2026.január.14. szerda.

EuroAstra - Petrásovits Zoltán

Nyitra a legrégebbi városok egyike Szlovákiában. Hét dombra épült, mint Róma és már korán a kereszténység fontos színhelye lett. Ez volt Pribina fejedelem székhelye, ő építtette fel a városban az első keresztény templomot – 828 körül. Az első írásos feljegyzések róla 871 – 873 körül keletkeztek, a nevét „A bajorok és karintiaiak megtérítése” című iratban említik először. A Nagymorva Birodalom idején Nyitra és környéke volt az egyik legnagyobb településrendszer...
heviz_tofurdo.jpg
Idén június 15-én zárul a tanév, így a diákoknak kereken két és fél hónapjuk lesz a jól megérdemelt lazításra. A már jó előre lefixált nyári programok, tennivalók mellett itt az ideje elkezdeni készülni a családi nyaralásra is, főleg, ha ebben az évben a nagyszülőket is magunkkal visszük. Már a tervezéskor érdemes megfogadnunk Sebestyén Orsolya, a NaturMed Hotel Carbona gyermekanimátorának tippjeit, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk a közös utazásból.  
images_72.jpg
Az IBM vezetésével elindult a Call for Code program, mely a felhő, a mesterséges intelligencia és a blokklánc technológiák segítségével kíván megoldást nyújtani a természeti katasztrófákra való felkészülésben. A David Clark Cause szervezettel közösen indított 30 millió dolláros kezdeményezést az Amerikai Vöröskereszt és a Linux Foundation is támogatja.  
diagram_kockazati_tenyezok.jpg
A vizelettartási probléma kialakulásának hátterében sokféle tényező állhat. Azzal azonban sokan nincsenek tisztában, hogy a túlsúly, a cukorbetegség és az inkontinencia hármasa milyen szoros korrelációban állnak egymással. Akár maga az inkontinencia is jelezheti a kialakult cukorbetegséget, de lehet a már meglévő 2-es típusú diabétesz egyik szövődménye is!     
2018_effie_index_top_rankings.jpg
Az Effie Effectiveness Index alapján a budapesti székhelyű, 100 százalékban magyar tulajdonban lévő ACG Reklámügynökség lett a világ leghatékonyabb független ügynöksége. A nemzetközi versenysorozat mára a marketingkommunikáció hatékonyságának és teljesítményének szimbólumává vált, és az elismerését a kommunikációs iparág Oscar-díjaként tartják számon. Az ACG a lista alapítása óta negyedik alkalommal érte el ezt a helyezést: a siker titkát a többségében 5-6 éves márkavezető ügyfél-ügynökségi kapcsolatok jelentik.  
falatok_nyomaban_kep.png
Az ország legjobb ételeit keresik Magyarország első gasztrovlogjában. A Falatozz.hu ételrendelő portál a Sparrow Marketing kreatív koncepciója alapján elindította a „Falatok nyomában” kampányt, amelynek célja felkutatni és bemutatni Magyarország gasztronómiai különlegességeit, és a helyi specialitásokat.  
cifra_palota_xxl_gyermeknap_mupa_credit_palyi_zsofia4.jpg
Foto:Pályi Zsófia Május utolsó vasárnapján ismét a gyermekek veszik birtokba a Müpát, ami erre az alkalomra valódi csodaországgá alakul. Az ingyenes Cifra Palota XXL – Gyermeknapot május 27-én a PASO koncertje nyitja, lesznek zenék és mesék három színpadon; bent a Müpában és kint szabadtéren is rengeteg kreatív és ismeretterjesztő foglalkozás várja azokat a gyermekeket és felnőtteket, akik tartalmas kikapcsolódásra és felejthetetlen élményekre vágynak.