2025.november.10. hétfő.

EuroAstra - Petrásovits Zoltán

 

Idén már hetedik alkalommal kerül megrendezésre a KKE régió legnagyobb hackerkonferenciája, amely a legrégebbi hazai független IT biztonsági rendezvény. A Dürer kertben 2010. szeptember 18-19-én rendezendő 2010-es Hacktivity nemzetközivé nőtte ki magát.  Az eddigi regisztrációk alapján akár 1024 fő is érkezhet, köztük sok külföldi, mivel idén először az előadások és workshopok kétnyelvűek, folyamatos szinkrontolmácsolással.

 

 Immáron harmadik éve rendezik meg a Magyar Dal Napját, melynek egyik kiemelt helyszíne idén is a Zöld Pardon. 2010. szeptember 12-én, vasárnap tíz, közel egyórás élőkoncerten vehetünk részt a hazai zenei szcéna legjobbjait hallgatva. A nap folyamán számos stílus képviselteti magát, többek között színpadra lép Sub Bass Monster, a Pál Utcai Fiúk, a 30Y, az Irie Maffia, a...

Keszthely- SzigetfürdőKeszthely- SzigetfürdőIdén Keszthelyen zajlott a díjátadó ünnepség, amelyen a versenyt kiíró Balatoni Szövetség ügyvezető elnöke, dr. Hatvani Miklós, és Ruzsics Ferenc alelnök, a házigazda város polgármestere köszöntötte a települések képviselőit.    

1.1.A hallgatók több, mint háromnegyede lojális a kiválasztott rádióadójához. 2010. július hónapban a 15 évnél idősebb magyar népesség 88,6%-a, azaz 7 548 000 fő hallgatott rádiót - állapítja meg a GfK-Ipsos rádiós közönségmérése.  Az átlagosan naponta rádiózásra fordított idő a hallgatók körében 4 óra 00 perc volt, mely időszak alatt jellemzően a kedvenc rádióadójukat hallgatják.

 

A kormány megbízottjának jelenlétében Budapesten hétfőn társadalmi szervezetek, szakszervezetek, politikai csoportok és közgazdászok Szociális Kerekasztal körül mondtak véleményt az Új Széchenyi Tervről és fűztek hozzá javaslatokat. Ez volt az első szélesebb körű társadalmi véleménynyilvánítás azóta, amióta a Széchenyi Tervet július végén nyilvánosságra hozták - jelentette a tanácskozást szervező Magyar Szociális Fórum (MSZF).

Másodszorra ünnepli meg az Európai Unió az Emlékezés Napját 2010. augusztus 23-án, hétfőn, amikor a náci és kommunista diktatúrák áldozataira emlékeznek. A diktatúrák áldozatai közt vannak katolikus, ortodox és protestáns keresztények milliói is. Mind II. János Pál, mind XVI. Benedek szentté avatta a totalitarianizmusok számos mártírját.