A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar idén lesz 60 éve, hogy Beethoven-sorozatával megörvendezteti a közönséget Martonvásáron, a Brunszvik-kastély parkjában. Mint minden évben, július utolsó három hétvégéjén hallgathatjuk meg Beethoven életművének legszebb darabjait.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
Valóságos forradalom zajlik a légiközlekedés terén: míg a repülés sokak számára akár még egy évtizeddel ezelőtt is luxusnak számított, a szolgáltatások és árak átalakulásának köszönhetően ma már egyre többen jutnak el a világ legtávolabbi pontjaira is. Oroszország vezető légitársasága, az innovatív megoldásairól híres Aeroflot júliustól már naponta 3 óránként indít járatot Moszkvába Budapestről, ami 10%-kal több elérhető útvonalat és 30%-kal több csatlakozást jelent.
Az ELTE Etológia Tanszékén működő Családi Kutya Program kutatói kimutatták, hogy a 8 hetes kiskutyák képesek egy új feladat megoldását megtanulni az emberektől, és felnőtt fajtársaiktól egyaránt.
A Telekom júliusban kimaxolja a vakációt és a szünidejüket töltő gyermekeknek kedvez, rögtön két csatornanyitással! 2018. július 2-án déltől, 2018. augusztus 1-je déli tizenkét óráig két gyerekcsatornát nyit ki előfizetőinek a szolgáltató: a Cartoon Networköt és a Boomerangot. A Cartoon Network bónusz csatornaként a 7-es, a Boomerang pedig a szokott helyen a 154-es programhelyen érhető el a Telekom kínálatában IPTV, DVB-S, TV GO platformokon, az Alap, Családi, Családi+HD, Szuper...
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-óta választja meg az év madarát. 2019-re három hosszú csőrű „szurka-piszka” faj: a gólyatöcs, a gulipán és a nagy póling közül választhat a lakosság az egyesület honlapján 2018. július 23-ig.
Egyre gyakrabban hallom a troll szót. Olyan honfitársunkra mondják, aki személyes meggyőződését, véleményét ellentmondást nem tűrő, pökhendi erőszakossággal sulykolja. Azzal a konkrét szándékkal, hogy másból heves reakciókat provokáljon ki, vagy zavarja. Lehetetlenné tesz minden eszmecserét, mert birtokosa az abszolút igazságnak. Először csak az internethez kapcsoltam a szót, ugyanis a troll internetes fórumokon, blogüzenetek küldésével, Facebook-on jelentkezik. Valószínűleg mentálisan beteg, vagy csak egyszerűen élvezi a durvaságot, a provokációt, mások érzelmeinek...
Felnőtt életünkből akár 17 évet is eltölthetünk képernyők előtt. Életünk egyharmadát képernyők előtt töltjük, de nagyon keveset törődünk azzal, hogy eközben mi történik a szemünkkel.
Csütörtökön kezdődik a Dunakanyar legnagyobb fesztiválja, a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Alig félórára Budapesttől csodálatos környezetben, közvetlenül a vízparton különlegesen sokoldalú fesztivál várja nyári fesztiválok rajongóit.
Ha nyár, akkor irány a természet! A jó idő beköszöntével sokkal inkább vágyunk a szabadba, de gyakran okoz fejtörést, hogyan lehet az egész család számára emlékezetes a nyári kirándulás. A következő tanácsok segíthetnek feledhetetlenné tenni a természetben töltött közös időt.
Különleges eseménynek adott otthont június végén a villányi Bock Pince, ahol a meghívott vendégek meglátogathatták a Bock Borászat nemrég felépült, környezetbarát szőlőmag-feldolgozó üzemét és megismerkedhettek az itt készülő kékszőlőmag alapú mikroőrleménnyel és az új, rágható, étrend-kiegészítő tablettával.
Tartalmas és aktív kikapcsolódásra számíthatnak azok a gyerekek és felnőttek, akik a nyár folyamán vidéki városok fürdőhelyeire látogatnak. Czanik Balázs, a Capoeira Aerobik megteremtője ugyanis országos egészségfesztivál keretében igyekszik megszerettetni a mozgást és az egészséges életmódot a strandolókkal.
