A Varga Pincészet több területen is rekord évet zárt 2017-ben. A borok nem hivatalos világbajnokságának számító bordeaux-i borversenyen három borukkal, a száraz Irsai Olivérrel, Olaszrizlinggel, illetve az édes, késői szüretelésű Szürkebaráttal is kiérdemelték az aranyérmet, magyar pincészet régóta nem aratott ekkora sikert.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
Kismintás privát közvélemény kutatásom eredményeként állíthatom, hogy többségünk nem szereti a számtant, a számokat, különösen a számok helyi értékét. Még az arab (valójában indiai eredetű) számokkal csak elvagyunk, szükség törvényt bont, de a római számok végképp nincsenek ínyünkre. Mégis muszáj ideírnom további mondanivalóm kedvéért a két számcsoport szótárát. I=1, V=5, X=10, L=50, C=100, D=500 és M=1000.
A külföldről érkezett és saját országaikat bemutató kiállítók mellett legalább akkora érdeklődés kísérte a hazai utazási irodák és más turisztikai szolgáltatók ajánlatait. Számos, egészen meglepő is akadt közöttük, sőt olyan is, amelyik nem pénzköltésre, hanem egyenesen megtakarításra nyújtott lehetőséget!
Sokan azt várták, hogy az olasz választások okozta káosz (a populista pártok győztek, de egyelőre nem látszik stabil kormány alakításának a lehetősége) eladási hullámot generál a különböző eszközök piacain, de igazából csak közvetlenül Olaszországban volt tapasztalható némi gyengülés. A 10 éves állampapírokat nézve az olasz/német kamatfelár 135 bázispontra (1,35%) emelkedett a választás hétvégéjét követő hétfőn, de ez is alatta marad az év elején látott 160 bázispontnak.
Március 5-étől indult a Nickelodeon szavazása. Idén először a magyar gyerekek is megválaszthatják kedvencüket a magyar Nickelodeon oldalán, és eldönthetik, kit öntsenek le az ikonikus zöld trutyival.
„A kommunikáció – az emberi kapcsolat – a kulcs a személyes és az üzleti sikerhez.” Paul J. Meyer amerikai író, a Success Motivation Institute alapítója
Először észleltek csillagfényt az Európai Déli Obszervatórium új berendezésével az észak-chilei Paranal Obszervatóriumban. A MATISSE a világ legnagyobb teljesítményű, közép-infravörös hullámhosszakon működő interferometrikus berendezése, amely az obszervatórium négy távcsövének fényét kombinálja. Az alkalmazott nagy felbontású képalkotással és színképelemzéssel a galaxisok középpontjában lévő szupernagy tömegű fekete lyukak vidékét és a fiatal csillagok körül található bolygókeletkezési területeket lehet majd vizsgálni. A legelső MATISSE mérések a Szíriusz, a Rigel és a Betelgeuse...
Elsősorban közlekedési infrastruktúra és intelligens város projektek azonosítása, és ezek finanszírozására egy befektetési platform felállítása a célja annak a megállapodásnak, amely az Európai Beruházási Bank (EIB) és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) között jött létre az EIB által szervezett Európai Beruházási Tanácsadó Hálózat (EIAH) budapesti rendezvényén.
Hiába a tavalyi jó gazdasági teljesítmény, ha az ország helyzete nem egészen optimális. Franciaország gazdaságában olyan folyamatos korrekcióknak kellene megvalósulniuk, amelyek nem csak egy adott réteg számára kedvezőek.
A Morgan Stanley tovább növelte már most is jelentős budapesti kapacitásait, a bővülés pedig az irodai infrastruktúra fejlesztését is szükségessé tette. A City Gate-ben található új irodát a vállalat nemzetközi felsővezetője, Tom Nides, a Morgan Stanley alelnöke nyitotta meg február 22-én.
A Migrációkutató Intézet legutóbbi angol nyelvű elemzése az úgynevezett no-go zónák jelenségét vizsgálja. Sokan vitatják e kifejezés alkalmazhatóságát a jellemzően a társadalom peremén élő bevándorlók által lakott, és a bűnelkövetés szempontjából kiemelten veszélyesnek számító területek esetében. Igaz, az elnevezéssel kapcsolatos vita bizonyosan kevésbé éles azóta, hogy több skandináv ország vezetője és a német kancellár is elismerte ezeknek a zónáknak a létezését. A Migrációkutató Intézet elemzése a no-go zóna kifejezés...
