A közbeszerzés rendszerét és az átfogó pályázati rendszert működés közben kell átalakítani – hangsúlyozta Nyikos Györgyi fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár pénteken a balatonfüredi Informatika a Társadalomért konferencia második napján.

Nyikos György kijelentette, az új közbeszerzési törvény 2012. január 1.-i hatályba lépése előtt meg kell vizsgálni az Országgyűlés által idén szeptemberben elfogadott közbeszerzési törvénymódosítás működését a gyakorlatban. Az ajánlattevő-barátnak tartott módosítások több ponton is egyszerűsítették és átláthatóvá tették a törvényt, de a teljes és átfogó módosításra mielőbb szükség van.

Nyikos Györgyi a hallgatóság elmondta: a központi közbeszerzés kapcsán már folyik a Központi Szolgáltató Főigazgatóság átvilágítása,  a több szempontból is átvilágításra szoruló szerződések feltérképezése.

A helyettes államtitkár szerint az uniós források átláthatóságához kell közelíteni a hazai forrásokét is; a széttöredezett nyilvántartások egységesítése mellett szükség van a lebonyolítás egyszerűsítésére is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük