Árvizek – Csökkenthető és hasznosítható?
6 perc olvasás 
Magyarország legnagyobb részén évről-évre visszatérő súlyos probléma az árvíz. Medence-helyzetünkből kifolyólag hazánk területének többszörösét kitevő vízgyűjtő-területről zúdul ide megállíthatatlanul a patakok és folyók áradata.
Magyarország legnagyobb részén évről-évre visszatérő súlyos probléma az árvíz. Medence-helyzetünkből kifolyólag hazánk területének többszörösét kitevő vízgyűjtő-területről zúdul ide megállíthatatlanul a patakok és folyók áradata.
A tapasztalatok alapján országunkban árvíz az év bármely szakaszában és a vízrendszer bármely részén várható. Legnagyobb gyakorisággal évente kétszer, hóolvadáskor és a tavaszi-nyári esőket követő zöldár idején egyaránt. Az elmúlt napok-hetek tapasztalatai alapján az is látszik, hogy bármely folyónk, így a nyugati országrész kisebb folyói is veszélyesek tudnak lenni, mint a Rába vagy a Lajta.
Nem véletlenül lett az egyik fontos kérdése a jelenleg kidolgozás alatt levő vízgyűjtő-gazdálkodási terveknek az árvízvédelem érdekében megvalósított folyószabályozás és a természetes állapotra törekvés összehangolása. A jelenleg a társadalmi vita fázisában levő tervezetet a http://www.vizeink.hu/ oldalon minden érdeklődő megismerheti és a megfelelő helyre kattintva egyúttal véleményezheti is. Ugyanitt lehet tájékozódni a kérdésben tartandó nyilvános vitafórumok helyszíneiről és pontos időpontjairól is.
Az árvízvédelem legaktuálisabb problémái a XIX. század nagyszabású vízrendezési munkálataira vezethetők vissza. Ezen beruházások hasznossága ma sem kérdőjelezhető meg, azonban az új igények fényében, már több szempontból felülvizsgálandóak. A folyók kanyarulatait levágták, a medret kiegyenesítették és gátak közé szorították. Ennek következményeként hatalmas területek váltak árvízmentessé, és hasznosíthatóvá a gabonatermelő mezőgazdasági művelés számára. Ugyanakkor a folyás sebessége megnőtt, mivel a víztömeget már nem lassították a kanyarulatok. Emiatt az árvizek is sokkal gyorsabban és nagyobb erővel tudtak végighömpölyögni egyes szakaszokon. Ráadásul áradáskor a gátak közé szorítottság még tovább növelte a víz sebességét és erejét, fokozva az esetleges gátszakadás okozta veszélyt.
Jelenleg, az Európai Unió Árvízi Irányelveinek megfelelően elkezdődött hazánkban az un. Árvízi Kockázati Térképezés kidolgozása, amely elkészültekor be fogja mutatni az elöntésekkel veszélyeztetett területeket és a veszélyeztetés mértékét, valamint intézkedéseket fog tartalmazni arra nézve, hogy hol kell a védműrendszert erősíteni, vagy az elöntéssel veszélyeztetett területen a tevékenységet megszüntetni vagy korlátozni.
Az emberi beavatkozás a vizek és környékük élővilágában is komoly változásokat okozott. A felgyorsult folyók egyre mélyebbre vájták a medrüket, aminek következtében fokozatosan lesüllyedt a talajvíz szintje a közelben, s hosszú távon bajba kerültek a holtágak is. Emellett drasztikusan átalakultak a korábbi árterek is, ahol az évenkénti elárasztást jól tűrő növényzet átadni kényszerült a helyét a sokkal sérülékenyebb gabonatábláknak és egyéb kultúrnövényeknek.
Teljes joggal érlelődött meg a szándék a vízgyűjtő-gazdálkodási terv készítőiben az eredeti állapotok legalább néminemű visszaállításra. Az Európai Unió is ezt szorgalmazza, hiszen az EU Víz Keretirányelvében kitűzött célok között fő helyen szerepel a vizes élőhelyek ökológiai állapotának a javítása. Ennek egyik eleme a hullámterek (vagyis a part és töltés közötti területek), a mélyárterek és a holtágak újjáélesztése. Az évnek azon szakaszaiban, amikor a vízállás az átlagosnál magasabb, a víz a holtágakba lenne vezethető, illetve irányított módon eláraszthatók lennének egyes mélyfekvésű területek, így biztosítva a vízutánpótlást és a vízhez szokott élővilág fennmaradását ezeken a részeken. A folyók és partjaik tervezett rehabilitációjának része, hogy a part közvetlen közelében hullámtéri gazdálkodásra állnak át. Ez azt jelenti, hogy 10 méteren belül szántóföldi gazdálkodás nem folytatható, s a 10 méternél szélesebb hullámtereken is egyharmad alá kell csökkenteni a szántóterület nagyságát. A gabonatermelés helyett a hullámtereken gyümölcstermesztés, vagy erdő- és gyepgazdálkodás (pl. legeltető állattartás) folytatása javasolt.
A holtágak mellett a régi árterek egy része is rehabilitálható. Egyes helyeken, a nélkülözhető árvízvédelmi töltések részleges vagy teljes lebontásával kiszélesíthető az ártér, és olyan ún. nagyvízi meder hozható létre, ahol áradáskor gond nélkül helyet talál magának a hatalmas víztömeget. Ezáltal lényegesen csökkenhet az esetleges árvizek romboló ereje. Mindezt természetesen a környékbeli lakosság jogos biztonsági igényeinek figyelembevételével, lakatlan és zömében műveletlen területek átmeneti elárasztásra való kijelölésével. Gyakorlatilag nem történik más, mint a folyószabályozások idején vízmentessé tett árterek egy részének eredeti funkciójába való visszahelyezése. Ez hozzájárul az árvízi biztonsághoz is, mivel így ésszerű keretek között tartható a vízszintemelkedés, s részben megoldódik a hordalék elhelyezésének a problémája is. Nem utolsósorban, a víztöbblet visszatartásával és helyben tározásával az ugyancsak menetrend szerint visszatérő aszályos időszakok negatív hatásai is csökkenthetők.
Ezekkel az intézkedésekkel még nem teremthető meg a megkívánt árvízi biztonság. A vízgyűjtőkön csökkenteni kell a lefolyás gyorsaságát, a vizeket vissza kell tartani és – lehetőség szerint a talajba juttatni. Javítani kell a folyómedrek levezető képességét és az árhullámok csúcsát tározással is célszerű csökkenteni.
(Lásd Vásárhelyi Terv megvalósítása a Tisza-völgyben.)
Szinte minden folyóvízre, a kisebb dombvidéki patakokra és a síkvidéki folyókra egyaránt érvényes a vízgyűjtő-gazdálkodási tervnek azon része, amely fás-bokros növényzónák kialakítását célozza a part mentén. Ennek célja nem az árvízvédelem, hanem annak megakadályozása, hogy a partról a szél vagy a csapadékvíz a lemosódó földet, szemetet és szennyező anyagokat a mederbe sodorja. Emellett a parti növényzet fontos élőhelyként is szolgál.
