2024.április.19. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

A jazz legenda visszatér! — LEE KONITZ QUARTET

2 perc olvasás

image1_18.jpgAz idén 90 éves Lee Konitz a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása, aki épp úgy bábáskodott a cool, mint az avant-garde jazz születésénél. Kezdetben klarinétozott, klasszikus zenét tanult majd rátalálva kedvenc hangszerére, áttért az altszaxofonra. A ’40-es, ’50-es években Miles Davis-szel és a korát szintén meghatározó billentyűssel, Lennie Tristano-val dolgozott.

 

Lee Konitz még mindig a világ egyik legjobb alt-szaxofonosa, aki sokaktól eltérõen nem Charlie Parker nyomdokaiba lépett, hanem önálló, saját hangját alakította ki. Soundja az évek folyamán organikusan változott. Eredetileg száraz  volt, amit akkor változtatott meg, amikor Stan Kenton nagyzenekarában kezdett fújni. Erre feltétlen szüksége is volt, különben megfulladt volna a zenekar nagy hangerejében. “Nem volt könnyû abban a zenekarban altszaxizni. Legközelebb inkább dobos leszek.“ – nyilatkozta.

 

Pályája során olyan klasszisokkal dolgozott együtt, mint Dave Brubeck, Ornette Coleman, Charles Mingus, Elvin Jones, Charlie Haden, vagy épp a vele azonos évben, 1927-ben született Zoller Attila.

 

Lee Konitz diszkográfiájával a WikiPedia külön oldalon foglalkozik, melynek oka, hogy zenekarvezetőként 147 azaz  száznegyvenhét korongon hallható! Sidemanként pedig még ugyanennyi albumon működött közre.

 

Legutóbb 2013-ban duóval a BJC-ben, majd 2014-ben triójával, a MÜPA-ban adott emlékezetes koncertet.  Ezen az estén kvartettjével lép fel, egy felejthetetlen, a hazai jazz-zenei történet újabb mérföldkövének számító koncert keretében.

 

 

Lee Konitz – szaxofon, Florian Weber – zongora, Jeremy Stratton – bőgő, George Schuller – dob

 

Jegyár: 5400 HUF

Dátum: 2018.06.18. 19.00&21.00 (hétfő)

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.