Art Deco és Modernizmus - Lakásművészet Magyarországon 1920 - 1940.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében az Iparművészeti Múzeum nagyszabású kiállításon mutatja be az 1920-as, 30-as évek művészi igényű, belsőépítészek iránymutatása nyomán létrejött enteriőrjeit, iparművészek alkotta lakberendezési tárgyait.

Az első világháborút követő két évtized sok változást, árnyalatot hozó, izgalmas periódusa az otthon művészetének. Az építészetben jelentkező szemléletváltás, a lakások átalakuló térszerkezet magával vonta a berendezési tárgyak átformálódását is. Új típusok jöttek létre, régi funkciók új formát öltöttek, hagyományos darabok szinte teljesen kivesztek: az otthon képe gyökeresen megváltozott. Az új összkép azonban számos irányzatból tevődött össze: a Bauhaus nevével fémjelzett „klasszikus modern", az elegáns art deco, a magyar közízlést mélyen meghatározó eklektika és népies irányzatok, valamint a szomszédos Bécs kifinomult iparművészetének hatása színezi a korszak lakásművészetét. Kiállításunk az 1920-as, 30-as évek művészi igényű, belsőépítészek iránymutatása nyomán létrejött enteriőrjeit, iparművészek alkotta lakberendezési tárgyait kívánja bemutatni. A korszak legbefolyásosabb művészegyéniségeinek munkái mellett már-már feledésbe merült, de egykor sokat foglalkoztatott kitűnő tervezők bútorai, a lakóteret otthonná emelő használati és dísztárgyak s ezek tervei, dokumentumai kerülnek kiállításra, alkalmat adva arra, hogy átfogó képet nyújtsunk a magyar iparművészet e fényes, komoly nemzetközi sikereket felvonultató időszakáról.

A huszadik századi modern európai iparművészetben sajátos helyet foglal el az első világháború ideje, majd az azt követő évtized, mely teret nyújtva egy tradícióhoz hű, historikus stílusokat idéző, individualista és egyben rendkívül dekoratív hajlamú modern tendenciának, életre hívta az art deco egyik legeredetibb és legsokoldalúbb irányát. E dekoratív tendencia országonként s területenként rendkívül változatos variációkat mutatott. Éppúgy merített kora avantgárd mozgalmainak szín- és formakészletéből, mint a helyi hagyományból vagy tradicionális történelmi stílusokból azonban mindezt saját szájíze szerint egészen modern csomagolásban tálalta. Magyarországi változatának vonatkozásában megkerülhetetlen Kozma Lajos szerepe, aki kiemelve történeti stílustárunk legkifejezőbb korszakát, a késői barokkot, sajátos vegetációját hozta létre a díszítőformáknak. E kezdeti, játékos barokk formákat a későbbiekben a Távol-Kelet inspirálta rokokó színekben gazdag formavilága váltotta, mely variációk egész sorát teremtette meg leginkább az enteriőrművészetben. Kozma egyéni látásmódja kiválóan illeszkedik kora Európájának építő- és iparművészetének élmezejébe. A munkákról készült fotókat rendszeresen közölték az osztrák, német vagy olasz szaklapok, melyek fellapozásakor egyértelmű párhuzamok fedezhetők fel Dagobert Peche, Fritz August Breuhaus vagy Eduard Pfeiffer munkáival.

Hatás a hazai tervezőművészetben egyike a legjelentősebbeknek, a nyomában felnőtt iparművész-generáció ellenállhatatlanul bekerült bűvkörébe

A korszak legbefolyásosabb művész-egyéniségei, Kozma Lajos, Kaesz Gyula munkái mellett már-már feledésbe merült, de egykor sokat foglalkoztatott kitűnő tervezők, mint pl. Kovács Zsuzsa, Fränkel György, Kóródy György, Vágó Pál, Nagy Károly bútorai, és az ezeket kiegészítő, a lakóteret otthonná emelő dísztárgyak, textíliák, világítótestek kerültek kiállításra. A népszerű alkotók: Gádor István, Gorka Géza, Kovács Margit, Márkus Lili, Zilzer Hajnalka keramikusok, P. Szabó Éva, Pekáry István, Vértes Árpád textilművészek, az alkalmazott grafikával foglalkozó Lukács Kató és más, ma már kevéssé ismert, ám igen tehetséges művészek műtermeiből, műhelyeiből kikerült remek tárgyak és tervek, a közönség ízlését befolyásoló sajtótermékek, a hazai lakberendezési vásárok, külföldi kiállítások dokumentumainak sokasága színes tárlatot ígér. Az Iparművészeti Múzeum saját gyűjteményi anyaga mellett társintézményeik, – tíznél több közgyűjtemény – gyűjtők és magánszemélyek műtárgyaiból összeállított kiállításon mintegy 440 műtárgy szerepel, köztük kiállításon még soha be nem mutatott darabok. A kiállításhoz neves szerzők közreműködésével készült, gazdagon illusztrált katalógus társul.

A kiállítás kulcsszava lehetne a sokszínűség. A nagyközönség számára a két háború közötti időszak és annak világa valamiféle fekete-fehér fogalomként létezik, hiszen ezt a korszakot a korabeli játékfilmek, híradó részletek vagy archív fotográfiákról ismerhetjük – és ez egy fekete-fehér világ volt. A most látható tárgyak összessége viszont tarkává, sokszínűvé varázsolja ezt az egykor volt időszakot.

A kiállítás színvilágára két szín a jellemző, egy különleges szürke és a sárga. A feliratok sárgák, a galéria háttér pedig szürke, ez az együttes adja meg az alaphangulatot.

A kiállításon találunk négy pavilont olyan tapétával burkolva, amelynek a mintázata a benne levő tárgyakra utal. Mintegy cukorkásdobozba zárva vagy talán bonbonos dobozként, sajátságos formában jelenítik meg a kor tárgyait. Akkoriban lett a művészi árúcsomagolásnak egy látványos felfutása, ilyen módon próbálják ezt a műfajt is érzékeltetni.

A kiállítás kurátora Horányi Éva, az Iparművészeti Múzeum bútorgyűjteményének vezetője. Az installáció tervezője Somlai Tibor belsőépítész.

A tárlaton nagyszerű és áttekinthető kísérő szövegek egészítik ki a bemutatott tárgyakat, utalásokat olvashatunk a korról és a korszak nagy művészeiről. Ezek között tallózva, néhányat megosztanék olvasóinkkal.

„A Bauhaus neve által fémjelzett modernizmus valóban forradalmi változást hozott a lakberendezésbe. A praktikum, higiénia, olcsóság jelszava alatt felrúgott egy sor olyan konvenciót, melyek a lakások berendezését korábban meghatározták. Az alaprajz racionális átszervezéséhez igazodva kisöpörte a szobákból a kötelező tartozékokból álló ebédlő-, szalon- úriszoba-, stb. garnitúrákat, helyükre takarékosan méretezett, variábilis és több funkciós bútorok kerültek, amelyek az építészeti reformgondolatoknak megfelelően a szabadabb térhasználatot szolgálták. A térben elhelyezett tárgyak száma radikálisan csökkent, megjelenésük a funkciót, a szerkezetet hangsúlyozta. Az egyszerű, mértani formákhoz harsány színezés társult."

„Különleges, hangsúlyos szerep jutott a kerámia művészetének a modern otthonok kialakításában. A korszerű gyáripari technológiával kivitelezett burkolóanyagok, háztartási felszerelések, étkezési edények az építészet funkcionális, konstruktív formavilágához igazodtak. A kézműves, egyedi módszereket alkalmazó manufaktúrákban és az iparművészek egyéni műhelyeiben pedig olyan műtárgyak készültek, melyek a kortárs képzőművészet eszmei törekvéseit alkalmazták a mindennapi élet megszépítésére. A puha anyagból szabadon formálható, a színes mázakkal festői hatásokkal gazdagítható kerámiák a gyakorlati hasznosságnál is fontosabb funkciót töltöttek be: a „modernitás" lényegi vonásait képviselték. A változó világban szükségszerűen változó magatartásminták közvetítői lettek, mindenki számára elérhető, elfogadható módon. Az archaikus formák egyszerűsége éppen úgy megihlette a kitűnően képzett, a nagyvilággal szoros kapcsolatot tartó magyar keramikusművészeket is, mint a modern dzsessz szárnyán érkező afrikai mágikus művészet egzotikuma. Az új nőideál, a frivol városi és az ártatlan falusi élet jellegzetes figurái, megannyi játszó gyermek, kedves állatka és madárka jelenik meg a fali- és körplasztikákon, az asztalokon, könyvespolcokon sorakozó tárgyakon. A kreativitás, az életöröm, az optimizmus teremtő erejéről tanúskodnak. Kirajzolják egy küzdelmes, tragikus eseményekkel terhelt történelmi periódus napfényes oldalát."