A Turisztikai és Gasztronómiai Szakosztály Ifjú György vezetőségi tag (személyes véleményem szerint az egyik legműveltebb újságíró) meghívására ritka vendéget üdvözölhetett 2015. április 21-én: Diszelből az Első Magyar Látványtár Alapítvány néhány kuratóriumi tagját, nevezetesen Vörösváry Ákost, dr. Gyökér Kingát, Pataky Gábor és Andrási Gábor művészettörténészeket.

 

A Turisztikai és Gasztronómiai Szakosztály Ifjú György vezetőségi tag (személyes véleményem szerint az egyik legműveltebb újságíró) meghívására ritka vendéget üdvözölhetett 2015. április 21-én: Diszelből az Első Magyar Látványtár Alapítvány néhány kuratóriumi tagját, nevezetesen Vörösváry Ákost, dr. Gyökér Kingát, Pataky Gábor és Andrási Gábor művészettörténészeket.

 

Az Első Magyar Látványtárnak, de főleg a kiállítóterének szép hosszú története van. Kezdjük a Látványtár kiállítóhelyével, a régi, romos malommal! A Tapolcai-medencében bazaltkúpok tövében több karsztforrás táplálta patak futott a Balatonig vezető kanyonvölgyben. A legnagyobb, az Eger-patak mentén több mint 30 lisztes illetve deszkametsző malom épült. A 19. században még Hegyesdtől lefelé 8 malom illetve vashámor működött. Az Eger-patak a nevét a környező égerfákról kapta. A területet egymás után több nemesi család birtokolta a 13. század óta. A lakosok gabona- és szőlőtermesztésből, valamint a malmokból éltek.

 

Stankovics György molnármester 1911-ben lett e malom birtokosa. 1915-ben már nagy teljesítményű turbinákkal üzemeltette a malmot meg egy olajütőt. 1930-ra Diszel község utcáit 11 villanylámpa világította meg, s a háztartásokból 62-t tudott villamos árammal ellátni, sőt, elosztót is létesített. Stankovicsból később polgármester lett, elegáns társaságot látott vendégül, a fiával vadászni járt. A II. világháború után, 1949-ben a községet villamos távvezetékkel látták el, tehát a malmot 1950-ben államosították, a családtól elvették a házát, ekkor tagjai Zánkára költöztek.

 

1962-ben árvíz pusztította el az ősi malmot, a bauxitbányászat pedig elapasztotta az Eger-patak vizét. Az elhagyott ház teteje először beomlott, majd a fagerendák elrohadtak.

 

1987-ben Vörösváry Ákos műgyűjtő 13 db Kondor Béla szignált rézkarcának árából megvásárolta a romos malmot és a lakóházat. Mújdricza Béla építészmérnök tervei alapján sikerült újjáépíteni a Magyar Hitelbank egyszeri támogatásával. Az ebből varázsolt Kiállítóházat Vörösváry 1990-ben az általa alapított Első Magyar Látványtár Alapítványnak ajándékozta. A gyűjtemény alapját Altorjay Sándor (1933-1979) festőművész hagyatékából és saját kollekciójából teremtette meg. A sok ezer tételes gyűjteményt modern és kortárs alkotások, fotók, bútorok, néprajzi tárgyak, design és iparművészeti anyagok teszik ki. Művészi intézményként kijelölte a célt, hogy a hazai vizuális kultúra fejlesztését szolgálja. Az egész kollekció több fejezetre osztható, közülük a két legjelentősebb a piros-fehér-zöld (PFZ) és a dohányzástörténeti gyűjtemény. A kiállítási darabok között egyaránt vannak vitatott értékű és múzeumi darabok. Utóbbiak közé tartozik pl. Moholy-Nagy László, Korniss Dezső, Anna Margit, Gulácsy Lajos, Vaszkó Erzsébet vagy Román György munkái.

 

Az első kiállítást csak 1997-ben nyitották meg Mindenkinek kenyér és rózsa címmel. Amikor Vörösváry megszerezte a molnárlakás is, annak földszintjén kávézót, emeletén pedig időszaki kiállításoknak adó teret létesített a faluban, Tapolca és Monostorapáti között (Tapolca-Diszel, Derkovits utca 7. alatt).

 

Vörösváry már 30 éve hoz létre nem támogatott kiállításokat. 1983-tól évente a budapesti Fészek Klubban rendezett tárlatokat. 1996-ban Gross-Bettelheim Jolán művészetét mutatta be Budapesten, Miskolcon, Kecskeméten és Passauban.

 

A Balaton-felvidéki Tapolca-Diszel községben 1997 óta egész évben nyitva áll a Látványtár évente újabb kiállításokkal. Emellett tartanak itt jazzkoncerteket, előadásokat, könyvbemutatókat és nyilvános beszélgetéseket a művészetről. A diszeli Márton-napi búcsún vendégül látják az egész falut terített asztallal és csobánci borral.

 

A MÚOSZ-beli bemutatkozáson Pataki Gábor Wehner Tibor művészettörténész szavait idézte: a gyűjtő tökéletességre törekszik, ám nem homogén területről. Vörösváry Ákos látványosságokat gyűjt, mű- és nem műtárgyakat, szobrot, fényképet, eltört cserepeket, lefolyt gyertyát, lim-lomot, szemétre valót, de a rendszerében összefüggések vannak, amelyekkel a nézők interakcióba kerülhetnek. A gyűjtő megérzi bennük a lehetőséget. Az összefüggések a tematikus kiállításokon derülnek ki, amikor a különböző tárgyak megtalálják a helyüket. Több tízezer tárgyból rend formálódik. Az idei éves tárlat május végéig tart: Istenért, királyért, hazáért! címmel. Látványtári emlékkép a Nagy Háborúról. Hangulatok keverednek a magas- és a populáris kultúra emlékeivel. Vörösváry gondolatban járta végig nagyszülei tárgyait, összeszedte, amit a szomszédoknál is talált a kiállításhoz. Gyökér Kinga, a felesége biztosította hozzá a háttérmunkát. A történet nem csupán az I. világháborúról szól, hanem a háttér-országról, a hétköznapi emberek életéről, a bódék és a könyvesboltok kirakatairól, a hirdetésekről, plakátokról mint műláb, lövedékből alakított hamutartó vagy éppen óvszer-reklám. Látunk fényképeket az ősz királyról, az elhunyt Sisiről vagy Trianon fájdalmáról. Különös asztali díszek, kovácsoltvas fejfák, porcelán tárgyak, vallásos levelek, tábori kórházi felvételek idézik fel a kort a látogató számára. A képekhez költeményeket válogattak. Az érdekes kiállításról Andrási Gábor és Spitzer Fruzsina filmjét mutatták be a MÚOSZ-ban. A kiállításról egy kivételes támogatás révén katalógus is születhetett.

 

Idén szinte minden múzeum és kiállítóhely foglalkozott az I. világháborúval, de talán a legjobb tárlatot a Bélyegmúzeum és a Látványtár készítette.

 

Gyökér Kinga úgy nyilatkozott, hogy Ákos sosem a műgyűjteményben gondolkodik, hanem a kiállításban. A rendezése önálló műfaj. Akár a karmester, értelmezi és kontextusba helyezi a tárgyakat a saját elképzelései alapján.

 

A diszeli Látványtár alig hoz bevételt, hiszen a belépődíj diáknak-nyugdíjasnak 400 forint, a teljes áru 600 forint. Alapítványként nem tudnak pénzekre pályázni, mert nem esik a múzeumi törvény hatálya alá, de magán-szponzoráció sincs. Az alapítók a magánvagyonukat élik fel, esetleg eladásból tudnak kisebb összegekhez jutni. Kölcsönözni sem lehet műtárgyakat, ugyanis nem tudják a biztosítást megfizetni.

 

A Látványtár Alapítvány kuratóriuma már a következő tárlatban gondolkodik, amelynek A fehér lesz a címe, és június 27-én megnyílik. Az ötletet Simon Zsuzsa, a Műcsarnok nyugdíjas könyvtárosa vetette fel. Ott majd helyet kapnak fehér tárgyak, képek, szobrok a fehérre meszelt falak között.

 

Kérdésünkre, hogy a külföldiek keresik-e a Látványtárat, a válasz: sajnos nem, náluk inkább a Tavas-barlang iránt érdeklődnek, az szerepel az útikönyvekben. Budapestről érdemes távolsági busszal utazni Tapolcáig. A kiállítóhelyen kívül érdemes a környéket is felfedezni. Kirándulni lehet a Szent-György-hegyre, a Csobáncra, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a bazaltkúpokra és a Balatonra. A csobánci bort (a rizlinget) hozzá meg kell kóstolni!

 

DOBI ILDIKÓ

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük