sokan emlékeznek rá, hogy az utóbbi években ez egyáltalán nem volt egyértelmű. Az embereknek pedig joguk van tudni a pénzük további sorsáról, különösen, ha ők döntöttek róla. Úgy hiszem: ha az átláthatóbb ügyintézés következtében egyszerűbbek a mindennapok, azzal egyben az állam is olcsóbban és hatékonyabban működik, tehát mindkét fél jobban jár. Ahhoz is joga van az állampolgárnak, hogy nyomon követhesse, hogyan áll az ügye, mint ahogyan a nyugati demokráciákban ez működik is. Mindent a lehető legegyszerűbben és leggyorsabban lenne jó intézni, nem kellene mindenütt kivárni az előírt harminc napot, ha megoldható a kérdés hamarabb is.

– Évek óta hallunk az ügyfélkapuról, az elektronikus aláírásról. Mindez szintén meggyorsíthatná az ügyintézést, ha jobban működne.

– Hát igen. Elfogadták azt a javaslatomat is, hogy minél több szolgáltatást kell az ügyfélkapura telepíteni, mert akkor az emberek úgy ítélik majd meg, hogy érdemes ezt a lehetőséget használni, kihasználni. Egyelőre azonban az a furcsa helyzet, hogy 2008-ban az APEH honlapjáról egymillió 965 ezren töltötték le az adóbevallási nyomtatványt, de közülük egymillió 350 ezren nem elektronikusan továbbították az adóhatóságnak, hanem kinyomtatták, és feladták postán. Bízom benne, hogy mindez hamarosan változni fog.

– 2006-ban pártja országos listájáról nyolcadikként jutott a parlamentbe, a szakterülete pedig változatlan: informatika és civil szervezetek.

– Igen, és az sem változott, hogy igyekszem minden erőmmel a képviselői munkára koncentrálni. 2002-ben Újpesten megválasztottak önkormányzati képviselőnek is; ott, ahol ma is egy panelházban élünk a „szellemtelepen" gimnáziumi tanár feleségemmel, egyetemista és középiskolás gyermekeimmel. De erről a mandátumról lemondtam, hogy teljes erőmmel a parlamenti munkára tudjak összpontosítani. A véleményem azóta sem változott: a képviselő, az legyen képviselő, és semmi más. Persze, ahhoz az is kell, hogy ne 220 ezer forintos bruttó fizetés legyen az alap. Azt a három-négyszáz képviselőt meg kellene rendesen fizetni, amin bruttó egymillió forintot értek, a többi térítést pedig véleményem szerint meg kell szüntetni, és a vitát be kell fejezni. Ennél szerintem csak a bizottsági elnökök kaphatnának többet.

Azt is igazságosnak tartanám, ha a képviselő nem lehetne polgármester, mert a két tevékenységet egyszerre nem is lehet teljes értékűen ellátni. Ez egyébként nem „az idők kezdetétől", csak 1994 óta van így.

– Úgy tudom, hogy a két fő szakterületét ön választotta.

– Igen, mert régóta közel állnak hozzám. A civil szféra, az úgynevezett harmadik szektor erősítést érdemel, mert akkor az államtól sokfajta tevékenységet át tud vállalni. Ami pedig az informatikát illeti: ma már csak ennek használatával képes a nemzet előbbre menni. Úgy is mondhatnám: aki nem netrekész, az nem menetrekész, annyira beépült az életünkbe a számítógép. Ha téli gumit vásárolok, a szerelő lehúzza a munkáskesztyűjét, és megnézi a gépen, milyen gumi van raktáron. Aztán visszahúzza a kesztyűt, és átszereli a gumit. A következő törvénymódosítás, amelyet benyújtok, arról szól: a felnőttképzésben szerepeljen egy kötelező informatikai modul, mert aki ilyen ismeretekkel rendelkezik, annak ez biztosan hasznára válik a jövőben, akárhogyan is alakul az élete. Egy alapítvány, amelynek munkáját segítem, számítógépet és internetet juttat el Borsodba, a mélyszegénységbe, ahol 60-70 százalékos a munkanélküliség. Agéphez harmincezer forintos önrészt kell vállalni – így nem az ölükbe hull, hanem ők is áldozatot vállalnak érte -, és ehhez az alapítvány egy éven át ingyen biztosít internetet. Sok helyen a polgármester, az önkormányzat fizette ki ezt az összeget, a „vevő" pedig hathavi részletben törlesztette. Nyolcvan-kilencven százalékban be is fizették az emberek. Aki akart, ezen a módon ki tudott emelkedni a mélyszegénységből: esténként összegyűlnek annál, akinek gépe van, mint régen a tévé előtt, és munkát, meg más lehetőségeket néznek, keresnek az interneten. Szóval, van egy másik Magyarország is, nem Budapest szemüvegén át kell nézni a világot!

– A civil szervezeteket belülről látja, ezért a gondjaikat is nyilván közelről ismeri.

– Hogyne. Azt látom, hogy nagy szükség lenne egy civil bankra, ezt is szeretném a parlament elé terjeszteni. Jelenleg 76 ezer egyesület, alapítvány van bejegyezve Magyarországon. Ezek egyharmada jól működik, részt tud venni uniós pályázatokon, de hatkilenc hónapra, amire a pénz megérkezik, már nincs anyagi kitartása. Az általam javasolt bank a megnyert pályázatokat finanszírozhatná, ehhez másfél milliárd forintra lenne szükség. Ennek kidolgozása vár rám az idén. Egyébként Olaszországban és Lengyelországban is sikeresen működik már hasonló konstrukció.

– Ha jelenleg a civil szervezeteknek csak az egyharmada működik sikeresen, mi lehet a többi sorsa?

– Ez a 76 ezer szervezet húsz év alatt jött létre, és mára sok kiürült közülük. Tabula rasát kéne csinálni, mert a KSH-hoz érkező adatokból az derül ki, hogy mintegy 40 ezernek van adószáma.

Van jól, és van alig működő közöttük. Ahogy én látom, körülbelül 50-55 ezer fog megmaradni. Szerintem a civil világot úgy lehet előre vinni, ha minél távolabb kerül a politikától. Adott esetben egy pártnak kell felemelnie a civilek zászlaját, nem pedig fordítva. A helyi kisközösségeknek kell minél többet áldozniuk a nemzet oltárán, de ehhez az kell, hogy erősödjön a szociális munkások, az önkéntesek megbecsülése, akár anyagilag is. Az ő feladataik sajnos amúgyis nagyon megnövekszenek a munkahelyek tömeges megszűnésével. Olyan nagy kérdések állnak előttünk: vajon hogyan fog élni és megélni egy család, ahol a szülő munkanélküli? Néhány nagyon nehéz év előtt áll az ország, nem lesz könnyű ebből a spirálból kiemelni majd azokat, akik most belekerülnek.

– És önnek milyen tervei vannak az előttünk álló évekre?

– Természetesen képviselőként szeretnék dolgozni a következő ciklusban is, de ha mégsem így történik, akkor feltehetően visszatérek az eredeti szakmámhoz, és egy civil szervezetben dolgozom majd, egyszerű munkásként. De addig még sok minden áll előttünk: dolgozni fogok azért, hogy legalább egy-két képviselőnk bekerüljön az Európai Parlamentbe, hiszen ott Olajos Péter képviselőtársam ma is kiváló környezetvédelmi munkát végez. Az említett témákon kívül egy matricakampányon dolgozom, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy húzzuk ki a konnektorból a mobiltöltőt, mert ha nem, akkor feleslegesen fogyaszt áramot. És egy másik téma: a mobiltöltők szabványosítása. Apróságnak tűnik, de ez is azon dolgok közé tartozik, amelyek egyszerűbbé és komfortosabbá tehetik a mindennapi életet.

Varga Zsuzsa

Fotó:Pozsonyi Zita

Comlex Magazin XVI. évfolyam 3. szám 2009. március

http://www.complex.hu/