A KÖZFINANSZÍROZOTT JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁS SZEREPE

A médiában egyre gyakrabban lehet arról hallani, hogy a járóbeteg szakellátásban visszaszorul a közfinanszírozott forma. Bár a magánorvosi ellátás valóban erősödik, le kell szögezni, hogy egyelőre az állami és magán ellátás még nagyságrendileg sem összevethető.

Időnként megjelennek olyan nyilatkozatok a médiában, melyek szerint a járóbeteg szakellátás nagy része ma már magánellátásban történik, és visszaszorulóban lenne a közfinanszírozott ellátás. A MEDICINA 2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség egyrészt ezt számszakilag sem látja megalapozottnak, másrészt az ellátórendszerbe – szorosabban véve a rendelőintézetek munkájába – vetett közbizalom megingatására alkalmasnak tartja az ilyen kijelentéseket, ezért kötelességének érzi tiszta vizet önteni a pohárba.

Magyarországon évente 50 millió orvos-beteg találkozás történik a közfinanszírozott járóbeteg szakellátásban, független rendelőintézeti vagy kórházhoz kapcsolt rendelőintézeti szakorvosi és nem szakorvosi (gyógytorna, fizikoterápia, audiológiai, stb.) ellátás során. Azaz évente minden magyar állampolgár átlagosan 5x veszi igénybe a járóbeteg szakellátást.  A diagnosztikai vizsgálatokat (pl. CT, MRI képalkotó vizsgálatok, vérvétel és a hozzá kapcsolódó laborvizsgálatok) nem is számítottuk bele ezen értékbe.

Sajnos nem rendelkezünk hivatalos, megbízható adattal arról, hogy mennyi beteget látnak el a magánfinanszírozott járóbeteg szakellátásban, és erre mekkora finanszírozási összeg jut. Szakmai becsléseink szerint* a magánfinanszírozott járóbeteg szakellátásban évente kevesebb mint 1 millió orvos-beteg találkozás történhet, tehát nagyjából minden 10. honfitársunk jut el évente egyszer a magánellátásba.

(*A Primus Magán Egészségügyi Szolgáltatók Egyesületét alkotó 12, a saját bevallásuk szerint a hazai magán egészségügyi szektor meghatározó szolgáltatója 2016-ban együttesen és összesen több mint félmillió orvos-beteg találkozót regisztrált.)

De nem pusztán arról van szó, hogy ötvenszer több orvos-beteg találkozás történik a közfinanszírozott ellátásban, hanem arról is, hogy a fenti kiemelt járóbeteg szakellátási tevékenységre 2018-ban mintegy 132 milliárd forintot költ majd a társadalombiztosítás. Ehhez képest nyilvánvalóan eltörpül a magánfinanszírozott ellátások köre.

Ráadásul a magánellátás bevételei között megjelenik a foglalkozás-egészségügyi ellátás és egészségszűrések, az ún. „menedzserszűrések” is, amelyek a társadalombiztosítás által nem is finanszírozottak, illetve a munkáltatás részét képezik. Ezek természetesen nagyon hasznosak, de nem a szorosan vett gyógyító tevékenység körébe tartoznak, így egy ilyen összehasonlítás során a magánellátás bevételeiből le kellene vonni e tételeket.

A Szövetség 2015-ben „Járóbeteg Konzultációt” szervezett, melynek során közel 8500-an válaszoltak a kérdésekre. Azzal az állítással, hogy „A közfinanszírozott (állami forrásokból biztosított) egészségügyi szolgáltatás biztonságot jelent számomra” a megkérdezettek 82 százaléka egyetértett, tehát nyugodtan beszélhetünk közbizalomról. Mindeközben e kutatás „Amennyiben hosszú a várakozási idő, akkor magán egészségügyi szolgáltatóhoz megyek” kérdésével csak a válaszadók 30,7 százaléka értet egyet, tehát a megkérdezettek zöme (közel 70%) vagy anyagi helyzete miatt nem fordul magánellátóhoz, vagy úgy vélekedett, hogy nincs arra szükség, hogy magán egészségügyi szolgáltatóhoz menjen, mivel komoly betegséggel úgyis az állami ellátáshoz kell fordulnia.

Fontos, hogy a magyar betegek értsék és tudják, hogy ellátási szükségletük esetén bizalommal fordulhatnak a sok problémával terhelt, betegfogadási listákat működtető, de biztonságos ellátást nyújtó szakrendelőkhöz, amelyek megtesznek mindent a lehető legteljesebb ellátásukért, és szükség esetén gondoskodnak továbbjuttatásukról a megfelelő kórházba.