A „Zéman”

A Seemann Verlag logója

 Életemben először huszonhat éves koromban járhattam külföldön, 1957 tavaszán Prágában, társasutazással, idegenvezetővel, „kollektív útlevéllel”, egyéni vízumkérelemmel. Ezt megelőzően ismeretlen fogalom volt a külföldre  utazás (vasfüggöny), kivéve a  diplomatákat, külkereskedelmi üzletkötőket és egy-két rendkívüli esetet.

   Tájékozódni persze szerettünk volna korábban is. Igen kapósak lettek a régi Bädeckerek, Claire Kenneth könyvei (Randevú Rómában, Éjszaka Kairóban) és hasonló pótlékok. Művészetkedvelő kortársaim sem láthatták a híres európai múzeumok kincseit. Egy vigaszunk volt, a „Zéman”.

   A Német Demokratikus Köztársaságban (1949-1990) másként irányították a kultúrát, mint hazánkban. Megmaradtak például a magán könyvkiadók. Igaz, egy részüket 1952-ben államosították, de ottmaradtak a régi tulajdonosok és a kiadásba csak mérsékelten szólt bele az állam. Ilyen könyvkiadó volt az Ernst Arthur Seemann által 1858-ban alapított könyvkiadó Lipcsében. Sok más könyv mellett  a világ híres festményeit, freskóit, szobrait tartalmazó katalógusokat adott ki, különböző méretű reprodukciókat nyomtattak igen jó minőségben a levelezőlaptól a plakát méretekig.

   Ezeket a kiadványokat az NDK Kultur Centrumban, a budapesti Deák-téren lehetett megvásárolni. A legkapósabb könyv a „Zéman” volt, vagyis a. Seemann Katalog, címe: Farbige Gemäldereproduktionen. Több száz oldalon, több ezer színes festmény. Tematikus csoportosításban. Bibliai jelenetek, tájképek, enteriőrök, csendéletek, portrék, csatajelenetek, és így tovább. Számunkra maga volt a Paradicsom. A festmények címén és alkotóin kívül a múzeum is szerepelt, ahol a festmény látható. Európában, vagy a világ bármely részén-

   És nemcsak a klasszikus olasz, holland, német, spanyol alkotásokat ismerhettük meg, hanem a francia impresszionistákat, a modern európai festők műveit, absztrakt, nonfiguratív, kubista, irányzatokat. Megtanultuk Chagall, Max Ernst, Modigliani, Salvador Dali, Piet Mondrian nevét. Hazánkban kevesen tudtak róluk. A szocialisra realizmus a fénykorát élte, bár kiváló művek azok között is akadtak.

Az ember teremtése. 

A Seemann-katalógusok képeit nagyítóval vizslattuk. „A részletek szépsége”, így hívtuk a műveletet. Hadd említsek egy példát. A sixtusi kápolna egyik freskója „Az ember teremtése.” Észrevettük, hogy az Úr mögött egy fiatal lány feje látható. Éva, még nem született meg. Olyan furcsán néz. Mi lehet az oka? Miért festette meg így Michelangelo? Éva szemeiben három dolog lappang egyszerre. A kíváncsiság. Az erotikus izgalom, amikor a tökéletes férfitestet megpillantja. És az aggodalom, mit fog velem tenni ez a nagy darab gyönyörű Ádám, leendő férjem?

 Éva

  Később, amikor eljutottunk Róma, Velence, Bécs, Párizs, Basel híres múzeumaiba, megnézhettük kincseit, már tudtuk milyen képeknél kell hosszasan állni, ismerősként köszöntöttük őket. Azzal az mérhetetlen különbséggel, amely egy eredeti festmény és reprodukciója között mutatkozik.

   Ma már ez nehezen érthető. De a múlt század ötvenes éveiben még nem volt Internet, csak egy kísérleti, fekete-fehér televíziós csatorna nézhetetlen kivitelben. Művészetszeretők, akiket a szocreál nem elégített ki, kerülő utakat kerestek.

Láng Róbert