2025.március.03. hétfő.

Adatvédelem

A világ egyik legnagyobb cége több milliárd forint bevételre tett szert úgy, hogy a cég akit megvásárolt, úgy kért márkavédelemért több millió dollár értéket, hogy nem is rendelkezett márkavédelemmel. Kinek nevezzük ezt aki ilyen üzleti modellel üzleti partnerét megtéveszti?
A jogsértések miatt az MNB 51,25 millió forint felügyeleti bírságot is kiszabott a MagNet Bankra. A bírságösszeg meghatározásakor a jegybank súlyosbító körülményként vette figyelembe egyes hiányosságok súlyosságát, rendszerszintű, ismétlődő voltát, gyakoriságát, illetve a biztonságos működésre gyakorolt hatását és a mulasztáshoz kapcsolódó kockázatát. Enyhítő körülménynek számított viszont, hogy a MagNet Bank a vizsgálat során együttműködött, illetve több jogszabálysértő gyakorlat kapcsán már intézkedéseket hozott azok kiküszöbölésére.
Számos újdonság mellett, a Magyarország,hu fejlesztéséhez megjelent a kétlépcsős azonosítás az un. ügyfélkapu+ szolgáltatás. Kifejezetten színvonalas, hasznos és a közigazgatási ügyeken túl a személyes ügyeink intézését is elősegítő szolgáltatások: országhatáron túlról is jól menedzselhetőek. Olyan mint ha otthon lennénk, miközben akár több ezer km távolságból is, zökkenőmentesen adhatunk be egy kérelmet helyi önkormányzatnak, hatóságokat kereshetünk meg, vagy lekérdezhetjük adófolyószámlánkat. Az elektronikus ügyintézés pont úgy történik mint ha ott lennénk:...
A digitalizáció egyik kiemelkedő megoldása, hogy arcképes igazolványunk használatával, a magyarorszag.hu Kormányzati Ügyfélszolgálati weboldalon keresztül, számos ügyintézést kezdeményezhetünk. Akár külföldön is élhetünk vagy hosszabb orvosi, kórházi kezelés alatt is állhatunk: az arcképes azonosítás számos előnyével cikkünk, sajtó anyagából ismerkedhetünk meg.
A megállapított jogsértések miatt az MNB mindkét magánszemély számára megtiltotta a piaci manipulációra vonatkozó jogszabályi rendelkezések ismételt megsértését, és 30-30 millió forint összegű piacfelügyeleti bírságot szabott ki rájuk. A Kulcs-Soft Nyrt. igazgatóságának elnökére vonatkozóan a jegybank 1 évig elérhető nyilvános figyelmeztetést is közzétesz honlapján.
Pontosan 6 évvel ezelőtt július 25-én indult a Holland Nemzeti Rendőrség, az Europol, a McAfee és a Kaspersky Lab együttműködéseként. Ma már több mint 100 partnerrel működik, mivel a vállalkozások, a kormányok és nem utolsó sorban a magánszemélyek legnagyobb fenyegetettségei közé továbbra is a zsarolóvírusok tartoznak. Mára a CompariTech ltd. egy teljes Ransomware térképpel rukkolt elő.
Figyelem! A tárgyban jelölt cikk és az abban foglalt eljárás már lefolytatásra került! A mai napon 2022. január 23-án az alábbi cikkben foglalt felhívás, érvényét veszítette! Az ügyben eljárt Egri Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján ezért kérjük, hogy senki NE tegyen bejelentést rájuk és hozzájuk az e-termeke.hu tárgyában a 10010/458/2022.bü számra hivatkozással!  AMENNYIBEN ÖN SÉRTETTJE az  e-termeke.hu weboldalnak ez a cikk Önnek segít további lépésekkel ügyében Olvassa el az alábbi cikket...
Lassan 1 éve zárt be a legendás Costa Coffee hálózat Magyarországon, de még mindig számos kérdés áll nyitottan a termék márkavédjegyének nevezett Costa Coffee-val kapcsolatosan. A fő kérdés foglalkoztat minden márkanév kutatót, miszerint: valóban nem is volt márkaneve a jelzett termékre a Costa Coffee -nak? Tényleg lehetett úgy márkavédelmi díjat mi több márkanév használatért díjat szedni, hogy az un. márka arculata, bútorai, design elemei nem is voltak védettek?  Hány...
Sajnos a pénzintézetek túlnyomó többsége még mindig az örökölt hitelesítési folyamatokra támaszkodik az ügyfelek személyazonosságának ellenőrzése érdekében. Éppen ezért óvatosnak kell lennünk a Face ID-ben rejlő lehetőségek túlzása miatt, és gondoskodnunk kell arról, hogy az alkalmazások előre beágyazzák az online személyazonosság-ellenőrzés valamilyen formáját a fiókbeállítási folyamatba, mielőtt teljes mértékben a Face ID-ben bíznának. Az IOS 15.4 témában cikket író külföldi szerzők után az Index szerzője Gábor Zoltán taglalja a...
Generali: hiányosságok az informatikai biztonság terén Budapest, 2022. január 25. – Az MNB átfogó vizsgálata nyomán 37 millió forint bírságot szabott ki a Generali Biztosító Zrt.-re, egyebek közt a kgfb és unit-linked biztosítások állománykezelése, a kárrendezés, IT-biztonság, javadalmazási politika, egyes termékek díjkalkulációja, illetve a panaszkezelés és ügyfél-tájékoztatás terén feltárt hiányosságok miatt. A jogsértésekből fakadó kockázatok alapvetően nem veszélyeztetik a társaság hosszútávú, megbízható működését. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) korlátozott...