www.ahrt.huwww.ahrt.hu  

2008. március 10-i, budapesti tájékoztatón ismerhette meg a szaksajtó az Antenna Hungária (AH) új arculatát és logóját. A tájékoztatót dr.László Géza, az AH igazgatótanácsának elnöke és Jean-Francois Fenech, az Antenna Hungária vezérigazgatója tartotta a vállalat székházában.

www.ahrt.huwww.ahrt.hu  

2008. március 10-i, budapesti tájékoztatón ismerhette meg a szaksajtó az Antenna Hungária (AH) új arculatát és logóját. A tájékoztatót dr.László Géza, az AH igazgatótanácsának elnöke és Jean-Francois Fenech, az Antenna Hungária vezérigazgatója tartotta a vállalat székházában.

Dr.László Géza utalt a cég 16 éves előző arculatára, a 10 évvel korábbi változásokra, a műsorszórás, multimédia, távközlés Egymáshoz közeledő, egymásba átnyúló tendenciáira. Jelenleg az inkumbensek nemzetközi terjeszkedése zajlik, közöttük a TDF az első olyan partner,  aki csak a műsorszórásban lát fantáziát, közgazdász kifejezéssel, a „horizontális itegrációban". 

Az AH számára ez, saját felhalmozott tudásanyaga és tapasztalatai birtokában, nagy lehetőségeket rejt.Magyarországon is nagyon komoly platform-verseny folyik az alapszolgáltatások, kábeltv, IPTV, stb. vonatkozásában.A jövőben a szolgáltatók versenyezni fognak a földfelszíni megoldásokkal. Az AH a TDF keretében ebben a felállásban nem elsősorban lakossági szolgáltatóként, hanem nagy üzleti szolgáltatók partnereként  jelenik meg, így veszi fel a versenyt.  Üzletileg elsősorban földfelszíni szolgáltató.

A TDF a megfelelő időpontban kapcsolódhatott be a folyamatba, bele tudott szólni a változások előkészületeibe (pályázat-kiírások,stb.).  Az AH ily módon részévé válik ezeknek az európai, meghatározó változásoknak. Az AH innovatív, vevőorientált telekommunikációs társaságként határozza meg önmagát, amely Magyarországon piacvezető az országos földfelszíni televízió-, és rádió-műsorszórás és a mikrohullámú hálózati szolgáltatások terén. Erőssége tapasztalt személyi állománya, amelyre támaszkodhat a technológiák és megoldások alkalmazásakor, fejlesztésekor.

A korábban Swisscom-körbe tartozó vállalat 2007 júliusa óta tartozik leányvállalatként a francia TDF-csoporthoz. A mától érvényes vállalati logó egy kéz lenyomatát ábrázolja, s a TDF közös arculati elemeként jelenik meg a piacokon, szimbolizálva a csoport tevékenységének humán szemléletét, ill. az Antenna Hungária csatlakozását az átfogó TDF márkához. Ezzel az új arculattal az Antenna Hungária a vállalat hagyományaiból fakadó értékeket, a megbízhatóságot és az innovációt hangsúlyozza.  A logó és az új betűtípusok színkombinációival a társaság a márka fokozott felismerhetőségét biztosítja.

Jean-Francois Fenech, az Antenna Hungária vezérigazgatója a tájékoztatón kifejtette, az új márka, és a piac-pozicionálás a folyamatosságot képviseli.  Eszerint;  az AH továbbra is a műsorterjesztési és távközlési piac megbízható, ügyfélorientált szolgáltatójaként pozícionálható.  Új kihívások is jelentkeznek a digitalizálás területén, ezzel kapcsolatban a cég kulcsszerep betöltésére törekszik a tévés és rádiós műsorszórás digitális átállásában, valamint a műsorszórás és a távközlés konvergenciájában távközlési és karbantartási szolgáltatásokkal is. Az átmenet során analóg és digitális feladatokat egyaránt ellát. A társaság egyedülálló adótorony-infrastruktúráján, nagy tapasztalatokkal rendelkező és motivált csapatán alapuló élvonalbeli szolgáltatások átfogó választékát kínálja. 

Az AH hangsúlyt fektet a technikai innovációra, a szolgáltatások fejlesztésére, a magas színvonalú ügyfélmenedzsmentre és a lehet leghatékonyabb üzemeltetési környezet kialakítására. A szolgáltatások minőségében és megbízhatóságában további előrehaladást kívánnak elérni, ezen túl pedig új, innovatív szereplőket kívánnak behozni a piacra.

Ez az év a kihívások éve;  tenderek zajlanak majd a digitális multiplexerekre, az AH minden szereplővel képes és hajlandó partnerkapcsolatra a DTV és a dig.rádiózás terén, független, semleges szolgáltatóként.

A TDF Csoport Európa vezető földfelszíni műsorterjesztő szolgáltatója,  a csoport Franciaországban, Németországban, Magyarországon, Spanyolországban, Hollandiában, Lengyelországban, Észtországban és Monacóban van jelen. A csoport mindenütt a szolgáltatások széles választékát kínálja audiovizuális szolgáltatóknak és távközlési operátoroknak.

Az audiovizuális szektoron belül a TDF csoport a tartalom rögzítésétől és feldolgozásától kezdve, a közreműködő és műsorterjesztést vezérlő központokon át a rádió és televíziós műsorok analóg és digitális, HD vagy személyi mobil-televíziós formátumú átviteléig és földfelszíni sugárzásáig.  A nézőknek olcsó, megfizethető szolgáltatásokat kívánnak nyújtani, a cégnél fontosnak tartják, hogy szabadon elérhető csatornákat biztosítsanak a nézőknek.A digitális érába való átmenetnél több tartalom, nagyfelbontású képek, mobil tv-elérés a cél.

Az AH a HDTV-ben is leteszi voksát; az Antenna Digitál szolgáltatások budapesti elérhetőségi körzetét ki akarják tágítani, nagyobb lefedettségre.

A távközlés terén a TDF hálózatokat épít, üzemeltető berendezéseket fogad be telephelyein (8 ezer telephely Európában) és karbantartást végez.  Helyi rádiós hurok hálózat-üzemeltetőként a TDF nagy sebesség szolgáltatást értékesít hozzáférés-szolgáltatóknak.  A TDF megfogalmazott célja; az audiovizuális és távközlési szektorok közötti konvergencia kulcsfontosságú szereplőjeként nyújtani támogatást ügyfeleinek a digitális világban Magyarországon és a régióban. 

Magyarországot a TDF kiindulópontnak tekinti régiós fejlesztései, Románia, Szlovákia, Csehország, a volt jugoszláv területek számára, de a közelmúltban AH vezetők tárgyaltak Bulgáriában is. A magyarországi 210 adótorony kellő lefedettséget biztosít, de az új fejlesztések komoly beruházásokat igényelnek, komoly pénzösszegekkel,  mintegy 4-7 milliárd Ft-al.  A 2012-ig tekintő tervek csúcstechnológiát biztosítanak a szolgáltató partnerek számára.

http://www.ahrt.hu/  

Harmat Lajos

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük