2024.március.29. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

A Hauer cukrászda legendája újra életre kel

4 perc olvasás

image10.jpgA Hauer, Budapest egyik legrégebbi, 1899-ben alapított cukrászdája, évtizedes kényszerszünet után, 2017. augusztus 20-ától újra várja vendégeit.

 

Az 1899-ben, Hauer Rezső által alapított cukrászda az első világháború után élte virágkorát, amikor százötven alkalmazottal működött, és egy csokoládé- és bonbonüzem is tartozott hozzá. Rendszeres vendége volt Krúdy Gyula, és megrendelői közé tartozott Horthy Miklós is. Termékei közül a Hauer-krémes volt a legsikeresebb, valamint az ananász- és marcipán-ízesítésű tejszínes sütemények, no és természetesen a „hideg nyalat”, ahogy akkoriban a fagylaltot nevezték. Nem csoda hát, hogy Hauer Rezső neve a közönség körében fogalommá vált. Gerbeaud Emil halála után, 1920-ban így őt választotta örökös díszelnökévé a cukrász ipartestület.

Az üzlet 1949-es államosítását Hauer Rezső csak néhány évvel élte túl. A cukrászda egy ideig Erkel, majd ismét Hauer néven működött a szocializmus idején. Eredeti, polgári hangulatát meg tudta őrizni egészen a rendszerváltásig, amikor privatizálták, és a vevőnek „köszönhetően” 1991-ben végül bezárták. A cukrászdát később egy vállalkozó vette meg, újította fel, és végül 2002-ben meg is nyitotta, de különféle problémák miatt néhány év múlva be kellett zárnia.

 

Jelenlegi tulajdonosa 2016 őszén vásárolta meg az üzletet, és újította fel alaposan. A felújítás során ügyeltek arra, hogy a lehető legnagyobb mértékben fel tudják idézni a cukrászda aranykorát jelentő 20-as, 30-as évek hangulatát. 

 „Mivel az eredeti berendezést már az 1991-es privatizáció idején elbontották, a kiindulópont (a korabeli fotók mellett) a 2001-es felújításkor kialakított üzletbelső volt. Ezt alapul véve történtek olyan, az üzlet hangulatát meghatározó felújítások, mint például az újragondolt álmennyezet, az antikolt faburkolat vagy a székek új, a korabeli hangulatot jobban tükröző huzata. Érdekesség, hogy a híres Hauer-sütemények színvilágát vettük alapul az üzletbelső új színeinek kiválasztásakor.

 A cukrászda portálja szintén az aranykor szellemét idézve újult meg. A korábbi, szomorkás mélybarna portál antikolt festést kapott, az ablakokat már csak jelzésértékű vitrázsfüggöny takarja.” – mondta el Enyvváry Péter, a Hauer cukrászda és kávéház belsőépítésze, aki a Rózsavölgyi Szalon díszlettervezőjeként is ismert, és korábban többek közt az Oscar étterem és bár, valamint az À Table étteremlánc belsőépítészeti kialakítását is megálmodta.

 Az újjászületett Hauer cukrászda és kávéház 2017. augusztus 20-ától várja ismét vendégeit. A kézműves, helyben készült sütemények és torták között megtalálhatók a nagy klasszikusok, mint például a Dobos-torta, az Esterházy-torta, a Rigó Jancsi vagy a Sacher-torta, de a modernebb ízlésnek megfelelő gyümölcsös túrótorták és mousse-torták is. (A süteményeket, tortákat természetesen elvitelre és rendelésre is készítik.)

 Az édességek mellett a Hauer minőségi olasz kávéval, teával és természetesen fagylalttal, reggel 8-tól pedig reggelivel várja vendégeit. A tulajdonos távlati terveiben a rendezvényterem hasznosítása is szerepel – természetesen elsősorban kulturális célokra. Hermann Miklós, üzlettárs minderről azt mondta,  „célunk, hogy maradandó élményt nyújtsunk a 21. század emberének, nemcsak helyben készült süteményeinkkel és tortáinkkal, hanem a Hauer cukrászda aranykorát idéző, korhűen felújított, békebeli környezettel is. Meg vagyok győződve arról, hogy a Hauer újjászületése tovább emeli Budapest egész Belvárosának fényét.”

 

Scheirich Arnold, mestercukrász egyike azoknak akik majd gondoskodnak a finom süteményekről már előre örül, hogy ujranyitott a patinás cukrászda: „Büszke vagyok arra, hogy részt vállalhatok egy legenda újjászületésében. A Hauer név kötelez, tehát csak a legjobb alapanyagokkal dolgozunk, hogy a ma betérő vendég is ugyanazt a kiváló minőséget kapja, mint Hauer úr idejében.”

 

Magos Emőke, mestercukrász aki szintén ugyanott dolgozik mindezt azzal egészitette ki, “amellett, hogy vendégeinknek a lehető legjobbat adjuk, hozzá szeretnénk járulni a jövő  cukrásznemzedékének felneveléséhez is: együttműködünk a Dobos C. József Szakiskolával, a magyar cukrászképzés egyik legfontosabb szakmai műhelyével annak érdekében, hogy tudásunk legjavát minél több diáknak átadhassuk.”  

 

 

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.