A Tea Party és a katolikus társadalmi tanítás

Kevesebbet költő kormány, kisebb állam, kisebb adók, egyéni felelősségvállalás, a bevándorlás szigorítása, a középosztály békén hagyása, abortuszellenesség. Összeegyeztethetőek-e a széles körben népszerű, Barack Obama kormányzatát élesen elutasító amerikai libertárius-konzervatív Tea Party mozgalom célkitűzései a katolikus társadalmi tanítással?

Kevesebbet költő kormány, kisebb állam, kisebb adók, egyéni felelősségvállalás, a bevándorlás szigorítása, a középosztály békén hagyása, abortuszellenesség. Összeegyeztethetőek-e a széles körben népszerű, Barack Obama kormányzatát élesen elutasító amerikai libertárius-konzervatív Tea Party mozgalom célkitűzései a katolikus társadalmi tanítással?

A Tea Party elnevezés az 1773-as bostoni teadélutánra utal, amikor indiánnak öltözött hazafiak a tengerbe szórták a Boston kikötőjében horgonyzó angol hajók tearakományát. A gyarmatok lázadó lakossága így adott hangot annak, hogy nem kíván tovább adózni parlamenti képviselet nélkül. A Tea Party mozgalom az internetes közösségi portálok segítségével hólabdaként növekedett. Elfogadott vezetője és egységes szervezete azóta sincs, de erejét a leglátványosabban talán 2010. augusztus 28-án mutatta meg, amikor Glenn Beck, a jobboldali Fox News tévécsatorna műsorvezetője több százezer embert csábított fel Washingtonba, hogy az Obama-féle „szocializmus" ellen tiltakozzanak. A mozgalom nem hivatalos elnökjelöltje Sarah Palin alaszkai kormányzó, aki a Republikánus Párt alelnök-jelöltje volt azon a választáson, amit végül a Demokrata párti Barack Obama nyert meg.

A mozgalom követelései közt szerepel, hogy az amerikai szövetségi kormány minél kevésbé avatkozzon be a helyi tagállami kormányok és az emberek dolgába, az adók legyenek minél kisebbek, csökkentsék a központi újraelosztást, és mindenki vállalja magáért a felelősséget, álljon meg a maga lábán. Így szép számmal vannak a mozgalomban libertáriusok is. Ez a speciális fogalom azokra a „klasszikus liberálisokra" utal, akik az egyéni felelősségvállalást hangsúlyozzák, és a mai liberálisokkal ellentétben nem támogatják azt, hogy az állam minél több pénzt osszon újra szociális célkitűzések miatt.

A CNA Steven Schnecket, az Amerikai Katolikus Egyetem katolikus társadalmi tanítással foglalkozó intézetének igazgatóját és Robert Sirico atyát, az Acton Intézet michigani intézetének, a Grand Rapidsnak az igazgatóját kérdezte arról, hogy a Tea Party célkitűzései mennyiben egyeztethetőek össze a katolikus társadalmi tanítással.

Sirico atya úgy fogalmazott, hogy a Tea Party mozgalom eléggé formátlan, amorf jelenség, nagyon változatos, mint spontán, populista mozgalom. A mozgalom összefoglalva kisebb államot szeretne és azt, hogy az politikusoknak kisebb hatalma legyen az emberek élete felett. A mozgalom számos tagja, szimpatizánsa „fejlett katolikus érzékenységről" tesz tanúságot, míg mások „már-már anarchista" nézeteket vallanak. És az is figyelemre méltó, mondja Sirico, hogy a mozgalom rengeteg apolitikus embert vett rá arra, hogy mégis foglalkozzon a politikával.

Hozzáteszi: az egyháznak a szubszidiaritásról szóló tanítása, tehát hogy a dolgokat amennyire lehet, helyben kell elintézni, egybecseng a Tea Party számos követelésével. Sirico azonban óv a Tea Party fanatikusabb szárnyától. A szubszidiaritás azt jelenti, fejti ki az atya, hogy a társadalom magasabb szintjéről nem szabad beavatkozni az alsóbba, csak ha az nyilvánvalóan szükséges, de akkor is csak időlegesen. A helyi problémákat és igényeket ugyanis leginkább helyben tudják kezelni, a kormányhoz való fordulás csak az utolsó megoldás lehet.

Steven Schneck arra figyekmeztet, hogy a katolikusoknak négy alapvető szempontot kell figyelembe venniük, amikor politizálnak: az emberi személy méltóságát, azt, hogy a közjó előrébb való a személyes érdekeknél, a szolidaritás a közösség más tagjaival, az állampolgárokkal, és végül az említett szubszidiaritás, ami az állam és a civil társadalom szerepének megfelelő felfogását jelenti. Ugyancsak különösen tekintettel kell lennie egy katolikusnak a szegények helyzetére, a bevándorlókra, a család és a közösség alapvető fontosságára, és különösen tisztelnie kell a teremtést és a magántulajdont.

Schneck rámutat, hogy a Tea Party leginkább a szolidaritás és a közjó kérdésében van feszültségben a katolikus tanítással, de mutatkozik némi feszültség a bevándorlás és a szegények helyzete kezelésének felfogásában is.

A szabadságot nem csupán a mások iránti felelősségünk határozza meg, ahogy az öngondoskodásra és a felelősségvállalásra buzdító libertárius individualizmus tartja, hanem az, hogy mit teszünk másokért, és ez ki is terjeszti a szabadságot. Schneck figyelmeztet, hogy az az individualizmus, ami az igazságosságot a szolidaritás nélkül képzeli el, könnyen ellentétbe kerül a keresztényi szeretettel.

A kapitalizmust támogató és kutató katolikus Acton Intézet helyi vezetője arra is emlékeztetett, hogy a Tea Party mozgalom és a konzervatív Republikánus Párt ellenzi Obama egészségügyi reformját, amivel a biztosítással nem rendelkező amerikaiaknak állami biztosítást adnak. A reform ellenzői mindezt szocializmusnak tartják. (Amerikában az egészségügy „fizetős", azaz mindenki magánbiztosítóknál köt biztosítást, és ennek függvényében kap ellátást, de sokan ezt nem tudták kifizetni, őket akarta bevonni az egészségügybe az állami biztosítással Barack Obama.) Azonban XVI. Benedek az egészségügyi ellátáshoz való jogot elidegeníthetetlen jognak tartja, amit a kormányoknak biztosítaniuk kell állampolgáraik számára, függetlenül attól, hogy ki tud fizetni érte.

Sirico azzal kritizálja a Tea Party mozgalmat, hogy semmilyen szerepet nem szánnak a szegénység kezelésében a kormánynak. De ő is és Schneck is leszögezik, hogy ettől függetlenül alapvetően szimpatizálnak a mozgalommal. Schneck hozzáteszi: örvendetes, hogy a Tea Party vezetői határozottan abortuszellenesek, annak ellenére is, hogy a mozgalomban erősen jelen lévő libertárius áramlat nem szereti, ha a kormány erkölcsi vagy vallási értékeket támogat.

Magyar Kurír (szg)