2024.március.29. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Révay András: Egy sajátos kívülálló

4 perc olvasás

papp-1.jpg A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett, Kossuth-díjas festő, tűzzománcművész, Papp Oszkár válogatott műveiből nyílt szűk, de nagyon intenzív keresztmetszetet adó kiállítás Budapesten, a Kőrősi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ Galériájában. A kiállítás március 19-ig tekinthető meg.

papp-2.jpg Papp Oszkár (1925 – 2011) művészeti életünk sokfelé tájékozódó, különböző műfajokkal és technikákkal kísérletező, de különösen jelentős eredményeket mégis inkább a tűzzománccal elérő képviselője. Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán 1945-ben kezdte, a történelmi sorsforduló idején. A „Fényes szelek” művésznemzedékének öntudatos képviselőjeként robbant be a közéletbe. Indulásakor szemléletét az absztrakt – szürreális törekvések jellemezték, később a természet organikus és strukturális rendjének kutatása érdekelte. Az ember és a természet kapcsolatát kívánta megragadni. Rajzain különböző nyelvezetű „vizuális párbeszédet” folytat a természettel. Érdeklődésének másik területe, a mitológia világa. Az 1970-es évektől készült – gyakran sorozatban komponált – műveiben a kétféle világ szintetizálására vállalkozik.

papp-3.jpg Papp Oszkár olyan művész volt, akiről beszélni kell, akinek a műveit látni kell – állapította meg Feledy Balázs író, művészetkritikus, a kiállítás megnyitásakor. Analizáló és szintetizáló művész volt egy személyben. A kiállításon látható önarcképe 1956-ban készült, azon jól érzékelhetően gondterhelt. Nem maradt ki a történelemből. Küzdő típus volt, határozott értékrenddel, és így lett ő egy sajátos kívülálló. Olyan, aki azért belül is volt a magyar képzőművész társadalomban és olyan belül lévő, aki egy picit mindig kívül is volt, autonómiáját mindvégig megőrizte. Képes volt gondolatait átültetni egy folyamatosan önmegújító művészetbe. Sosem maradt a „szakma” falai között. Az ezotériához való vonzalma jól követhető munkáiban. Voltak korszakai, mint például a „Vitában a történelemmel” a „Sorsképek” vagy az „Átvalósulások”. Egyszer maga is elmondta: az alkotás soha sem a foglalkozásom, sokkal inkább mindig a hivatásom volt. Minden szabálytalanságot elkövettem, amit csak lehetett.

papp-4.jpg Foglalkozása valóban több is volt: műemlékvédelmi restaurátor, népművelő, művelődésszervező. Diplomája ugyanis nem volt, mert ő maga döntött úgy, hogy ne döntsenek róla mások. Életműve mégis igazolja, hogy kiemelkedő alkotóvá érett. Zománccal a hatvanas évek végétől kezdett foglalkozni, színei szinte lángolnak, átsüt rajtuk az erotika. A kifejezetten ötletgazdag fejsorozatnak több „rétege” van. Az első, a korai képek, majd a nyolcvanas években egy újabb társult hozzá, a jellemrajzok. Összességükben így lettek sorsképek; ez volt – ez van – és még más is lehet. A legelső kiállításán Hamvas Béla is megjelent, majd a képek láttán megállapította: ezek alkalmasak meditációs objektumnak. Használjuk tehát a sorozat képeit arra, amire valók! Álljunk meg néhány percre – vagy legalább egy pillanatra – egy – egy kiválasztott kép előtt és engedjük, hogy a maga módján hatni tudjon ránk.

papp-5.jpgPapp Oszkár festményeinek formanyelve gazdag. A friss színekben pompázó, látványszerű megjelenítés, a mozgékony ecsetkezelés, a motívumok szerkezetére szorítkozó konstruktivitás, a szürreális, víziószerű megoldások és a nonfiguratív képmegoldás mind, egyaránt része eszköztárának. A technika is változatos. A festett háttérre olykor homokból, apró szemű kavicsokkal készít plasztikus képeket. Nagy erénye, hogy képesek vagyunk őt megérteni, hogy elfogadjuk róla: már a pályája elején odaállt azon emberek mellé, akiknek fáj valami, akiknek vigasztalásra van szükségük. Megértjük magunkat is, hogy saját sorskérdéseink elé állítva, folyamatosan választásra kényszerülünk. Papp Oszkár abban segít, hogy mindezt vállalni tudjuk.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.